– Ma már a legtöbb asztalon jelen vannak a különböző vitaminok, ki­egészítők, cseppek, igyekszünk egy kicsit felkészülni arra, amire fel lehet. A Béres család asztalán korábban is ott voltak a „csodaszerek”?

– A csodaszerek világa régen és ma is távol állt tőlünk, viszont vannak készítmények, amelyekre valóban szükségük van az embereknek, a mai világban még inkább, mint régen. Gyerekkoromban még nem volt divatja s tán szükség sem a táplálékkiegészítésre. Amikor édesapámat a parlagfű-allergiáról kérdeztük, azt mesélte, gyerekkorában Záhonyban, a Tisza-parton rohangásztak a virágzó és virágporos növények között, vagy a szénakazalban henteregtek, de senki nem tüsszentett soha egyet sem. Ma a gyermekeink ezt nem tehetnék meg büntetlenül. Vagy az emberben, vagy a környezetben, vagy mindkettőben olyan változások mennek végbe, amelyekre az immunrendszer fokozott mértékben reagál. És sajnos többnyire gyógyszeres kezelés szükséges a tünetek elnyomására. Nekünk ilyen típusú készítményeink nincsenek, termékeink alapvetően az immunrendszer normális működésének biztosítására szolgálnak. Hiszünk abban, hogy ez a természetes út. Alaphelyzetben az ember működő immunrendszerrel rendelkezik, amely sokféle betegség kialakulásától védi meg a szervezetünket. Amikor egészségmegőrzésről beszélünk, akkor az immunrendszer működésének biztosítása, támogatása a fő célunk.

– Van magyarázata arra, mi okozta ezt a hatalmas változást akár egyetlen generáció alatt?

– Rendkívül gyorsan változik az ember környezete, a táplálék minősége. Elsősorban az embert körülvevő környezeti terhelésre gondolok: óriási kémiai, fizikai és pszichológiai terhelésnek vagyunk kitéve, e komplex hatás következménye a túlzott érzékenység. Édesapámtól tudom, hogy a két világháború között ismeretlen volt a permetezés, a betegségeknek ellenálló, rezisztens gyümölcsfáik, szőlőjük, zöldségeik voltak. Most viszont globális szinten hatalmas mennyiségű vegyszer kerül a környezetbe, illetve a táplálkozási láncon át az emberi szervezetbe.

– Kik voltak a Béres Csepp megalkotója, a folyamatosan és megszállottan kutató, az igazában mélyen hívő édesapja első tesztalanyai? A családtagok?

– Édesapám kutatói munkáját nagymértékben sarkallta testvére betegsége. Keresztanyám, Irén Záhonyban élte le az életét, vélhetően egy ütési trauma következtében fiatalon agydaganatos lett. Édesapám agrárkutató volt, növények vírusos megbetegedéseivel, az okok és a megoldások kutatásával foglalkozott. E munka logikája vitte abba az irányba, hogy végül is egy humán készítményt fejlesztett ki. Amikor elkészült a Béres Csepp és kipró­bálta magán, elsőként a beteg húgának adta, aki ezután még évtizedekig élt.

Id. Béres József a laborban

– A kutatások során emlékszik amolyan heuréka-pillanatra?

