Kései körjárat ez a várkereső, utolsó abban a kalandos sorozatban, melyről kiderült, hogy olvasóink hiánypótlóként említették. Három települést kerestünk itt fel több évtizeddel ezelőtt kiváló helyismerőkkel, többek között Miklósvár, Középajta és Bölön vidékét. Ezeken a településeken váraknak nevezett, egykori lakott helyekről szóló szájhagyományokat örököltek és őriztek meg a mai napig. Nem hagyhatjuk ezeket feledésbe merülni, felfrissítettük az emlékeket a mai emberöltő számára is.
Tortogó, Miklós, Domokos
De mindenekelőtt adódik a kérdés: mikor alakult ki Miklósvárszék? A történészek szerint ez a terület, amely 12 települést és környékét foglalta magában Baróttól Zalánpatakig, „a 15. század elején elkülönült Háromszéktől és Erdővidékkel kibővülve alakult meg 1562-ben”.
Miklósváron két várnak titulált hely létezik – ám nem csak az erdőben rejtőzködő Tortogóvárról nem tud majdnem semmit a hagyomány, de arról az egykori, feltehetően nagyszerű régi várról sem, amely valahol a faluban, talán a jelenlegi római katolikus templom helyén állhatott, s amelyről végül is a falu a nevét kaphatta.
Egy helyi szóhagyomány szerint – a ma élők aligha ismerik már – hajdanában-danában három testvér élt ezen a vidéken. Tortogó az erdőben álló várában lakott, Miklós és Domokos pedig a lentebb fekvő területen, az Olt folyó fölötti teraszmagaslaton osztozkodott. Miklós a hadakozásban legyőzte Domokost, s az övé lett a legnagyobb vár, ahol ma a falu elterül, róla nevezhették el Miklósvárnak. Domokos a Nagyajta felőli magaslaton épített szállást magának, ez a hely jelenleg is a Domokos szállása nevet viseli. Tortogónak nem maradt más, mint hogy ő is – fenn, az erdő előterében vagy éppen a lombsátor árnyékában – várat építsen magának, melyet Tortogó vára néven emlegetnek a miklósváriak.
Mit tudnak a helybeliek erről? Orbán Balázs munkájában ugyanis azt írta, hogy „némi homályos sáncz nyomokon kívül semmi rom nem látszik, de az idő viharja, a föld felületének átalakulása hány ősvárunknak temeté el nyomtalanul maradványait”. Szerinte az egykori falu sem a mai helyén feküdt, hanem fentebb, a Székátalja nevű területen, ahol „nagy mennyiségű vastag cseréptöredékek borítják a helyet”.
Vajda Imre. Bojnár csaba felvétele
Bányai Sándor köpeci munkatársam társaságában indultunk azonosításra. A helyiek egy egész kiterjedt erdőt neveznek Tortogóvárnak, mi pedig azt az Orbán által emlegetett, erdővel borított magaslatot kerestük, amelyet északon a Szállás-, délen pedig a Szélvíz-patak határol. Ott azonban emberkéz alakította nyomokra nem találtunk. A Miklósvár történetét megíró néhai Gáspár József (1899–1989) köpeci néptanító és helytörténész szerint lehet, hogy azért, mert „ott földből való vár állott.”
A vár helyét illetően megoszlanak a vélemények. Néhai Petress Judit agrármérnök és néhai Gyenge M. András szerint a vár nem ott fenn volt az erdőben, ahol mi kerestük, hanem az erdő északnyugati előterében, egy legelővel borított magaslaton, melyet Orbán Balázs idejében bizonyára erdő boríthatott, s mai neve Csutakos. Északon a Mély-patak, délen a már említett Szállás-patak határolja. Tetejére hág ki a Csutakos útja, mely a Nagyoláhkert, a Csemetés és a Mirke-tető érintésével ér ki a Hosszúmezőre, majd pedig a 820 m magas Bükkfejre. A Csutakos név egyben azt is elárulja, hogy Orbán idejében ezt a helyet erdő borította, s akkor ő is jó helyen kereste Tortogóvárát.
1979-ben Farkas Jánossal azonosítottuk a Csutakost: akkor már szántóföldekkel borított domb volt alig két kilométerre a falutól. Nos, a tetőn egy kőbaltára, vastag, körömbenyomásos és karcolással díszített, durva iszapolású, majd vékonyabb, fekete és korongolt cseréptöredékekre találtunk. Őstelep létezhetett itt? – kérdeztük, mert ezt a helyet, miként azt a faluban is állították, régész még nem kutatta. Tortogón pedig egy kőből rakott várnak kellett lennie, mert a traktorok a felszínre hozták a meszes köveket, melyeket a nép onnan szekérszámra hordott el – erősítette Farkas János, aki szerint a régiek azt is mesélték, hogy valamikor ott aranypénzekkel tele üstöket, aranygyűrűket találtak.
