Több mint negyedszázada, hogy a Vox Humana kamarakórus az athéni kórusolimpián énekelt, de annak is közel huszonöt esztendeje, hogy útban Rodosz és az ottani kórusfesztivál felé, az európai kultúra bölcsőjét átszelve a kórus tagjait és kísérőiket megérinthette annak kései szelleme. Idén, mintegy felelevenítve a régi utak hangulatát, egy korábbi – a járvány miatt sikertelen – terv újragondolásaként a Jón-tenger egyik parti kisvárosának negyvenkettedik fesztiválja volt a célpont. Na meg egy kis megmártózás – a szó közvetlen és átvitt értelmében – Göröghon régi és mai valóságában.
Művészet és turizmus
Nem kérdés, hogy ma már a különböző műfajú zenei fesztiválok, így a kórusművészet eseményei is egy kicsit a turizmusról (is) szólnak, mind a szervezők, mind a résztvevők számára. Prevezában is, ebben a mintegy húszezres tengerparti városkában, ahol a kikötő nem föltétlen halászok vagy kereskedelmi hajók, hanem kikapcsolódást szolgáló jachtok és sétahajók otthona, az utcák pedig a fürdővárosok hangulatát árasztják. Vendéglátásra alkalmas teraszaival vagy éppen zegzugos vásárlóutcájával utunk célpontja is turisták ezreit vonzza. 42. alkalommal szerveztek itt versenyt és fesztivált különböző kategóriájú kórusoknak. Így volt vegyes kar, kamarakórus, énekegyüttes, és a helyi rezesbanda is bekapcsolódott az ünneplésbe. Hiszen ünneplés volt a javából, s bár a verseny izgalmát nem élhettük át, bizonyára ott sem a versengés, hanem a teljesítmény volt a fontos. Na meg – főként a szabadtéri koncertek által – a kíváncsiskodó turisták szórakoztatása.
Szilágyi Zsolt Herbert karnagy, tekintettel az erre az alkalomra meglehetősen megcsappant létszámra – alig tizennyolcan tudtunk részt venni – a versenyprogramba nem nevezte be a kórust, a fesztiválon viszont két este is közönség elé léphettünk. Így utólag talán megállapítható, például a nagydíjas amerikai kórustagok gratulációira gondolva, akik egy kategóriadíjat (a modern művek legjobb előadói díját) is elnyerték, hogy mindenképpen megálltuk volna a helyünket. Hiszen az igazán kiváló, szintén díjazott litván vagy a lengyel együttes mellett néhány produkció inkább a közönségbiztató kategóriába tartozott. Legalábbis azok közül, akiket volt alkalmunk látni-hallgatni az esti szabadtéri koncerteken.
A koncertekre – a versenyprogram kivételével – rendre az esti órákban került sor, a fél tízes kezdést soha nem betartva, mintegy balkáni lezserséggel kezelve a szervezést, mint ahogy a nyitóesemény (az ezt megelőző felvonulásra a hosszú út miatt nem értünk el) is amolyan nyári színházi hangulatban zajlott. A kikötőben felállított színpadon, valamelyik templom (ne gondoljunk nagy katedrálisokra) udvarán vagy éppen egy sétálóövezet kis terén csendült fel a kórusmuzsika. A záró rendezvényt pedig a közeli Nikopolisz nemrég feltárt római kori romjai között, a meglehetősen jó állapotban fennmaradt római amfiteátrumban tartották. Kár, hogy a kórusokat itt is a manapság úgy látszik már elengedhetetlen mikrofonos hangosítással lehetett csak meghallgatni (pedig az eredeti akusztikát azért jó lett volna kipróbálni).
Az esti-éjszakai kezdés egyébként indokolt volt, hiszen a nappali 40 Celsius-fok közeli hőmérséklet aligha lett volna alkalmas a koncertezésre. A forró nappalokat vagy a tengerparton hűsölve, árnyékos helyen ejtőzve vagy légkondicionált helyiségben, autóbuszban lehetett bírni.
Látványosságok
Az oda-vissza úton, na meg a tervezett kirándulások, az összesen kilencnapos turné során a fesztiválhangulaton túl volt alkalmunk belekóstolni abba a Görögországba is, amely ezt a sziklás, hegyes-völgyes, tengerek és öblök által karéjozott félszigetet az európai kultúra bölcsőjévé tette. Mitológiai lények, istenek és félistenek, hódító hadvezérek és elbukó hősök, jósnők és jóslatokkal üzérkedő papok villantak fel eme látogatások során, szellemtörténeti áramlatok elevenedtek meg, a jól vagy kevésbé ismert történetek felidézésével pedig itt-ott életre keltek a történelmi helyszínek. S egy kicsit megízlelhettük, hogy a hellén kultúra mintái máig hatóan itt élnek velünk társadalmi berendezkedésünk, sőt, gondolkodásunk alkotó elemeiként. Még akkor is, ha néha már köszönőviszonyban sincsenek az eredetivel.