– Az ő esetében inkább egy szisztematikus, 1959-től 1972-ig tartó folyamatról beszélhetünk. A Béres Csepp megszületése sokéves kutatómunka eredménye, amelynek létrehozásában az a zseniális, hogy édesapám a szervezet egészére figyelve képes volt összerakni különböző mozaikokat, összerendezni biokémiai ismereteit a kutatómunkája során szerzett tapasztalatokkal, megfigyelésekkel. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a kisvárdai gépállomáson dolgozott, amikor a Magyar Tudományos Akadémia meghirdetett egy országos talajgenetikai vizsgálatot, melyben ő komoly munkát vállalt. Felső-Szabolcsban nagy részben ő végezte el a kutatófúrásokat, rengeteg talajtani vizsgálatot végzett, azok eredményeit elemezte. Ezekben elsősorban a kémiai analitikán volt a hangsúly, például hogy mennyi kalcium, magnézium, milyen nyomelemek vannak a talajban. A mérésekről térképeket készített, a tapasztalatokat jelentésekben összesítette. Kutatómunkájának kezdetén, a 60-as években fontos országos kutatói projekt volt a burgonyaleromlás okainak kiderítése. Felfigyelt arra, hogy ugyanolyan feltételek biztosítása mellett az egyik táblában egészséges lett a burgonyatermés, a másikban pedig beteg. Nyilvánvaló volt számára, hogy a betegség okát a talaj különbözőségében kell keresnie. Rengeteg összehasonlító vizsgálat révén jutott a felismerésre, hogy összefüggés áll fenn a megbetegedések és bizonyos nyomelemek hiánya között. Feltételezése szerint, ha biztosítjuk a növény számára a szükséges tápanyagokat, a növény betegségekkel szembeni ellenállása is megfelelő lesz. Ha viszont sérül a növény harmonikus tápanyagellátása, gyengül a növény ellenálló képessége, és a környezetben jelen lévő kórokozók betegséget tudnak előidézni. Lényegében ezt a gondolatot vitte tovább a növény-állat-ember láncolatában. Tézise és eredményei a mai napig helytállóak.

A jelenlegi Béres Csepp 95 százalékban ugyanolyan, mint ’72-ben volt.

A tudomány persze folyamatosan fejlődik, ma már sokkal többet tudunk a nyomelemekről, 1972-ben még nem ismerték például, hogy az ember számára a szelén és a króm is létfontosságú tápelem, és az évek folyamán a szükségletek is növekedtek. Ezért van nekünk ma Béres Csepp Extránk és Béres Csepp Forténk. Tulajdonképpen az új tudományos eredményekhez és a változó szükségletekhez igazodtunk.

– A kutatási folyamatnak milyen mértékben volt tanúja a család?

– Édesapám többnyire hazahozta a munka örömeit, nagyon szívesen beszélt a kutatásairól. Más kérdés, hogy mi nem sokat értettünk meg belőle. Gyermekként már annak is örültem, amikor láttam az édesapámat. Általában reggel hatkor már a munkahelyén volt, mi később keltünk. Többnyire este érkezett haza, ezért nagy öröm volt, amikor együtt pingpongoztunk. Kedves emlékeim közé tartozik, hogy együtt készítettünk egy saját pingpongasztalt, ami a környékbeli srácoknak is sok örömet szerzett. Kertészkedni is nagyon szeretett, ma is megvan még az az ezer négyzetméteres telek, amelynek kétharmada egykor konyhakert volt. Egyetemistaként azt láttam, hogy rengetegen keresik, akkoriban a túlterheléstől féltettük, a támadások idején pedig sokszor úgy éreztük, egyedül áll a világgal szemben. A történet alapjaiban akkor változott meg, amikor az 1989-es rendszerváltozás lehetővé tette a Béres Részvénytársaság megalakulását.

Béres József, fia és felesége, Béres Klára

– Mikor döntött arról, hogy munkájával főállásban segítse édesapja törekvéseit?

– A Béres Csepp ügye az én életemben is több évtizedes folyamat. Az ELTE-n vegyésznek tanultam, hallgatója voltam Kőrös Endre Bio­szervetlen kémia című speciális kollégiumának, amely épp arról szólt, hogy mi a makro- és a nyomelemek szerepe az élő szervezetekben, vagyis szakmailag tisztában voltam édesapám kutatási területével. Ezzel együtt egy időre „elsodort” a szerves kémia, azon belül is a szintetikus szerves kémia érdekelt. Diplomázás után a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutató Intézetében kezdtem dolgozni kutatóként, 12 éven át foglalkoztam preparatív szerves kémiával, ebből doktoráltam, kandidáltam. A Béres cég létrejötte után édesapám mellé álltam, mert úgy éreztem, eljött az idő, amikor segíteni tudok neki. Az akkori Béres Rt. mindössze néhány főből állt és egy bérelt irodában működött. A fejlesztésekhez szükséges labort 2004-ig a korábbi munkahelyemen béreltük. Hamar kiderült, hogy a készítmény nem stabil, ennek megoldásával foglalkoznunk kellett. Ma a Béres Csepp eltarthatósági ideje négy év, ami azt jelenti, hogy négy év múlva is ugyanaz van az üvegcsében. A kezdeti években a készítmény gyártása is bérben zajlott.

