Milyen kihívások várnak ránk?

Horváth Anna elsőként azt kérdezte az elöljáróktól, olvasatuk szerint miért fontosak közösségünk számára a decemberi parlamenti választások és a következő négy évben milyen kihívásokkal kell megbirkóznunk? Mind a négy meghívott egyöntetűen úgy vélte, már-már létkérdés számunkra, hogy ott tudunk-e lenni, ahol a közeljövőben megint megpróbálják az új megyésítés kérdését végigvinni.

Antal Árpád úgy vélte, az uniós és a helyhatósági választásokon elért szép eredmény jóformán semmit sem fog érni, ha az RMDSZ-nek nem lesz jelentős parlamenti képviselete. Ott kell lennünk, ahol olyan kérdések dőlnek el, mint a belebegtetett közigazgatási átszervezés, melynek során a maiak összeolvasztásával „megamegyéket” hoznának létre. A sepsiszentgyörgyi polgármester emlékeztetett: Traian Băsescunak és Liviu Dragneának is volt hasonló kezdeményezése, ám akkor a szövetségnek sikerült megakadályoznia, hogy célt érjenek azok. Fontos eredmény volt az, mert továbbra is súlyunk van, a megmaradásunk szempontjából fontos kérdésekről továbbra is mi döntünk. Lehetne számítani arra, hogy az elmúlt évtizedekben kiépített kulturális előtereink sorvadásnak indulnak – a gyulafehérvári régióközpontban egészen biztosan fontosabbnak ítélnék meg például a fogarasi múzeum fejlesztését és kevésbé jelentősnek a Székely Nemzeti Múzeumét –, azt pedig hamarosan a gazdasági erőnk hanyatlása követné – mondta Antal Árpád.

Korodi Attila csíkszeredai polgármester szerint az RMDSZ júniusban elért eredménye az utóbbi húsz év történelmi sikerének is mondható, de az mégis akkor lesz teljes, ha meg tudják ismételni. Székelyföld akkor lesz sikeres, ha városai és nagyobb települései egy jól megfogalmazott jövőképet követve folyamatosan fejlődni tudnak. Ezt elérni nem lesz egyszerű, mert meglehetősen nehéz időszak következik, ezért szükséges oly nagyon, hogy az RMDSZ a kormányzaton keresztül társfinanszírozást szerezzen az önkormányzatok számára, és olyan kiszámítható rendszert hozzon létre, ami által fogyó erőforrások és egyre több feladat ellátása közepette is „túléljük magunkat”, közösségünk pedig bízhat a jövőben – mondta.

Fotó: Facebook / Korodi Attila

Soós Zoltán szerint az, hogy Marosvásárhelynek ma magyar polgármestere van,  annak is köszönhető, sikerült úgy dolgozniuk, hogy a románságnak ne legyen ellenségképe, s a választás ne menjen át etnikai szavazásba – azt valószínűleg nem tudták volna megnyerni. Sikerült ezt elérniük, de kettőzött erővel kellett megdolgozniuk érte. Külön csapatnak kellett tennie azért, hogy a nacionalista támadásokat semlegesítsék. Az elején gyakran szóvá tették, miért kommunikálnak két nyelven, s nem csak egyen, a románon, hiszen az az állam hivatalos nyelve. Próbálták hangsúlyozni, a román és a magyar köztudatba visszahozni, hogy a városnak nagyon komoly magyar múltja és kulturális hagyománya van, attól eltekinteni nem lehet és nem is lenne helyes.

A regionalizálással kapcsolatosan úgy vélte, minimális célunk az kell legyen, hogy kiharcoljuk, a három székely megye egy egységben maradjon. A legüdvösebb viszont az lenne, ha annak központja bármelyik magyar vezetésű város legyen. Utóbbit elérni nehéz, már-már lehetetlen lesz, mert környékünkön azért akadnak sokkal nagyobb súllyal rendelkező városok. Hogy ennek bár az esélye meglegyen, fontos az, hogy a parlamenti választásokon hatszázezer voksot szerezzen az RMDSZ, s azáltal az újonnan kialakult erőviszonyok közt mérlegszerephez jusson. Az ideális az lenne, ha erőn felül teljesítene közösségünk és hét-nyolc százalékot szerezve jutnánk be ismét a törvényhozásba – mondotta Soós Zoltán.

Szakács-Paál István, Székelyudvarhely megválasztott, ősszel tisztségbe lépő elöljárója a székelyföldi városok fejlődésének kulcsát az RMDSZ kormányra kerülésében látja: pénzügyi támogatást elsősorban onnan lehet szerezni. Természetesnek kellene lennie, hogy mindenképp érkezik pénz a fejlesztések előmozdítása érdekében – igen, azért, mert itt születtünk, ide fizetjük be adónkat, vagyis az nekünk jár –, de azért akadnak „külső tényezők”, amelyek miatt nincs az úgy, s feltétlen kell az RMDSZ. A közigazgatási átszervezést ő is aggódva figyeli, mert félő, mi lesz intézményeinkkel, ha Brassó, Gyulafehérvár vagy Nagyszeben lesz a régióközpont.

