A cukorbetegek idei életmódtáborának legfiatalabb résztvevője mindössze négyéves, vele együtt 18 gyermek, illetve családjaik, összesen mintegy negyvenen vesznek részt a szombatig tartó találkozó változatos programjain. Szerda délelőtt többen lovagoltak, a felnőttek kézműveskedtek, de társasjátékozásra, közös játékra is alkalom adódott. Egy rendkívül különleges fotográfiai eljárással, a cianotípiával, illetve a lyukkamerával is megismerkedtek a táborlakók az agyagfalvi Fülöp Lóránt jóvoltából, aki cukorbeteg fia révén több éve rendszeres látogatója az életmódtábornak. A felnőtteket Sidó Zita és Rémán Éva asszisztensek hívták beszélgetésre, akik a témában szervezett konferenciákon, szakmai előadásokon szerzett tapasztalataikat osztották meg a családokkal. A hét további része szintén tennivalókban gazdag, lesz közös mozizás és a strandot is felkeresik, sőt, gyárlátogatással is készültek a szervezők.

Dobolyi László egyesületi vezető, mindenki Öcsije lapunknak arról beszélt, egy generáció már „kirepült” a korábbi táborozókból, ezért hívták meg idén a családokat, azonban nagyon sok fiatal – a „korábbi kicsik” – most is szívesen visszajár, úgy alakítja a nyári programját, hogy részt vehessen a „cuki-táborban”, segítse a szervezőket, résztvevőket. Úgy érzi – és ezt beszélgetésünk alkalmával többen is megerősítették –, hogy a táborozások idején született ismeretségek mára egy nagy családdá kovácsolták össze a cukorbeteg gyermekek és szüleik közösségét, és ezt igen fontosnak tartja. Szorosabbá fűzték a szálakat, és már nem csupán nyaranta egyszer, hanem évente több alkalommal is találkoznak, együtt kirándulnak hétvégeken a családok. Dobolyi László úgy fogalmazott, ez a közösség ösztönzi, hogy évről évre megszervezze a tábort, és fontosnak tartja, hogy minél több cukorbeteg tudjon arról, hogy létezik egy egyesület, egy támogató közösség, ahol a diabéteszes lét tapasztalatairól az érintettektől tájékozódhatnak, ahol segítik őket.

Kozma Károlynál 2013-ban diagnosztizálták a diabéteszt, mint mondta, a kezdetekben nehezére esett elfogadnia, hogy beteg, s ezáltal „kevesebbnek” érezte magát. Aztán megismerkedett Öcsivel, „aki nagyon sokat segített az elfogadásban”, 2014 óta pedig résztvevője a tábornak is, ahol nagyon sokat tanult a sorstársaktól, asszisztensektől. „Hosszú a nap, itt ha leülök beszélgetni valakivel, mindig megtudok valami újat, tapasztalatot cserélünk, és ezekből lehet a leginkább tanulni. Most már oda jutottam, hogy én is tudok tanácsot adni” – mondta. Megjegyezte, a diabéteszes lét ugyanakkor azt eredményezte, hogy sokkal jobban odafigyel önmagára és vele együtt a család minden tagja odafigyel az étkezésekre, azok rendszerességére.

Egy szőke, közel nyolcéves kislány, a Hargita megyéből érkezett Anita, aki szintén néhány éve visszajáró táborozó már, arról mesélt, leginkább a lovaglást szereti a benedek-mezői napokban, de barátkozik, játszik is. Most már neki is van állandóan mérő szenzorja, így nem kell többször megszúrni az ujjacskáját, ha szeretnék tudni, éppen milyen a vércukorértéke.

„Azért vagyunk itt, most már a családokkal, hogy egymáson segítsünk, és a gyermekek is megtanulták már, mikor kell jelezni, szólni egy felnőttnek, ha baj van, megtanultak egymásról gondoskodni. Ez volt a célunk is” – jegyezte meg Dobolyi László.

Az augusztus 10-én záruló, háromszéki, Hargita és Maros megyei résztvevőket összefogó tábor Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásával valósult meg.