– Az édesapja kérte öntől, hogy a diplomája megszerzése után melléje álljon?

– Az egyetemen még nem a híres kutató fia voltam, de baráti köröm szimpátiával figyelt rá és az eredményeire. Amikor végeztem, nyilván kínálta magát a pillanat, hogy ha már vegyész lett belőlem, odaállhatnék édesapám mellé tolni a szekeret. Akkor azonban még nem mentem. Akkoriban, a 70-es évek végén édesapám határozottan elutasító volt ebben a kérdésben. Nem azért, mert nem szeretett volna engem maga mellett tudni, hanem mert féltett. Nagyon bizonytalan volt körülötte minden, rengeteg támadás érte. Azt mondta: fiam, neked nem ezt a sorsot szánom.

– A cégalapításkor sikeres kutatói karriert hagyott hátra. Próbálta már megfogalmazni, hogy mit veszített esetleg, amikor a kutatói pályát feladva mégiscsak az apai örökség továbbvitele mellett döntött?

– Ha vicces akarnék lenni, azt mondanám: egy Nobel-díjat. Nehéz felelni, hogy mit veszítettem, vagy hogy veszítettem-e egyáltalán valamit. A tudós és az üzletember pályája két különböző pálya. Mindegyik tud nagyszerű lenni, és talán már mondhatom, hogy engem mindkettő teljes mértékben kielégített. Már rég nem vagyok kutató, de nagyon szerettem az lenni, és örömmel gondolok vissza azokra az évekre. Ma üzletemberként tekintenek rám, de igazán vérbeli üzletembernek soha nem éreztem magam. Nem érzem, hogy vér­átömlesztés történt volna bennem, a kutatói attitűdöm alapvetően megmaradt. Amúgy miből áll a tudományos pályafutás? Mindenféle címek, publikációk, konferenciák, a kutató munkájának eredményei közleményekben, külföldi utakban és szabadalmakban, néha termékekben, díjakban mutatkoznak meg. Így, távolról nézve, 1989-ben azért erkölcsileg fel volt dobva a labda: na most akkor, kisfiam, segítesz édesapádnak, vagy sem? Bevállaltam az üzleti világot. És ma azt mondom: így volt jó. Ha a Nobel-díj el is maradt, nagy megelégedéssel élem meg vállalatunk fejlődését, és hogy az évek során rengeteg embernek tudtunk a segítségére lenni. Lehet ennél szebb?

Fiával a Béres Laboratóriumban 1990-ben

– Annak idején milyen módon jutottak el a cseppek az emberekhez?

– A Béres Csepp gyakorlatilag 1972-re született meg, de ’78-ig senki sem termelte és forgalmazta hivatalosan. E hat év alatt főleg szájhagyomány útján terjedt, olykor a sajtó is foglalkozott vele, de többnyire támadták. Támogató volt viszont a jugoszláviai sajtó, a Politika Expressben számos cikk jelent meg édesapámról, így aztán sokan zarándokoltak hozzá onnan, nem csak magyarok, nem csak Délvidékről. Magyarországon elsősorban a vidéki lapok írtak róla: vagy elátkozták, vagy éppen dicsőítették. Első jelentős támogatója Ratkó József költő volt Nagykállóból, aztán a nyíregyházi gyökerekkel rendelkező Balczó András öttusázó, majd Kósa Ferenc, Nagy László és így tovább. Gyorsan terjedt a hír, hogy valami csodadoktor megtalálta a rák gyógyszerét, hogy használnak bizonyos cseppeket Kisvárdán, és az milyen jót tett az embereknek. Kezdetben általában súlyosan beteg emberek figyeltek fel ezekre a hírekre, akik különösebb eredmény nélkül már kimerítették a klasszikus gyógyászati utakat. Többnyire a súlyosan beteg, idős, daganatos betegek körében terjedt el a csodadoktor Kisvárdán beszerezhető csodacseppjének híre. Rengetegen álltak sorban a házunk előtt, fényképek is tanúsítják. ’78-ig tartott ez, akkor áldásként éltük meg, hogy ha nem is az eredeti terveknek megfelelően, de a készítmény a Herbária nevű gyógynövényszaküzlet-hálózathoz kerülhetett gyártásra és forgalmazásra. Óriási dolog volt, édesapám már alig bírta a rá nehezedő terheket. A dolog pikantériája volt, hogy ugyan megoldódott a készítmény forgalmazása, de a Herbária semmit sem tett a cseppek fejlesztéséért. Nagy csend volt körülötte, és amiről nem beszélnek, az nincs is. A Béres Csepp mégis túlélte a hallgatás tizenegy évét. 1989 augusztusában aztán megalakulhatott a részvénytársaságunk, új időszámítás következett.

