Nem véletlen hát, hogy a kertre, családi házra vágyó kisebb pénzű városiak, akik a beljebb fekvő volt Horticom-féle gyümölcsösben vagy az országút két oldalán városi belterületen az árviszonyok miatt sem engedhették meg maguknak a telekvásárlást, egy macskaugrással arrébb a jóval olcsóbb legelők, szántók gazdáival bocsátkoztak tárgyalásokba. A szaloméri magánnegyed létrejötte nem ok nélkül ébresztett ugyanis olyan reményt bennük, hogy a maguk pár árját is sikerül beltelkesíteni.

A Szalomérre vivő út, mely az országútról letérve szalad fel az erdő alá, jókora darabon mezőgazdasági területen halad át, a magánnegyed ugyanis fent kezdődik, ahol az út már kaptatóvá válik, és meredeken kapaszkodik fel a domboldalon. A lankásabb vagy a síkba beolvadó alsó részek azt követően ébresztettek piaci érdeklődést, hogy Szalomér már létrejött. Az út mentén ma már kerítések szabdalta telkek sorakoznak, olyikon egy-egy házikó is áll, gyümölcsösöket telepítenek, jól látni rajtuk az állandó gondozás, a hobbikertészkedés nyomait még télen is. Míg Szalomér szomszédságában jobbról és balról is jó tíz-tizenvalahány hektáros birtokokok fekszenek ― ezek vitája zajlik évek óta az illyefalvi tanácsban ― itt, a sík közelében, az út alsó traktusán családikert-méretű telkek sorakoznak egymás mellett, s ezek tulajdonosai joggal hívják fel a figyelmet arra, hogy őrájuk a spekuláció gyanújának árnyéka sem eshet.

Panaszuk főleg az, hogy nem építkezhetnek, az illyefalvi tanács rendre azt válaszolja megkeresésükre, hogy a terület nem beltelek, nem adhat ki építési engedélyt számukra. A tulajdonosok mindenike székely, a vásárlás is úgy történt, hogy egymásnak keresték a kívánatos szomszédot, jellemző, amit egyikük mesél:

— Mondtam a szentkirályi bácsinak, a kaszáló tulajdonosának, ne siessen eladni a földjét, majd kerítek én neki vevőt. Képes voltam elmenni Hosszúfaluba, hogy megfelelő ajánlattévőt hozzak, meg is vásárolta azóta, egy jó ismerőssel több a szomszédok közt.

Saját kertjét valami nyolc éve vásárolta, meséli, 35 akkori milliót fizetett a tucatnyi árért (1200 négyzetméter), előzőleg az akkori polgármesternél érdeklődött a beltelkesítés esélyei felől. Mivel az sikerrel kecsegtette, nyélbe ütötte a vásárt, csemetét ültetett, bekerítette a sajátját, sok hétvégét eltöltött ott kellemesen. Jó hét év múlva kísérelte meg az építési engedélyek kiváltását, és áthághatatlan falakba ütközött. A polgármesterek azóta jöttek és mentek, már a harmadiknál tartunk, s ő abban különbözik a másik kettőtől, hogy nem biztatja a családi házra vágyókat, mi több, kategorikusan elutasítja őket.

— Az idő telik, az ember olyan életkorba lép, mikor építkeznie kellene. A legfurcsábbnak azt találjuk, hogy nemcsak fenn, a Szalomérban szabad építkezni, hanem lennebb, ahol az út letér az országútról, szintén áll egy vadonatúj sárga ház, melyet nemrég húztak fel. A gazdának az volt a szerencséje, hogy Darciuc rendőrtiszttől vásárolt egy akkora darabot, melyen építkezhetett, s azt még az utolsó előtti polgármester idején beltelkesítették. Na most, a két lakóövezetet összekötő út középső része hogyan képezhet kivételt? ― kérdi a panaszos.

A fenti esetet azért ecsetelem, mert sok kisember érdekét is figyelembe kellene venni, amikor a város környékén telekrendezésbe kezdünk. Sokak esetében szó sincs üzletelésről, nem eladás céljából vásároltak, nem is vettek 10—15 árnál többet. Súlyos frusztráció áldozatai, amikor a tanácsok keresztbe tesznek nekik. Az érdekelt önkormányzatoknak le kellene ülniük egymással megtanácskozni, mi a teendő, hogyan vessenek gátat a nemkívánatos fejleményeknek, és miként segíthetik a kisembert a maga településfejlesztésileg károsnak nem tekinthető tervei kivitelezésében.

Addig is mit tehetnek az út menti kistelek-tulajdonosok? Fogjanak össze. Nem lehet véletlen ugyanis, hogy a tíz hektárokat birtoklóknak már van övezetrendezési tervük. Érdekes módon azokat valahogyan már jóváhagyta a megyei hatóság, és most azok birtokában perelik az önkormányzatokat. Persze, mindenekelőtt tiszta vizet öntve a pohárba, egyeztetni kellene a város és a szomszédos községek érdekeit, és megállapodni abban, milyen feltételek mellett nyilváníthatók lakókörzetté a határszéli területek, melyeknek nem lehet más a sorsuk, mint hogy kertvárosokká válnak előbb-utúbb.