Elhangzott minden, amit e magukat szurkolóknak, valójában inkább huligánoknak nevezhető banda repertoárjában szerepel: a többihez képest már majdhogynem barátinak minősíthető Román csapatok, keljetek át a Kárpátokon csatadaltól (Treceți, batalioane române, Carpații) Magyarország minősíthetetlen gyalázásán át (Ungaria ne s...e p...a!) a bozgorozásig (Să dăm la m...i, bozgore!), és persze nem maradhatott el a hagyományosnak számító kiutasítási felhívás, a Ki a magyarokkal az országból (Afară, afară cu ungurii din țară!). Hangosan, nyíltan, zavartalanul.

A játékvezető? Horațiu Feșnic mintha semmit sem észlelt volna abból, ami a lelátón zajlott. Pedig a szabályzat értelmében ilyen skandálások esetén meg kell állítani a mérkőzést és hangosbemondón figyelmeztetni a szurkolókat. Ha pedig ez nem használ, le is lehet fújni a találkozót, a vétkes csapat pedig, amelynek szurkolói számára fontosabb a magyargyalázás, mint a meccs, 3–0-s vereséget szenved. Volt is erre két éve precedens: Andrei Chivulete akkor véget vetett a Sepsi OSK és az FC U Craiova meccsének, igaz, a Román Labdarúgó-szövetség berkeiben visszafordították a 3–0-s végeredményről szóló döntést és újrajátszatták a mérkőzést. Horațiu Feșnicet azonban sem a vendég ultrák xenofób gyalázkodása, sem a szabályzat nem érdekelte.

De meglehetősen érdektelenül reagált a sepsiszentgyörgyi közönség is: ha más alkalmakkor füttyszó, felzúdulás kísérte a hasonló pillanatokat, mostanra mintha beletörődött volna mindenki, hogy márpedig ennek így kell lennie, ez így a normális, hogy szombat este Sepsiszentgyörgyön több száz torokból háborítatlanul zúghat a Ki a magyarokkal az országból! Persze, sok mozgásterük nincs a nézőknek. Még talán abban is lehet bizonyos fajta logika, hogy ha nem vesszük fel a kesztyűt, nem reagálunk a provokációra, előbb-utóbb csak megunják. Azonban erre egyrészt rácáfol a valóság, hiszen jól látható: ha semmi reakció és semmiféle szankció nincs, akkor csak felerősödnek ezek a hangok, egyre bátrabban zúgják a magyarellenes rigmusokat a magyargyűlölők. Másrészt pedig mégiscsak közelebb áll a kicsinyhitűséghez, beletörődéshez, mint a taktikai mellőzéséhez, ha elfogadjuk, hogy ez ellen semmit nem lehet tenni.

A helyzet súlyosságát jelzi egyébként, hogy a magyarbarátsággal egyáltalán nem vádolható bukaresti sportsajtó is igyekezett felhívni a figyelmet az elfogadhatatlan megnyilvánulásokra, így aztán legalább a meccs utáni nyilatkozatokban szóba került az ügy, bár a Sepsi OSK képviselői részéről elhangzó kijelentések kicsit felemásra sikeredtek. Niczuly Roland például a Gazeta Sporturilornak adott nyilatkozatában azt mondta, hozzászoktak már a magyarellenes skandálásokhoz, a játékosok számára nem okoz problémát, a bíró dolga lett volna közbelépni. Tény és való, hogy a játékosoknak focizniuk kell, nem pedig egyébbel foglalkozni, viszont csapatkapitányként és egyetlen háromszékiként a sepsiszentgyörgyi klub rajongói minden bizonnyal értékeltek volna valamiféle határozottabb állásfoglalást.

Megtette ezt Hadnagy Attila sportigazgató ugyancsak a mérkőzés utáni nyilatkozatában, hiányérzetük azonban így is maradhat a sepsiszentgyörgyi nézőknek. Korábban több ötletet is felvetett a klub vezetése a helyzet kezelésére: volt példa piros kártyák felmutatásával történő demonstráció­ra, de még a pályán történő tiltakozás ötlete is felmerült, voltak feljelentések, határozott állásfoglalások, politikai nyilatkozatok, szót emeltek közösségi vezetőink – és noha ezek nem mindenike bizonyult hatékonynak, a legrosszabb, amit tehetünk, hogy feladjuk a küzdelmet.

Mert azzal azt üzenjük, nem csupán a román nacionalistáknak, de saját magunknak is, hogy beletörődünk a szabálysértésbe, elfogadjuk, hogy büntetlenül gyalázhatják a magyarokat Székelyföld szívében, Sepsiszentgyörgyön. És bizony fájóbb a csend, mint a több száz torokból zúgó magyargyalázás.

Fotó: Miska Brigitta