A Sepsiszentgyörgy területén megfigyelt gombák oroszlánrésze fogyasztásra alkalmatlan, igazán mérgező gombából csak alig néhányat találtam (kerti susulyka, büdös őzlábgomba, húsbarnás őzlábgomba). Most egy olyan kisebb termetű, gyakoribb fajt mutatok be, amelynek előfordulását a lakott területen nem észleltem, de a város körüli erdőkben elég gyakori.
Gyilkos galóca (Amanita phalloides)
Nem található meg, és nem is várható, hogy megjelenjen a városban, de szerintem minden gombás könyvben első bemutatott fajként, kiemelt helyet kellene kapnia a legveszélyesebb gombamérgezést okozó gyilkos galócának. Ez az egyedüli gombafaj, amelyet mindenkinek fel kellene ismernie! Az elemi és líceumi oktatás tantervébe is feltétlen bele kellene foglalni egy-egy rövid ismertető leckét róla, valamint a gombaszedés és -fogyasztás alapszabályairól is. Jakucs Erzsébet mikológust idézve: „Az igazi gyilkos nem a galóca, hanem a tudatlanság!”
Felülről nézve, főleg, ha gallérja nem tűnik elő a kalap alól és bocskorát avar takarja, több ehető gombával összetéveszthető. Kulcsfontosságú ismertetőjelei: hártyás, lelógó gallér, jól fejlett bocskor, fehér hús és lemezek. A kalap színe nem mindig irányadó, legtöbb esetben olívazöldes ugyan, de lehet sárgás, sőt, teljesen fehér is. Gyökérkapcsolt gomba, ezért mezőn, nyílt területen nem találkozhatunk vele, ugyanis fapartnerre van szüksége.
Az ételbe került egyetlen termőtest egy egész család számára elegendő halálos dózist tartalmazhat. Egyes években a város körüli erdőkben elég gyakori. Általában júliustól októberig terem nálunk, kiváltképp tölgy, bükk és gyertyán alatt. Mivel melegkedvelő faj, a napos oldalakat (mint például a Pacé keleti, gyümölcsös feletti része) keresi. Ha megtalálnánk, hagyjuk békén, semmiképp meg ne kóstoljuk. Még a bicskánk pengéjét is töröljük meg gondosan, ha gyilkos galócához ér!
Farkas János
