Felső- és Alsó-Háromszék után újabb helyeket keresünk fel, ahol a székelység letelepedése előtt is emberek éltek. Nyomaikra hol fennmaradt tárgyak emlékeztetnek, hol pedig csak a ma élők emlékezete, amit szájról szájra őriztek meg elődeink a mai napig. Sejthető, hogy egyre kevesebb az olyan személy, aki némi apróságot, esetleg ritkább történetet, mondát, hiedelemmondát megőrzött számunkra, ami őseitől-elődeitől maradt rá. Utunkon ezúttal Szárazajtán, Bodosban és Bibarcfalván kerestük régebbi és újabb adatközlőinket.
Mit bizonyít Kurtavára Szárazajtán?
Itt jelenleg kevés olyan személyt lehet találni, aki pontosabban megjelölné, hol is volt Kurtavára. A szájhagyomány úgy tudja, hogy a Kurtabércének nevezett terület és a Kakucsi malom között valamikor volt egy falu. A köpeci Bükkfej-tető keleti oldalának előterébe benyúló területen feküdhetett, melyet a tatárok elpusztítottak, elmenekült lakói pedig két új közeli helyen telepedtek le: fennebb, a patak mentén kialakult Szárazajtára, lentebb, ahol a Tekse-patak kiér a hegyekből, Középajtára.
Bizonyára a török–tatár pusztítás itt is meghozta „eredményeit”, mert a falubeliek csak úgy sorolják ma is az erre emlékeztető, fennmaradt közeli helyneveket: Tatárvágás, Kinnyír, Metsze. Beszélgettünk Szárazajtán évekkel ezelőtt az akkor 81. éves Gecse Cs. Lajos bácsival, aki a következő névmagyarázattal szolgált: „Kurtavára egy Kurta nevű lányé volt és leányvár volt. Kakucs térsége pedig egy másik leányé, Kakucs Kata birtoka.” Lám, eléggé messze Oltszemtől és Berecktől, ahol leányvárak vannak, ebben a faluban is ismert ez, mely fogalomról többször értekeztek már a történészek-néprajzosok. Incze Viktor (akkor 79 éves) székely ezermester, a Tekse-patak melletti molnár mesélte, hogy a Kakucs lügetje vidékén még most is jól látszik a régi házak, kertek, szántóföldek helye. Szerinte ott tényleg egy kicsi település lehetett, s ennek volt védővára, menedékhelye Kurtavára. Ott volt, közel a Kakucshoz, két patak között egy hegytetőn – jegyezte le a szájhagyományt néhai Mihály Gábor nyugalmazott szárazajtai tanító, helytörténész is a 2007-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent, Szárazajta történetét bemutató könyvében. Közlése szerint az Aratás nevű dűlőben a traktor egy kőfejszét dobott ki, tehát nagyon valószínű, hogy a térségben régi telephely vagy telephelyek léteztek.
Negyedszázada annak, hogy a Zalánpatakon élő Karácsony Istvánnéval, a szárazajtai származású Csulak Terézkével és férjével lovas szekéren látogattunk el Kurtavárához. „Jól emlékszem, hogy gyermekkoromban édesapám elvitt Kurtavára oldalába – magyarázta Terézke –, ott megmutatott nekem egy mésszel és kövekkel kirakott nagyobbacska mélyedést, és azt mondta: na, ezek még Kurtavárának a megmaradt romjai.” „Az én szüleimnek a földje éppen Kurtavárán volt – magyarázta az akkor 84 éves Nagy Attila. – De én nem emlékszem arra, hogy onnan valamiféle régészeti lelet vagy maradvány kikerült volna.” „Kellett léteznie ott valami építménynek, a nép szerint várnak is, mert ott darázskőből (édesvízi mészkő, travertino, amely valóban megtalálható szerte a vidéken – Kgy. Z. megj.) rakott falak voltak” – állította néhai Incze Pál volt nyugalmazott szárazajtai tanár, utóbb sepsiszentgyörgyi szomszédom.