A Tortogóvár övezetét szerintem erdő borítja – nyilatkozta kérdésünkre az erdőismerő Vajda Imre, a falu erdő-közbirtokosságának volt elnöke, akit a napokban kerestünk fel.
A Kálnoky-kastély környéke
A Kálnoky-kastélyt alagút kötötte össze Tortógóvárral – jegyeztük le Zsiga János állítását, melynek eredetéről nem tudott nyilatkozni, de elmondta, terv volt arra, hogy a Miklósvári Büdöskút gyógyvizét le fogják vezetni a kastélyba.
Jómagam 1974-ben ismerkedtem az akkor megviselt állapotban levő kastéllyal, adataimat a Sepsiszentgyörgyi Múzeum Aluta nevű tanulmánykötetében közöltem 1977-ben. Utunk alkalmával többször kerestük Miklósvár település névadó várának az emlékét is. A falubeliek arról beszélnek, hogy a Templomdombon – ott, ahol a falu római katolikus temploma áll – egy kőből rakott, kerekded alakú vár falai mindenütt követhetők. Akkor is megtalálták, amikor a templom előtt elhaladó műút korszerűsítési munkálatait végezték, de követni lehet mindenütt a templom mellett és mögött lévő zöldségeskertekben is, szántás és ásás alkalmával kövei kifordulnak a talajból.
Vajon nem ez volt-e Szent Miklós vára, amelyről II. András 1224-ben kelt közismert okmányában van szó? – tettük fel a kérdést. Lehet, hogy a török invázió áldozata lett. De ez a vár nagyobb volt. Területéhez tartozott a mai Lihács-féle ház is, mert azokon a falakon, amelyekre ráépült, lőrések vannak. Déli oldalán pedig mesterséges ároknak tartották a régiek azt a mély és gödrös utat, amelynek Lajgödre a neve. A laj pedig nem keresztnév, hanem éppen a vizes ároknak a régi neve, ismert székely kifejezés, malomárkot, vizes árkot jelentett. Udvarhelyszéken ma is lajnak nevezik a malomárkokat.
Értetlenül állunk a kérdés előtt, hiszen a vidék templomait övező várfalak a XVI–XVII. század építményei!
Jelenlegi adataink szerint Miklósvár települést kerek 800 évesnek (1224–2024) ünneplik Baróton. Domokos szállása környékét még nem látta régész ásója – szól a fáma. Lám-lám, annyi idő elteltével sem tudunk többet erről a két „várról”, sem pedig Domokos szállásáról. Vártúrás számvetésünket ez alkalommal is kérdőjelekkel zárjuk. A jelenlegi adatok szerint sem a Csutakosra, sem pedig a Tortogóvár erdeje felé nincs turistajelzés. Ezért a hely felkeresésére idegenvezetőre van szükség. Mindkét terület a gróf Kálnoky-kastély mögötti mező- és erdőrészen van.
Fotó: Lőrincz Sándor
Középajtán volt-e vár?
A falu feletti Domosról jól lehet látni a 832 m magassági pontot, melyet Várhegyként tart számon a szájhagyomány. Északi oldalát a második világháború idején megépített Vadasi hadi út határolja, déli oldalról a Kis-Ülök patakának északi mellékága, a Barta árka. A várhegy tetején az említett világháború szomorú emlékeiként felrobbantott bunkerek maradványaira, betonból épített futóárkokra bukkantunk. Ezek sajnos alaposan megváltoztatták a hegytető képét. Az említett út építése alkalmával feltárták a krétakori mikrokonglomerátumokat, amelyekből a hegy felépült. Ez a kőzet ugyan szálában áll, de könnyen összetéveszthető egy kőfallal, néha az elöregedett betonerőd anyagával.
Sem a hagyomány, és tudtunkkal az irodalom sem tud arról, hogy Várhegyet régészek kutatták volna, s így azt is nehéz megmondani, hogy létezhetett-e itt egy középkori vár vagy valamilyen erődített telep. A szájhagyomány természetesen azt tartja, hogy a középajtai erdő alsó szélén vár állt.
Orbán Balázs Székelyföldről írt művéből tudjuk, hogy Középajta híres papja, a tudós Benkő József (1740–1814) „még fennálló falakról emlékezik”. Legyen-e bátorságunk kétségbe vonni ezt az állítást?
A Várhegy környékén szénát takaró középajtaiak azt mesélték e sorok írójának, hogy „Várhegy tetején a régiek szerint nagy épületek álltak”. Orbán Balázs látogatása alkalmával a vár környékén felhagyott szántóföldek mezsgyéit figyelte meg, s ezekből arra következtetett, hogy hajdanában ott hihetőleg a vár védelme alatt álló falu létezett. „Várnak azonban semmi vagy igen csekély nyomai látszanak, legfeljebb a hegynyaknak át-sánczolása észlelhető, falnyom sehol sem látszik, s még nagy figyelemmel sem tudunk semmi épület-romot felfedezni. A Várhegy délnyugati aljában forrás buzog fel, melyet Várkútjának neveznek, itt is rejtett kincset hisz a nép.”