– Az édesapja tudta, illetve akarta követni a herbáriás történé­seket?

– A Herbária igen szerény áron megvásárolta a termék forgalmazási jogát, a forgalom után évente elszámoltak vele, kapott némi aprópénzt. Összességében azonban érdektelenség vette körül a készítményt, se piacosítás, se promotálás, se export. Tudunk például japán megkeresésről, amely a magyar fél érdektelensége miatt elült. Mi 1989-ben ebben az állapotban kezdtünk el foglalkozni a gyártás szervezésével. Az év végére jutottam el a felismerésig, hogy egy fenékkel nem tudok két lovat megülni, nem tudok egyszerre kutató lenni és a Béresben is dolgozni. Választanom kellett, amit elsősorban az könnyített meg, hogy az erkölcsi hívásra ez volt számomra a helyes válasz. Közel 13 éven át dolgoztam az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében, szerencsés voltam, hogy lényegében végig egyetlen témával foglalkozhattam, és kerek, egész munkát zárhattam. Így ’89-ben nem azt éreztem, hogy kettétörik valami, hanem hogy egy következő lépcsőfok előtt állok. Eljött az idő, amikor édesapám mellett van a helyem, és a feleségemmel együtt meghoztuk a döntést. Édesapám makacs ember volt, de nem önfejű. Hamar rájött, hogy mindenhez ő sem ért, nem érthet. Egy idő után elfogadta, hogy a siker érdekében különböző területek szakembereit is be kell vonni a munkába. Mi ma is úgy működtetjük a céget, hogy kiváló szakemberekre támaszkodva dolgozunk, nem hisszük magunkat mindentudóknak, se mindenhatóknak.

Apa és fia

– Mit tart a legfontosabbnak a cég működtetésében?

– Nekünk elsősorban az a dolgunk, hogy védjük és próbáljuk kibontani a vállalkozásban rejlő szellemi és erkölcsi értékeket. Az üzlethez persze pénz is kell, amihez a verklinek is jól kell működnie, de nem mindenáron. Én azért vagyok felelős, hogy a cég milyen irányba halad, hogy néz ki, hogyan kommunikál, milyen szerepe van a társadalomban. Hogy ez pénzügyileg is rendben legyen, ahhoz kellenek a szakemberek: egy jó vezérigazgató, egy jó termelési igazgató, jó marketinges, jó kereskedő stb. Az évek során az egészségkultúra, a megelőzés, az életmód terén rengeteg változás történik, melyek óhatatlanul befolyásolják egy ilyen cégnek és termékeinek sorsát. A korral tudni kell haladni, s ez nem kis feladat.

– Hogyan érzékelik a lakosság egészségtudatosságának változását a cég indulása és a mai helyzet között?

– Onnan indítanám a gondolatot, hogy 2007-ben meghirdettük a Béres Egészség Hungarikum Programot, amely révén igyekeztünk elvinni az ország valamennyi pontjára a preventív egészségfejlesztés ismereteit. Kicsiben olyannal kezdtünk el foglalkozni, ami a társadalom javát pénz nélkül szolgálhatja. Ezek apropóján különböző felméréseket végeztettünk a magyar társadalomban élők egészségtudatosságáról, és a következőket láttuk: rengeteget fejlődött a tudás, ám mindez nem vált cselekvéssé. Tudom, de nem cselekszem. Tudom, hogy mozogni kellene, de nem csinálom. Tudom, hogy kiegyensúlyozottan kellene táplálkoznom, de nem csinálom. Tudom, hogy aludnom is kellene, de nem csinálom. A rendszerváltás óta nagy utat jártunk be. Sokat fejlődött az egészségtudatosság, de bőven van még dolgunk. Hiába fejlődött az egészségtudatosság, az emberek bizony elsősorban pénzügyi okoknál fogva vagy tájékozatlanság miatt nem arra költik a pénzüket, amire kellene. Azaz nem a jobbra, nem a biztonságosabbra, márpedig mi a termékeink viszonylatában a minőség és a biztonság mellett tettük le a voksot. Ráadásul a társadalomban ma iszonyú nagy a zavarodottság, túl sok a megszűretlen, inkorrekt információ. Márpedig a kommunikációnak is erkölcsösnek kell lennie: egy termékről csak azt mondjuk, amit valójában tud. Azt szoktuk mondani, nagyon fontos egy hiteles cég, egy hiteles név, amelyhez az emberek bizalommal fordulhatnak, amelynek bizonysággal hihetnek. Mi ezt a hitet szakmai alapon építjük és tartjuk fenn.