Kurtavár: az erdő előtti mezőrész
Egyik szárazajtai utunk alkalmával felkerestük néhai Német Béni bácsit is, aki akkor a 83. életévét taposta. Mosolyogva mondta, hogy Kurtavára létezett, de nem valami gazdag emberé volt, hanem azt a szegény szárazajtai földművelő nép építhette saját szükségletére, hogy legyen, ahová meghúzódnia vész idején. „Én úgy hallottam a régiektől, hogy Kurtafelén, mert így hívják azt a helyet, ahol önök a várat keresik, valamilyen régi katonai jellegű építmények voltak” – magyarázta a 81 éves Bardoczi Zakariás.
2002 májusában találkoztunk Szárazajtán Nagy Dénessel. Az erejében levő férfiú kérdésünkre ezeket válaszolta: „Úgy lehet, hogy nálamnál jobban senki sem ismeri Kurtavárát. A kommunista világban, mert én nem állottam be a kollektívbe, nekem pontosan ott adtak földet. Elég magasan fekszik a hely, s azért kaptam ott ki az én részemet, mert a talaj gyenge volt, s gondolták, hogy kínlódjak vele. Azt a helyet valamikor erdő borította. Én jól megganéztam a földet, s olyan búzám lett rajta, mint a Duna. A régiektől azt hallottam, hogy valamikor ott feküdt a kicsi Szárazajta. Onnan telepedett a nép ide fel, ahol most vagyunk.”
A faluban sokan tudnak Kurtaváráról, és elmondták, hogy amikor ott szántottak, az eke vasa „döröszölte a mélyben a köveket”. Látogatásunk alkalmával a szántóföld felszínén mi is meszes kődarabokra leltünk.
Ha majd a kövek megszólalnak
Nem sok ez a régész számára, vagyis az, amit a szájhagyomány tud Kurtavárától. Ezt viszont nem szabad veszni hagyni, mert hogyan is kezdjenek majd kutatásba és ásásba az archeológusok, ha őket ebben nem segítik a helyiek régi adataikkal? Mert jön egyszer egy olyan gazdagabb és csendesebb idő ezen a tájon, amikor lesz kedv, igény és pénz is arra, hogy a szakemberek megszólaltassák ezeket a mélyben nyugvó és némán hallgató köveket.
Középen Hermány Gergely
Legutóbbi utunk alkalmával szerencsések voltunk, mert éppen férfi tereferén kaptuk Hermány Gergely egykori bányamunkás ismerősömet, aki aztán utunkat irányította, hogy jó felvételt készíthessünk a jelenlegi Kurtafele vidékéről. Ez a hely eléggé messze van, 5–6 km távolságra a falutól. Oda csak mezei utakon lehet eljutni. A főbb útvonal mindenképpen az Ajta- vagy Falupatakát követi déli irányban. Nyugati irányból beletorkollik az első patak, a Nagyfolyam, a második a Szílpatak, a harmadik a Csene árka. Nos, ez utóbbi és az utána következő Köves-patak közötti hegygerincre, egy laposabb, simább területére helyezi a néphagyomány Kurtavárát. Odajutni mindenképpen helyi idegenvezetőt ajánlatos igénybe venni. Turistajelzés nincs.
Vár a bibarcfalvi Várbükkön
Eklatáns példája ez a földből alig kiemelkedő maradvány, hogy ha a nép, a helyiek nem tudnak többet a tovatűnt századok óta ott levő régiségről, kiegészítik azt saját élő fantáziájukkal. Egyenesen mellbevágó az az adat, hogy ez az erdővidéki vár lett volna „Sarolta fejedelemasszony kedvenc fészke, és fiának sírja is ott lehet”. Ha a fejedelemasszonynak valóban sok köze lett volna a bibarcfalvi várbükki (617 m) várhoz, akkor történetéről is valamivel többet tudnánk jelenleg. Szóhagyományban hiány itt sincs, de inkább a régészeké lenne a döntő szó. Talány tehát a várnak a néveredete, miként az is, hogy a hagyomány miért éppen ide helyezi Géza fejedelem feleségének a kedvenc tartózkodási helyét.