Középajta, a háttérben Szentemaszom. Fotó: Bojnár Csaba
Nos, a forrás ma is létezik, közelében halad el a már említett hadi út. Ezt 1940–1944 között kellett megépíttetnie az akkori magyar államnak, mert Erdővidék déli részének falvai az 1940-es bécsi döntés nyomán meghúzott országhatár miatt elszigetelődtek, el voltak zárva Sepsiszentgyörgytől, Háromszék vármegye székhelyétől. A nagyon szükségesnek mutatkozó út építésébe, sajnos, az akkor már őrizetbe vett sepsiszentgyörgyi zsidóságot is bevonták. Ennek állít emléket egy, az út mellett csordogáló forrás, melynek neve: Zsidók kútja.
Kósa Cs. Dénesné Nagy Bertától Keszeg Edit tanítónő és tanítványai – Nagy Piroska, Incze Ella és Kósa Ágnes – lejegyeztek 2001-ben egy még ma is közszájon élő, de más székelyföldi várakkal kapcsolatosan is előforduló mondát. Ezt a Sepsiszentgyörgyön élő Bernád Józsefné Incze Ella jegyzete szerint adjuk közre. „Valamikor régen, a Várhegy tetején óriások vára állott. Az óriások királyának a lánya egy szép nap kitekintett várából, és lent meglátta a völgyben az ökreikkel szántogató emberkéket. Le is ment oda, s egypárat felszedett a kötényébe és felvitte az apjához. Mik ezek az apróságok? – kérdezte. A király azt felelte: – Jaj, lányom, gyorsan vidd vissza ezeket a völgybe, mert ezek fognak minket kipusztítani, és később ők lesznek a világ urai! Az óriások királya hamarjában össze is szedte kincseit, aranyekéit, levitte a völgybe és elásta a Várhegy oldalába a kút mellett, három fehér mogyorófa tövébe. Csak az próbálkozzon meg – így tovább a monda – a kincsek kiásásával, aki egy hét fiúgyermekes anya legkisebbike, mert ha más próbálkozik vele, a kincsek egyre lejjebb süllyednek a földbe, soha nem talál rájuk.” Az óriás roppant értékű kincse ma is ott lehet valahol a földben, így hiszi ezt ma is még több ember Középajtán. Mesélik, az óriás akkora volt, hogy egyik lábával Várhegyen állott, a másikkal a miklósvári Tortogóvárán.
Simon Áron ny. néptanító. Fotó: Bojnár Csaba
Ahol hétévenként kigyúlnak a mogyoróbokrok
Néhai Kubánda Albertné Kósa Rózától 1976 májusában ezt a szájhagyományt jegyeztük le: „Üknagyapám óta beszélte a mi családunk, hogy ő megismerkedett egyszer egy olyan emberrel, aki suttyomban minden hét évben egyszer kiment a Várhegyre, ott letelepedett, s egy bizonyos időben, úgy estefelé, ő tudta, hogy mikor, leste a mogyoróbokrokat. Ez azért volt, hallgattam a mesét gyermekkoromban, mert a hagyomány szerint hétévenként a mogyoróbokrok kigyúlnak és kifordulnak a helyükből, s az így keletkezett üregen át le lehet jutni a várpincében lévő temérdek kincshez, s a pince mennyezetéről aranycsepegést lehet felfogni edénybe. Ez az ember lóval járt ki a Várhegyre, de a lova lábára fordítva szereltette fel a patkót azért, hogy megtéveszthesse az arra járókat: hogy higgyék azt, hogy jött, ha ment, s hogy ment, ha jött.”
A nyomdafesték megőrzi mindazt, amit erről a Várhegyről sikerült összegyűjteni. Számunkra értékes hagyomány. A sejthetően nem ennyire színes valóság azonban csak majd a régészek ásója nyomán fog kiderülni. De lám, mégsem olyan egyszerű a történet, ugyanis Simon Áron helybeli nyugalmazott néptanító elmondta, hogy „volt vár, de nem ott, hanem a falu északi része felett emelkedő, Szentemászom nevű meredek oldal tetején, ahol leletek is kerültek napvilágra”. Friss adatunkat Péter Géza nyugalmazott nagyajtai tanár egy nagy fordulattal kiegészítette: „Szerintem egy és ugyanazon várról van a vita. Írott dokumentum szerint az a hely, ahova a középajtai várat helyezik, egy és ugyanaz Ajta várával, mert a terület valamikor Ajtavára néven szerepelt a nagyajtai közbirtokosság területén. A kettő egy!”
