Világszerte döbbenet, aggodalommal vegyes félelem volt az általános reakció a merényletkísérletet követően, a szerencsésnek nevezhető végkifejlet utáni órákban pedig mintha visszatért volna a normalitás a közbeszédbe Amerikában és a világ többi részén. Joe Biden elnök igazi államférfihoz méltóan viselkedett, felhívta riválisát, elítélte a merényletet – Donald Trump pedig önmagához képest ugyancsak kiegyensúlyozottan nyilatkozott, az eset szerinte egy lehetőség az ország összehozására. Szerte a világból érkeztek az együttérző nyilatkozatok, egymással szemben álló vagy éppen háborúzó országok vezetői egyként ítélték el az erőszakot.

A kezdeti sokkot, megrökönyödést követően azonban máris újrakezdődött a vita arról, hogy mi vezetett ide, ki a felelős a kialakult helyzetért, mi áll a jelenség hátterében. Mert nem kérdés, hogy immár jelenségről van szó: alig két hónapja Robert Fico szlovák miniszterelnököt is meg akarták gyilkolni. Pártállástól, szimpátiától függetlenül egyetértenek az elemzők abban, hogy az erőszakos megnyilvánulások mögött a közbeszéd radikalizálódása, a politikai versengés szerves részévé vált uszítás, a társadalmak rendkívül erőteljessé vált polarizációja áll. A nézeteltérések ott kezdődnek, hogy ki a felelős mindezért: nyilván mindkét tábor a másikat okolja. Külső szemmel nézve valóban úgy tűnik, mindkét szemben álló félnek megvan a maga szerepe, ha ennyire megosztottá válik egy ország társadalma, mint ahogy az is nehezen vitatható, hogy van felelőssége ebben a politikai harcokban egyre inkább csak kommunikációs eszközzé váló sajtónak, valamint a közösségimédia-fogyasztás uralkodóvá válásának, amely az érdemi vita helyett a véleménybuborékok kialakulását eredményezi.

Félrevezető lenne ugyanakkor e némileg közhelyes megállapítással rövidre zárni a vitát. Mert az elmúlt két hónapban történt politikai merényletkísérletek célpontjai azok a vezetők voltak, akiket a magát haladónak, demokratának és toleránsnak hirdető tábor Szlovákiában, Európa-szerte és Amerikában is folyamatosan a lehető legdurvább jelzőkkel bélyegzett meg, hogy populisták, demagógok, szélsőségesek, nacionalisták, Ukrajna-, Európa- vagy épp migrációellenesek. (Joe Bidennek például azért kell most magyarázkodnia, mert néhány nappal korábban maga fogalmazott úgy, hogy Donald Trumpot „célkeresztbe” kell venni, és egész kampánya arra épül, hogy micsoda veszély leselkedik Amerikára és a világra, ha ellenfele nyer.) Álságosnak, hamisnak tűnik ezért az a narratíva, amely a demokrácia és a tolerancia jegyében démonizál egyes politikusokat, akik bizonyos kérdésekben nem a fősodor által vallott nézeteket hirdetnek. Bebizonyosodott: rendkívül veszélyes az a diskurzus, amely diktatúrával, összeomlással riogat, apokalipszisként tálalja ezen vezetők esetleges hatalomra jutását, és élet-halál harcként, egzisztenciális küzdelemként állít be egy politikai versenyt.

A Fico és a Trump elleni támadások egyik fontos tanulsága mégiscsak az lenne, hogy a megbélyegzés kultúrája a lövöldözés kultúrájához vezet.

Fotó: Brendan McDermid / Reuters