Orbán Balázs ezer lépés kerületűnek, 400 lépés hosszúnak mérte ezt a várat, legnagyobb szélessége 240 lépés volt. Terjedelméről megjegyezte, ehhez hasonlónak még csak a Csíki Bálványos-várat tartja. ,,Gátonya mellett nincsenek sáncok, de néhány átmetszés tétetvén, meggyőződhettem, hogy ottan falrakat volt, melynek omladványai alkotják e hatalmas gátonyt, melyet a természet lassanként moha és százados lapu hulladékból alkotott földréteggel vont be, s azokon óriási fákat növelt.” Orbán is a csevegő hagyományra támaszkodva mondja, hogy pogány vár volt, ahol még Hadúr oltárai füstölögtek. „Ős Tiburcz, a bíboros Saroltának fia, rendíthetetlenül ragaszkodva őseinek üldözőbe vett hitéhez, elhagyta az udvar királyi fejét, s ide, az erdők rengetegébe vonulva, e hegy ormára épített erős várában gyújtá fel a titkolt ősvallásnak szent tüzét, azt követve élt itten s halt is el, mint utolsó ázsiai magyar, mint utolsó papja Hadúrnak... Ott, a vár belterének dobszerű emelkedésén mutatnak egy üreget, mely mellett kőfal állott, ez lenne a néphit szerint azon pincze, nagy sírbolt, hova a rendíthetetlen Tiborcz kincseivel s áldozati eszközeivel együtt el van temetve.” Eddig Orbán Balázs mondanivalója. De lépjünk közelebb a valósághoz.
Várbükk Bibarcafalván
Benkő József itt talált érmekről és temetkezési urnákról ad hírt. Ezek alapján római castrum létezését is feltételezi. Orbán Balázs Tiborcot, mint láttuk, a magyar pogány várak sorába helyezi. Végre 1948-ban a Sepsiszentgyörgyi Múzeum régészközössége Székely Zoltán vezetése alatt ásatásokat végzett itt, sáncokkal kutatta az 1,2 m vastagságú várfalat. A falakat mész felhasználása nélkül rakták fel. Hamvasztásos temetkezést, finom iszapolású, korongolt, vörös festésű urnatöredéket találtak. A leletek alapján a La Tène-kor kezdetére teszik a vár építési idejét. A kőfal és a mellette talált kerámia alapján újabb kutatása mégis indokolt lenne – írta Székely Zoltán 1976-ban, részben megváltoztatva azelőtti véleményét.
Bordi Zsigmond Loránd volt sepsiszentgyörgyi régész sokat idézett kéziratos munkájában Tiborc várát a kasztrumszerű várak csoportjába sorolja, semmilyen olyan adatot nem talált, amely kizárná, hogy ne lehetne kora középkori.
Tiborcz és Faila
Ehhez a várhoz és Bibarcfalvához kapcsolódik egy eléggé ismeretlen eredetű „,néprege”, amelyet feltételezzük, hogy gyűjtés alapján közölt Prázsmári István (1858–1905) baróti népi versfaragó, az Erdővidéki vadvirágok című verseskötet szerzője.
A ritkaságszámba menő bibliofil könyv előszavát Benedek Elek írta, 1905-ben jelent meg Baróton. A sok szakaszból álló vers címe: Biborcz. Soraiból megtudjuk, hogy ezt egy bibarcfalvi lánytól jegyezte le egy odavaló származású pap. A rege arról szól, hogy a Várbükkön tündérvár állott. A várúr neve Biborcz volt, s hatalma kiterjedt egész Erdővidékre. A Szent Anna-tó környékén élő tündérek közül választott feleséget magának. A legszebb tündérlányt vette el, Failát. A lány azzal a feltétellel adta kezét, hogy a fiú olyan vizet fakaszt a földből, amelyben, ha megfürdik, örökre ifjú marad. A lány még egy másféle forrást is akart, olyant, melynek ha a vizéből iszik, víg kedélye legyen, s a kaszás halál soha el ne vigye. Gyémántos kocsival repültek Erdővidék felé. Ahova Biborcz aranyvesszőjével suhintott, azonnal bővizű, életet adó forrás fakadt fel. Így lett másnap tündérlakodalom Biborcz várában. A vár lábánál feltörő gyógyvizeket azóta is messzi földről felkeresik a betegek. A két forrás neve lett Biborcz és Faila, ebből származik a falu neve: Bibarcfalva.
