A cárok a bizottságnak nagy jelentőséget tulajdonítottak. A vele kapcsolatos ügyeket maguk intézték, és ezekhez nem vették igénybe a kabinet közreműködését. Jól tükrözi ezt Erzsébet cárnő Visnyevszkijhez írt levele, amelyben többek között ez áll: „Ha egy mód van rá, küldjön futárral legalább három antalt (antalag: 75 literes hordó – B. A.), mert sehol sem tudok szerezni, pedig nem lehetek meg nélküle, miként azt ön is tudja.”

Mária Terézia is bizonyára jó néven vette, amikor orvosa, Swieten minden napra tokajit írt elő neki. Nem is tért el az orvosi előírástól. Kedvenc papagájainak egészségét is szem előtt tartva, önzetlenül megosztotta velük a nemes italt.
A hegyaljai borok sokfelé eljutottak. Különösen a török uralom elől Magyarországra menekült görög kereskedőknek volt nagy szerepük abban, hogy világszerte ismertté vált a tokaji bor. Tokajban az 1762-es összeíráskor ötvennyolc görög család élt (az utolsó leszármazott 1920-ban halt meg). Pap Miklós, a tokaji bormúzeum egykori nagy tudású igazgatója A tokaji című könyvében beszámolt arról, hogy a hegyaljai borok a 16. század második felében, Báthori István lengyel királlyá választását követően megjelentek Lengyelországban is. A tokaji annyira népszerűvé vált arrafelé, hogy a lengyel nemesek ezt itták a tartományi gyűléseiken.

Tokaj és vidéke. Fotó: tokajinfok.hu

Régi történeti forrásaink tanúsága szerint a szőlőművelés és a bortermelés már Árpád-házi királyaink idejében az egyik legfejlettebb mezőgazdasági ágazat volt Magyarországon. A magyar borokat az 1200-as évektől ismerték Európában. IV. Béla király a tatárdúláskor elpusztított szőlők újratelepítésére Velence környékéről olaszokat, Franciaországból pedig vallonokat hozatott Magyarországra. Az olaszok egykori jelenlétére több helynév is utal Hegyalján (például Olaszliszka, Bodrogolaszi és talán Tállya is). Egyes szőlőfajták neve is tőlük ered, így például a furmint, amely feltehetően Uva Formiánából származik, a rumonya (romona, római) vagy a bakator (Bocca d’oro).

Mátyás király uralkodása idején a magyar borok térhódítása fokozódott, majd az aszú megjelenésével főként a tokaji felé fordult az érdeklődés. Legjobb vásárlóink a lengyelek, az oroszok, a svédek, a hollandok a dánok és az angolok voltak, de Ausztriába, a Német-római Birodalomba és Franciaországba is eljutott a magyar bor.

Ma, amikor az úgynevezett korszerű eljárások egyre jobban tért hódítanak a borászatban, nem árt emlékeztetni arra, hogy nagy múltú, különleges adottságú borvidékeinken a hagyományok őrzése, védelme elengedhetetlen. Ilyen borvidék a Hegyalja és azon belül Tokaj, amely teljes joggal sorolható legnagyobb nemzeti kincseink közé. Nem véletlen, hogy az itt készült bor évszázadokon át megihlette a magyar irodalom jeles alakjait, és arra késztette őket, hogy időről időre zengjék dicséretét. E művek immár elválaszthatatlanok e borvidék kultúrtörténetétől.

„Az egész világ tudja, hogy a hegyaljainak sehol másutt nem található díszei vannak” – írta Hamvas Béla A bor filozófiája című kötetében, amelyben szellemesen meditálgatott a magyar borokról. A hegyaljai borról, lett légyen az aszú vagy szamorodni, többek között így elmélkedett: „Ez a nagy nyilvánosság bora. Hangversenyek szüneteiben, operában felvonás közt pompás, már csak azért is, mert egyike a legmuzikálisabb boroknak. Akinek rejtélyes betegsége van, igyon HEGYALJAIT. Az asszony, ha azt akarja, hogy méhében levő gyermeke büszke és királyi lény legyen, igyon HEGYALJAIT. A művész, ha művét befejezte, és sikerült, ünnepelje meg és igyon HEGYALJAIT.”

A Hegyalját, miként más szőlővidékeinket is, a magyar történelem zivataros évszázadai során sokféle hányattatás érte. A nehéz időszakokat azonban előbb-utóbb jobbak követték, így a vidék legértékesebb kincse, a tokaji bor sokak örömére és dicsőségére megmaradt, messze földön hirdetve a magyar szőlősgazdák, borászok tudását, szorgalmát, a borkészítés iránti szeretetét.

Tardy Lajos könyve a tokaji Borvásárló Bizottságról. Fotó: bookline.hu

A tokaji bor bűvöletéből nem vonhatta ki magát a három Mihály: Csokonai, Vörösmarty, Tompa és persze a szabadságharc nagy költője, Petőfi Sándor sem. Petőfi nem csak költeményben, de egy Sárospatakon 1847. július 9-én kelt levélben is megemlékezett Tokajról: „Keletre az egykori tűzokádó, a Tokaji hegy, mely magában áll, mint hadsereg előtt a vezér. Ott áll magas fejével kék köpönyegben, komoly méltósággal… E városokban laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackokba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye.”

Igencsak érdekes történet fűződik a tállyaihoz, e méltán híres hegyaljai borhoz, amely állítólag Draskovics György püspök közreműködésével jutott el a tridenti zsinat egyik híres vacsorájára. Az anekdotát Bocatius János kassai tanácsos Hungaridos című könyve (Bártfa, 1599) is megörökítette. Eszerint a III. Gyula pápa (1487–1555) által adott vacsorán 600-féle bort szolgáltak fel. Amikor a pápa megízlelte a tállyait, így kiáltott fel: „Ilyen bor illik a pápai asztalra!”

II. Rákóczi Ferenc is vonzódott a tállyai borokhoz, és ezekből mindig tartott magánál két palackkal. Emlékirataiban is megörökítette, hogy amikor 1701-ben a császári katonák fogolyként Nagysárosból Bécsújhelyre vitték, a többhetes út során ajándékba kapott tállyait iszogatott. Dicsérte a bor kiváló tulajdonságait, különösen azt a képességét, hogy a hosszú út alatt mindvégig megőrizte minőségét.

Az 1903-ban megválasztott X. Pius pápát (1835–1914) is rabul ejthette Hegyalja varázsa, mert felettébb meghökkentő lépésre szánta el magát a tokaji kedvéért. Megváltoztatta a szigorú pápai etikettet, mely szerint étkezésnél csak helyben bontott üvegből szabad bort fogyasztani. Ez a régi törvény akkoriban keletkezett, amikor a pápákat még szokás volt megmérgezni. X. Pius kivételt tett a tokajival, ugyanis megengedte, hogy a borok királyából megkezdett üveg is kerülhet a pápai asztalra.

Bánó Attila

(Részlet a szerző 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című, a budapesti Athenaeum Kiadónál 2011-ben megjelent kötetéből)