Hat darab drogkimutató készüléket vehet használatba a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya, miután e havi soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa jóváhagyta az önkormányzat által vásárolt eszközök ingyenes haszonbérbe adását. Az eszközök és a szükséges tesztkészletek közel 136 ezer lejbe kerültek, beszerzésüket a megyei tanács tavaly kezdeményezte, de bizonyos megszorítások miatt csak most sikerült lezárni a folyamatot.
Amint arról beszámoltunk, a megyei önkormányzat a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság kérésének tett eleget, amikor múlt év szeptemberében úgy döntött, hogy hat drogkimutató készüléket vásárol és használatba átadja a közlekedésrendészetnek. Tamás Sándor, a testület elnöke akkor úgy fogalmazott: sajnos, jelenséggé vált Romániában a kábítószer-fogyasztás, a közutakon egyre több drog hatása alatt álló gépkocsivezetőt azonosítanak, Háromszéken a rendőrség jelentése szerint például tavaly augusztus folyamán több mint húsz gépkocsivezető esetében észleltek kábítószer-fogyasztást. Az elnök ismertette: a megyei főkapitányság támogatásért fordult a megyei önkormányzathoz, és ők igyekeznek hozzájárulni a kábítószer-fogyasztás visszaszorításhoz, így hat Drugtest Analyzer készülék megvásárlását ajánlották fel, amelyekkel a közlekedésrendészetet látják el. Tamás Sándor akkor azt is elmondta, hogy közbeszerzési eljárással vásárolják meg az eszközöket, ami 100 és 150 ezer lej közötti kiadást jelent.
A készülék kiszűri az amfetamin, benzodiazepin, metamfetamin, kokain, cannabis, ópium, ketamin és metadon készítményeket. Dr. Tarczali Mária tanácstag az említett ülésen jelezte, hogy a drogteszt egyes gyógyszerek esetében is pozitív eredményt mutat. Ilyenek a benzodiazepin-származékok, mint alprazolám, diazepám, nitrazepám, klonazepám, flunitrazepám, flumazenil, midazolám. Az ezeket fogyasztók is fennakadhatnak a drogteszten, de amúgy nekik nem szabad járművet vezetniük.
Amint arról múlt év novemberében beszámoltunk, a készülékek megvásárlásáért az önkormányzat elindította a közbeszerzést, de mivel a szerződést még nem kötötték meg a beszállítóval, le kellett mondaniuk a beszerzésről. Az ok a kormány egyik napról a másikra bevezetett költségcsökkentő rendelkezéscsomagja volt. Ekkor a közbeszerzést leállították, majd idén tudták újrakezdeni és megvenni az eszközöket, melyeket a tegnap hivatalosan átadtak a hatóságnak.