Kiss Hajnal
Szinte hihetetlen, de erről a várról még most is tud valamit mondani az élő szájhagyomány. Néhai Veress Vilmos nagyapjától hallott egy eddig tudtommal ismeretlen kedves és szép regét. Bár Erdővidék c. kalauzaimban (1973, 2021) említettem, szándékomban áll újra idézni belőle. „A régiek is Tiborc várának hívták azt az erődítményt, amely a Várbükkön volt. Kör alakú volt, s bejárata Bodos falu felőli részen volt. Dédnagyapám 102 éves volt, amikor meghalt. Úgy tudta, hogy Bibarcfalva északi felében, a fenyőkkel borított hegyen, a Tírkón is volt egy vár. A két vár között valamilyen légi tutajszerűséggel közlekedtek a várbeliek. A várúr valami kutyaember lehetett, rosszul bánt a tündérekkel, szekérbe fogta őket, és arra kötelezte, hogy hordjanak követ a hegy tetejére. A kőből várat építtetett. Sírtak a tündérek erősen, s ahova a könnyük lehullott, gyöngyvirág nőtt ki a földből a Várhegy oldalában. Megnézheti, a gyöngyvirág azóta is terem a várhegyi erdőben és erősen illatozik május elején.”
Ahhoz, hogy a Várbükkre feljuthassunk, a volt bibarcfalvi szénbányánál át kell kelni a Barót patakán. Nyugati irányba haladva, ott, ahol a Várpataka vize a Barót-patakba ömlik, régi és mély erdei út kanyarog fel a Várbükk tetejére. Ezt nevezik Vár útjának. Bibarcfalváról a régi borvíztöltő üzem melletti utcából piros kereszttel jelölt régebbi turistaút is létezik a várhoz. Ez azonban tovább követi a hegygerincet, végpontja Középajtán van.
Sejtettük, hogy rég nem járta meg a vár területét régész ásója: igazolták kérdésünkre jelenlegi utunkon is a helyiek, köztük Kiss Hajnal nyugalmazott tanár, a helyi turisztikai értékek ismerője, volt panziótulajdonos.
Kinccsel tele harang a földben
Nincsen olyan személy Bodosban, aki ne hallott volna Kelemen váráról. Várról beszél a hagyomány, de annak helyét pontosabban megjelölni már nem tudják. Így járt Orbán Balázs is, amikor ellátogatott ebbe a faluba. „E vár emléke… csak a hagyomány és a helyelnevezésben él, mert a szántás által teljesen átidomított és elegyengetett hegytetőn semmi maradványára, de még nyomára sem lehetett akadni” – írta. Sok év telt el azóta is, már erdő nőtt a domb tetejére, ahol fenyők is virítanak. Két legutóbbi látogatásunk alkalmával, 2002-ben és 2024-ben már csak néhány idősebb személy bólintott igennel, amikor Kelemen vára után érdeklődtünk, mint Dávid Imre bátyánk (szül. 1935), akivel utóbbi utunkon is találkoztunk.
Lassan a helynév is szinte feledésbe ment, mert a helyiek úgy jelölték meg, hogy „valahol ott van a Petrás fenyőse mellett, a Bodosi- és a Farkas-patak közötti magaslaton”. De hogy miért Kelemen a neve, arra már senki nem tudott magyarázatot adni. Orbán Balázs azt a szájhagyományt hallotta, miszerint ott egy Kelemen nevű székely ősnek lett volna büszke vára.
