Kutya hideg van — mondjuk, amikor már igazán zord az idő. Sokan azt gondolják, hogy ha az embernek kidugni sincs kedve az orrát a lakásból a hideg miatt, bizonyára a kutyák is inkább benn maradnának. Pedig ez tévedés! A kutyák jól tűrik a hideget: vastag bundájuk télen még sűrűbb lesz, és bőrük alatt zsírréteg is védi őket. Nem csak az állandóan a szabadban élő sarki kutyák szeretik a havat, a jeget. Ha még barátságtalanabbá válik az időjárás, azt mondjuk, beköszöntött a farkasordító hideg. Tény, hogy a farkas jól bírja a zimankót, a mínusz 45 Celsius-fokos hőmérsékletet is elviseli. Nem csoda, mivel vastag, tömött bundája kitűnően hőszigetel. A farkasprém akár nyolcszor-tízszer jobban megőrzi a test melegét, mint az ember ruházata.

És miért üvölt télen a farkas? Pontosan még a kutatók sem tudják, de van pár elméletük. A farkasok bonyolult szerkezetű csoportokat alkotnak, egy falkában öt—nyolc, de akár húsz egyed is élhet. Minden falkának saját vadászterülete — úgynevezett territóriuma — van, amelynek határait a falkavezér a vizeletével jelöli ki. Olyan ez, mint amikor az emberek bekerítenek egy nagy földdarabot, és táblát tesznek ki rá: Magánterület! Idegeneknek belépni tilos!

Télen, amikor szűkös az élelem, a farkasfalka tagjai a territóriumuknál nagyobb területet járnak be, és miközben kóborolnak, a szétszéledt állatok üvöltéssel, ugatással, vonyítással tartják a kapcsolatot egymással. Maga a vadászat is egy hatalmas közös ordítással kezdődik. A kutatók feltételezése szerint a falka tagjai felismerik egymást a hangjuk alapján. A falka tagjai közösen ejtik el a zsákmányt, és az élelmet is megosztják egymással. A farkasétvágya van kifejezés is igen találó: ugyanis egy-egy állat egy ültő helyében akár kilenc—tíz kilogramm húst is képes felfalni.

Sajnos, ezt a különleges szaglású, látású, hallású, rendkívül összetett csoportot alkotó állatot régen kíméletlenül vadászták. Egyrészt az értékes, sűrű prémjéért üldözték, másrészt a pásztorok haragját is kiváltotta, mert előfordult, hogy egyet-egyet elragadott a juhaik, kecskéik közül. A mesékben is többnyire a gonosz szerepében találkozhatunk vele: pedig piros kalapos kislányokra és ügyefogyott kismalacokra igazán nem fáj a foga! Az igazság az, hogy amennyire teheti, kerüli az embert és a lakott településeket.