Kettős vártető. Fotó: Bojnár Csaba
A bölöni hegyekben
Valaha tudunk-e meg többet ezekről a Várhegyekről, várakról? – kérdezik találkozásaink alkalmával a községben, nem csak az értelmiségiek, az erdészek és a vadászok, hanem a falubeliek is. Két Várhegyről beszél itt a nép, két Várhegyet mutatott meg nekünk is néhai Mikó Sándor, a bölöni erdők jó ismerője, mind a kettő – a bölöni Várhegy és Nagybölön Várhegye is – a Baróti-hegység nyugati irányba előnyúló magaslatain van. Régész ásója itt sem bolygatta még a vártetőket.
A bölöni Várhegyet egy 903 m magas tetőre helyezi a hagyomány, mely egy keskeny hegynyakkal kapcsolódik a Várhegykút-puszta nevű legelőhöz. Őrtoronynak, megfigyelőhelynek tökéletes lehetett a lőfegyver használata előtti korban is, gyanítják a helybeliek. Orbán Balázs azt írta, hogy „ott… a követelt várnak semmi nyoma nem látszik”. Az öreg bölöniek, köztük adatközlőnk, Bölöni András viszont úgy hallotta, hogy ott vár állt, s ott húzódtak meg a falu lakói a veszedelmek idején. „Vész közeledtével a csángók a Barcán csángattak, a jelt felvették az alsó várak, és azoktól Várhegy is” – jegyeztük le Kisgyörgy Áron (1890–1956) szavait.
Az is tény, hogy a Csordadéllőnél és Küslüget tetején régen emberek laktak, az egykor művelés alatt álló földparcellák barázdáit ma is lehet látni. „Odafenn emberek éltek, mert Várhegy tetején a régiek kaptak egy nagy méretű kovácsolt kulcsot, s az lehetett a vár kulcsa. Ott mindenütt döng a föld, s azért mondták a régi öregek, hogy a mélyben rejtett kincsekkel tele pincék vannak.” (Szolga Ferenc)
Bölön határában. Fotó: Böjte Ferenc
„Amikor én gödröt ástam fenn, éppen a tetőn az erdőparcella számát viselő, kőből való erdőhatárjelnek, ott a földben két régi típusú égetett téglát találtam” – jegyeztük le ismét néhai Sikó Áron erdész szavait 1978-ban. A környéket rég lakta már az ember, mert Lüget árnyékától 1885-ben került ki a „gazdag bölöni bronzlelet”: zabolák, karperecek, sarlók, szárnyas és tokos balták, bronzedények, melyek a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják – emlékeztetett az egykori ásatások leírására Sikó András, a helyi erdő-közbirtokosság vezetője.
Várhegytől északkeleti irányban 1,5 km-re található a Nagybölön Várhegye nevű hely. Ez azon a keskeny hegygerincen fekszik, melyet nyugati felén a Berecz árka, túlsó oldalán pedig a Nagybölön-patak fog közre. Tetejét (894 m) Szórádi Mihály szerint a régiek Kőszirtnek nevezték, s úgy él emlékezetükben, hogy „ez is menedékhelye volt az ősöknek”. Fából volt felépítve, favár állott ott. Előbb oda húzódtak meg az első telepesek, mert lenn a völgyben, az Olt mejjékén mocsaras volt a hely – így hallotta ezt néhai öreg Buksa Dezső s a már említett erdész, Sikó Áron is. Ez igaz kellett hogy legyen, mert amikor jöttek a tatárok, a nép ideiglenes lombsátorokban húzódott meg fenn, a vár körül. Azoknak hiába keressük nyomát, s a várnak azért nem maradtak romjai, mert porrá égett. Ha megásnák: megmondaná a föld! – mesélte néhai Tana Béla és Máthé Sámuel.
Péter Géza. Fotó: Bojnár Csaba
„Egyik Várhegyről nem lehet látni a másikat, mert eltakarja az Őrhegy–Dobogó–Meggyes hegygerinc. Itt, a Meggyesen azonban én még diákkoromban – mert gyerekkoromat Bölönben töltöttem – bizonytalan eredetű mészvakolatos kövekre leltem” – tájékoztatott Péter Géza, a nagyajtai Kriza János-iskola volt tanára.
A vidék kirándulásra, gyalogtúrákra is alkalmas. A bölöni Várhegyekhez csak gyalogosan vagy szekérrel lehet eljutni. A község központjából, a Tana utca sarkától turistajelzések mentén érünk fel a két Várhegy közötti említett hegygerincre, a Meggyesre. Mivel a Várhegyek helye a terepen nincs megjelölve, idegenvezető igénybevétele ajánlott.