A Kelemenvár vonulata
Legelső bodosi utunk alkalmával, 1978-ban az akkor 95 éves Szabó Rudi bácsit faggattuk-kértük, jelölné meg pontosabban, hol volt az a vár. „Ott van Csihányos árkának a fejében – mondta –, a Petrás fenyős mellett.” A bodosi református egyházközség története címet viselő kéziratban ennyit találtunk feljegyezve: „Kelemen vára a Deszkás-tetőn volt.” „Én is úgy emlékszem, hogy tényleg ott jelölték meg a vár helyét – mondta Gáspár Jenő helybeli lakos és jelenlegi falufelelős –, de ami a legfontosabb, hogy én ott olyan 15 éves koromban cseréptöredékeket kaptam!” Évekkel ezelőtt vele együtt átkutattuk a helyet.
Valóban jó kilátás nyílik onnan az egész bodosi völgyre, a környékre. A hegytetőt meredek oldalak határolják. Délkeleti felén egy mély árok húzódik, neve ma is Vár árka. A hegytetőt ottjátunkkor is szántották. Baló Dezső bátyánk (72 éves) megjegyezte, a szülei sokszor mondták serdülő legényecske korában, hogy: „menj, fiam, és kaszáld le a füvet a várról!” Biztos, hogy valami épület volt ott, mert az emberek, akik ott szántottak, az évek során szekerekkel hordták haza a követ. Sem ő, sem mások nem emlékeztek azonban arra, hogy ott valaha régészek kutattak volna.
Mit tud a szájhagyomány?
1979-ben Józsa Imréné Bogdán Lujzától és Gálicza Gézáné Petrás Emmától egy érdekes szájhagyományt jegyeztünk le: Kelemen vára helyét régebben sűrű erdő borította. Élt itt hajdanában egy nagyon gazdag ember, aki erősen féltette kincseit, s elhatározta, hogy azt fenn, a várnál elássa. Egy kora reggel kezdett neki, olyankor, amikor a falu még aludt. Fenn, az erdő lombjai között egy nyílás volt, s azon át ferdén besütött a felkelő nap sugara. No, ide ásom el a kincsemet, gondolta magában, ahol a földet süti a nap. Ha reggelibben jövök és sütni fog, örökké tudni fogom, hol van az elásva. Ez az én jelem. A temérdek kincset egy nagy harangba helyezte és elföldelte. A helyet aztán lassan benőtte a gaz, de a tulajdonosa egy szép nap váratlanul meghalt. Olyan titok nincsen, ami ki ne derülne, ő is elmondta valakinek, hogy hol van a kincs, s azok tervezgették, hogy kimennek és kiássák. Igen ám, de a Fennvaló döntött: az erdőt egy adott pillanatban kivágatta a gazdája. Eltűnt a jel, megszűnt az árnyék, s a kincs, a haranggal együtt, örök titokba burkolózott. A régi bodosiak remélgették, hogy egyszer csak kibillenti az eke a kinccsel teli néma harangot.
Dávid Imre
„Harangról többen meséltek a régiek – mondta Gálicza Géza. – Anyai nagyapám, Incze Dénes is, akinek a lánya az én mesélő jó anyám, Incze Honoráta volt. Nagyapám telepítette a fenyőket a Várárka peremére, amit a Petrás család örökölt. Volt benne egy szép kis tisztás. A régi román világban ott volt a táncolóhely, ott majálisozott a fiatalság. Volt fiatal is, aki hallotta, hogy a föld mélyében kongott a kincses harang.”
„Csihányos árkából indult egy föld alatti járat, alagútszerűség. Azon át lehetett kimenekülni a várból” – emlékezett egy régi szóbeszédre Józsa Géza.
Bodos jeles szülöttje egyébként Budai József (1851–1939) geológus, gyümölcsnemesítő és a Kolozsváron élő, szülőfalujába mindig szeretettel ellátogató történész-akadémikus, Egyed Ákos.
