Incze János Dés (1909–1999) festőművész több mint ötven éven át aktív alkotó volt, ezért mindenképpen megérdemel egy ilyen retrospektív kiállítást, mely különböző korszakokból válogat, és kilencven festmény által az alkotó egész életművét bemutatja – mondta Bordás Beáta, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) vezetője azon a tegnap délutáni kiállításmegnyitón, mely – immár hagyományosan – az idei Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nyitórendezvénye is volt.
Bordás Beáta felkérésére elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket, s beszélt az Erdélyi Művészeti Központ megszületésének ötletéről, majd az ötlet megvalósulásának körülményeiről. Elmondta, 2009-ben született meg egy összerdélyi művészeti központ létrehozásának ötlete egy nagyon szűk baráti társaságban, ahol Németh Zsolt, Székely István, Antal Árpád és ő maga beszélgettek. Nemcsak az akarat, hanem a politikai erő és az anyagi háttér is megvolt ehhez, így a következő beszélgetésen már ott volt Vargha Mihály, Damokos Csaba, Kopacz Attila és mások is, majd első lépésben a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében tartották meg azt a megyeitanács-ülést, ahol megszületett a struktúra, amelyet a továbbiakban átadtak a városnak, mely máig fenntartó intézménye az EMŰK-nek.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke az első perctől partner a központ működtetésében, de Kató Béla püspök és a Sapientia Alapítvány is az intézmény mellé állt különböző programokban, továbbá a központ eddigi vezetőinek, az alpolgármesternek és az érdeklődő közönségnek is fontos szerepe van abban, hogy a központ jól működik – sorolta a megyei tanács elnöke.
Németh Zsolt először a bálványosi gondolat megszületéséről mesélt, felidézve egy olyan rendszerváltás előtti történetet, amikor egy „milicista” rájuk fogta a fegyvert. Nem mondták azt neki, hogy ők a művészet pártolói, pedig a 80-as években élelmiszert, cukrot, lisztet, bibliát, István, a királyt vagy Erdély háromkötetes történetét szállították errefelé, a másik irányba pedig festményeket vittek, próbálták átmenteni az erdélyi művészetet, így elsősorban édesapjának köszönhetően komoly családi gyűjteményük van erdélyi képzőművészeti alkotásokból. Németh Zsolt ezután felhívta a figyelmet az idei Tusványos programjaira, majd beszélt a kiállító művészről.
Incze János elsősorban Dés festője volt, leggyakrabban a dési mindennapokat festette, ezért tette hozzá nevéhez is a város nevét, képei sugároznak attól a bensőséges érzéstől, ami a városhoz kötötte. Művein nem kidolgozottak a részletek, egy dési mese színes illusztrációi lehetnének, de nem szépítette meg a környezetét, nyoma sincs képein az elfogult pátosznak, nem volt jellemző rá a valóságtól való menekvés. A kritikától sem félt, csupán akkor szenvedett, ha nem tudta megvalósítani az elképzeléseit. „A művészetért és nem a művészetből szeretnék élni” – vallotta, pedig élete egy időszakában kenyéren és halván élt. A nagybányai festőiskolával való kapcsolatáról is beszélt Németh Zsolt, hangsúlyozva azonban, hogy „őbenne különösen erős volt a vágy, hogy ne igazodjék senkihez”.
Ezután Deák Ferenc Loránd műkritikus mutatott rá a művész életének további fontos részleteire s méltatta a kiállítás darabjait. Incze János Dés kádár- és kertészmesterek kispolgári családjából származott, de már kisgyerekként tudatosan készült a művészi pályára, és élete minden időszakában a művészetek határozták meg a mindennapjait. Ziffer Sándor volt a legfontosabb mestere, aki a nagybányai festőiskolában is tanított, ő mégsem lett nagybányai festő, egészen más stílusban alkotott. A műkritikus több technikai részletre is felhívta a figyelmet a kiállított alkotásokon, például arra, hogy a művész nem tisztelte a perspektívát, nem árnyékolt, aránytalanságok vannak a figurái és épületei között, képein felbomlik a rend, ugyanakkor egy olyan erős belső világgal rendelkezik, amit kivetít a térre, a dési utcákra, melyek így „olyanok, mintha az önarcképei lennének”. Nagyon szerette a naplemente utáni fél órát, amikor sajátos hangulat volt jellemző a városkára, ez pedig különleges színélményként uralkodik el a képein. Végül is egyetlen téma variációi ezek a munkák, az élet dicséretéről szólnak, rámutatva ugyanakkor az esendőségünkre – zárta méltatását Deák Ferenc Loránd.
Bordás Beáta azt is közölte, hogy több magángyűjteményből is hoztak képeket a kiállításra, közöttük a művész lányától is, é hogy az általa kiválasztott képekből Miklós Szilárd rendezte be a kiállítást, mely szeptember 26-ig látogatható.