Ki a legjobb barát?

A polgármesterek legjobb barátja az aszfalt – tartja a mondás –, de azon túl mit tehet egy polgármester, hogy települése lakói érezzék, szavazatuk nem veszett kárba, halad, fejlődik élettere – kérdezte a moderátori szerepet ellátó Horváth Anna.

Szakács-Paál István úgy vélte, ha a városvezetők nem tudnak megegyezni, folyamatos a marakodás és civakodás, akkor a közösség szétesik. Ha a közösség nem érzi az egységet, legyen aszfaltból bármennyi is, az önmagában kevés, néhány befektető vonzásán kívül más hozzáadott értéket nem fog jelenteni. Éppen azért fontos az, hogy az érintettekkel minél több párbeszédet folytassanak, őszintén kommunikáljanak arról, hogy most esetleg népszerűtlen döntéseket kell meghozniuk – például fel fogják túrni utcájukat –, de azoknak értelme van, hosszabb távon javukat szolgálja. A kampányban elkezdett konzultációt folyamatosan fenn fogja tartani az elkövetkezendőkben – ígérte.

Soós Zoltán is lényegi kérdésnek mondotta a városlakókkal való kendőzetlen párbeszéd folytatását: azt megköszönték a város egyszerű román polgárai és a román vállalkozók is. Több üzletember is arról biztosította őt, alkalmazottjait arra biztatta, ne a jelölt nemzetiségét nézzék, hanem azt, ki a garanciája annak, hogy kiszámítható üzleti viszonyok legyenek Marosvásárhelyen. Az elmúlt három és fél évben jelentősen nőtt a város saját bevétele, amiben fontos szerepet játszhatott az is, hogy a vállalkozók úgy érezték, Dorin Florea után – akárcsak Kolozsváron a Gheorghe Funart követő időszakban – most már merhetnek beruházni.

Fotó: Facebook / Korodi Attila

Hasonlóképpen lényegi kérdés, hogy a város és a civil szerveződések közt együttműködés legyen. Ez jelenleg a magyarok számára jelent többletet – a Florea-korszakban oda „menekült ki” a magyarság –, de nemhogy nem zárkózik el, hanem egyenesen bátorítja a románokat, nyissanak ők is, mert az önkormányzatban jó partnerre lelnek. Az elkövetkezendőkben tenni kívánnak azért is, hogy Marosvásárhely jelentős sporthagyományai feléledjenek, ezért készek annak infrastruktúrájába is befektetni.

Korodi Attila szerint a székelyföldi városoknak a románokhoz mérten magasabbra kell tenniük a lécet, hiszen többszörös a feladatuk. Nemcsak a saját városuknak, hanem annak vonzáskörzete felé is nyitniuk kell, illetve olyan jövőképet kell tudniuk felvázolni, ami által a máshol tanulókat vagy éppen már régebb ideje máshol – akár Budapesten – élőket is hazavonzzák. A városok lehetnek egymásnak bizonyos kérdésekben versenytársai, de úgy véli, sokkal fontosabb, ha egymást kiegészítve fejlődnek. A gazdaságfejlesztésben is kell az érződjön: minden lehetséges jövedelmet – legyen az a román kormánytól, az anyaországtól és uniós pályázatok révén elérhető – vissza kell forgatni úgy, hogy az Székelyföld fenntarthatóságát szolgálja.

Antal Árpád kifejtette: hisz a városok közti lojális együttműködésben, de az egészséges versenyben is, mert az csak javunkra válhat, ha mindenki kicsivel jobb akar lenni, mint a másik. Székelyföld fejlesztéséhez nemcsak az előtte szólók által felvetettek szükségesek, hanem az erőforrások sokkal igazságosabb elosztása is. A személyi jövedelemadó visszaosztása például éppen Csíkszeredának kedvez nagyon, és hátrányos helyzetbe hozza Székelyudvarhelyt. Az, hogy Csíkszereda a megyeközpont, évi negyvenmillió lej mínuszt jelent a székely anyaváros költségvetése számára. Szóval ha azt szeretnénk, hogy egyenlő eséllyel fejlődjön mindegyik városunk, jelentősen hozzá kellene járulnunk a közigazgatási törvény reformjához. Azt viszont a bukaresti hatalom nem módosítaná úgy, ahogy mi is szeretnénk, azaz úgy, hogy a szubszidiaritás érvényesüljön és hatékonyabbá váljanak az önkormányzatok.