– Hogyan próbáljon tájékozódni a fogyasztó a hatalmas kínálatban?

– Döntőnek tartom a hitelességet. Kellő odafigyeléssel a cégekről is el lehet dönteni, hogy melyik hiteles, igényes, tudományos megalapozottságú. Ha például a Richtertől veszek valamit, biztos lehetek benne, hogy nem fognak becsapni, hiszen sok évtizede fennálló gyógyszergyár nagy hatósági, illetve saját kontrollal. Ide sorolom magunkat is. És az sem mindegy, hogy egy cégnek nem csak terméke van, hanem egyéb társadalmi beágyazottsága is, ami növeli a hitelességét. De hát nagy a kísértés, főleg az ár tekintetében. Márpedig a hitelesség, a szakmaiság pénzbe kerül. Nálunk csak a minőség-ellenőrzéssel és -biztosítással ötven gyógyszerész foglalkozik. Nem vagyunk olcsók, prémiumárral dolgozunk, mert meg kell fizetnünk a szakemberek tudását, a minőségi alapanyagot, a biztonságos termelési körülményeket.

A gyógyszeriparban a legtöbb esetben nem azért magasak az árak, mert rablók a gyógyszergyártók, hanem mert magasak a költségeik.

És persze itt van egy másik nagy szűrő, az etika, amelynek alapja: tudom, hogy ez jó és kell, és valóban úgy van, ahogy állítom.

– Múlt, jelen, felfedező édesapa, cégépítő fiú után hogyan készül a feladatra a Béres újabb, harmadik generációja?

– Valóban újabb fejezethez érkezett a vállalatunk. Nagy öröm és nagy reménység is számunkra, hogy gyermekeink folytatják a munkánkat. Komoly előkészítés és felkészülés után szeptembertől a fiam, Marcell veszi át az elnöki stafétabotot, Melinda lányunk pedig az édesanyja helyére lép a kommunikációs igazgatói poszton. Ők a továbbvivők. Biztos vagyok benne, hogy föntről a nagyapjuk is büszkén tekint le rájuk.

Dr. Béres József

Vegyész, néhai idős Béres József fia, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke. Anarcson született 1952. december 4-én. Kisvárdai tanulmányai után az Eötvös Loránd Tudományegyetem vegyész szakán 1977-ben diplomázott, majd 12 évig volt a Magyar Tudományos Akadémiai Központi Kémiai Kutató Intézetének munkatársa. 1981-ben egyetemi doktori, 1986-ban kandidátusi címet szerzett. Kutatóként 1982 és 1984 között másfél évet dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban. Több mint 40 tudományos dolgozata jelent meg. A Béres Rt. megalakulása óta dolgozik a cégnél, 2000-től a Béres Gyógyszergyár, 2006-tól a Béres Vállalatcsoport elnöke. Felesége, Béres Klára vegyész, író, a Béres Zrt. kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke. Tokaj-Hegyalján a Béres Szőlőbirtokon, saját borászatukban ápolják a magyar borkultúrát. Legfontosabb díjak, elismerések: Magyar Érdemrend középkeresztje, polgári tagozat (2012); Szent István Érdemrend és Díj (2013); Pro Urbe Budapest Díj (2014); Magyar Gazdaságért Díj (2014); Magyar fair play díj, művészet-tudomány trófea (2018); Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2023).