A kiütéses idegenbeli győzelem után az FCSB kedden a visszavágót is könnyedén megnyerte a Virtus AC ellen a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában. A román bajnokra a következő körben már erősebb csapat, az előző idényben az izraeli bajnokságban aranyérmes Makkabi Tel-Aviv együttese vár.
Miután az FCSB múlt héten diadalmaskodott San Marinóban, kedden Bukarestben is igazolta a papírformát a szerényebb játékerőt képviselő riválisával szemben. A román bajnok a visszavágón is magához ragadta a kezdeményezést, azonban számos helyzetének csak töredékét sikerült gólra váltania. Alexandru Băluță a 20. percben szerzett vezetést, aztán a 28. percben Marius Ștefănescu előkészítését Malcom Edjouma értékesítette, aki a szünet előtt még egyszer betalált, a második félidőben pedig David Miculescu beállította a végeredményt.
A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a The New Saints lesz a Ferencváros ellenfele. A walesi együttes a múlt heti, 3–0 arányú hazai győzelmét követően kedden idegenben döntetlent játszott (1–1) a montenegrói FK Dečić vendégeként Podgoricában, így 4–1-re megnyerte a párharcot. A magyar bajnok, amelynek három kört kell sikerrel vennie a főtáblára jutáshoz, jövő kedden 21 órától a Groupama Arénában fogadja a szigetországi alakulatot a párharc első felvonásán, majd a visszavágóra július 30-án 20 órától kerül sor a Park Hall Stadionban.
Eredmény, Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, visszavágó: FCSB–Virtus AC 4–0 (gólszerzők: Băluță 20., Edjouma 28., 36., Miculescu 72.) – összesítésben: 11–1. (miska)