Kirándulni indul a csapat
Püthia nyomdokain
Így alkalmunk volt a sokakat megihlető Parnasszus árnyékában megcsodálni a delphoi jósda köré épült egykori város maradványait, Apollón templomát, ahol a Prométheusz által az Olümpuszról lopott „isteni fény” égett, s amely ezer évig a hellén világ vallási központja volt. És ahol a Püthia közvetítette isteni akarat, a híres-hírhedt jóslatok egész birodalmak sorsát határozták meg. Itt, a hegy délnyugati oldalában kiépített teraszos városban ma már romok jelzik az egykori gazdagságot, a temérdek – egyes leírások szerint mintegy háromezer – műtárgyból néhányat, köztük a „világ közepét” jelképező Omphaloszt a romváros mellett emelt múzeumban lehet megcsodálni. S miközben az ókori sportpályáig másztuk meg a teraszos romvárost, a tűző nap és az ivóvíz hiánya mintegy megidézte a jósnők révületi állapotát. (Vajon a mélyből feltörő vulkáni gázok mellett az emésztő hőség is hozzájárult a jósoló papnők önkívületi állapotához?) S ha a jósda feletti híres mondatnak – „ismerd meg önmagadat” – ma már se híre, se hamva, a próbatétel egy kicsit közelebb vitt önnön korlátainkhoz...
Makedón gazdagság
De utunk során leszállhattunk a királysírok mélyére, a makedón királyság első fővárosának közelében, hogy megcsodáljuk annak elképesztő gazdagságát. És hogy egész úton szállóigénkké váljon az aigai, ez az eddig számunkra ismeretlen ógörög szó, amely kecskét jelent, s amely áldozati állatként vonult be a különböző vallások eszköztárába. (Igaz, ma már kecskét alig látni, a vízben szegény hepehupás tájakon nem a legelni való fű, hanem az olajfa a leggyakoribb növény, az egyéb kultúrnövény termesztése öntözés nélkül szóba sem jöhet. Ezért sok a mesterségesen duzzasztott tórendszer.)
Kolostorok
A „levegőben lebegő” kolostorok, a Meteorák semmihez sem hasonlító világában aztán a remeteélet nyomait kerestük. A lenyűgöző kőszálak tetején azonban ma már inkább a turistáké, na meg a zarándokoké a főszerep: a szépen rendbe tett, igazán turistabarát Varlaam-kolostorban járva mégis meg lehet sejteni az elzártság, a remeteélet mély vallásosságot termő hangulatát.
Mint ahogy a bulgáriai Rila-kolostorban is, ahol a napjainkra erősen megfogyatkozott remeték éppen a délutáni imára készültek. A lenyűgöző, minden elemében pontra tett épületegyüttesben háromszáz cella szolgálhatná a szerzeteseket, de mára csupán hatan követik a napi imaprogramot.
Az ortodox világ nem bővelkedik hatalmas katedrálisokban. A theszaloníki híres, Szent Demeter vértanú emlékét őrző templom azonban az egyik kivétel, igazi nagyvárosi bazilika. A különböző történelmi korok lenyomatát őrző, öthajós templom oszlopaival, hatodik századi mozaikjaival, freskóival, na meg ókeresztény épületelemeket őrző altemplomával kápráztatja el a látogatót.
Azúr
S hogy a lenyűgöző azúr színekben pompázó tenger nyújtotta élmények se maradjanak ki, a fürdés-búvárkodás szenvedélyének többször is hódolhattunk. Mind a szálláshelyünkhöz, a Mytikas-i Adonis Szállóhoz közeli löszös partok árnyékában, mind a Pargából induló egész napos hajókiránduláson, a Paxos és Antipaxos sziget partjainál, a kék barlangoknál nyílt fürdési-úszási lehetőségeket kihasználtuk. Lefkada szigetén pedig, a pontonhídon átkelve kerestük és találtuk meg (nem a bédekkerekben is reklámozott leghíresebb, de számunkra mégis) a legbarátságosabb szabadstrandot.
A mai Görögország, a több ezer éves városok és emlékhelyek, Európa szellemi bölcsőjének emlékei, na meg a szikrázó azúrkék tenger nem csoda, hogy sokaknak vonzó célpont. A Vox Humana és kísérőink által megélt élmények – amelyekből csak néhányat villantottunk fel – mindenképpen az elraktározandó emlékek közé kerülnek.
