Ezüstérmet nyert pénteken a Csipes Tamara–Gazsó Alida Dóra kajak páros 500 méteren a párizsi olimpián, a Pupp Noémi–Fojt Sára kettős pedig nagy izgalmak után a németekkel holtversenyben harmadik lett.
A két órával korábbi középfutamokból előbbi magyar hajó harmadikként, utóbbi negyedikként lépett tovább, ezért a döntőben a lelátókhoz közeli pályán egymás mellett eveztek. A négyesben csütörtökön bravúros teljesítménnyel kiharcolt bronzérem feldobta a magyar női kajakosokat, a váratlan siker önbizalommal tölthette el őket, legalábbis ez látszott a versenyzésükön. Csipes és Gazsó a táv felénél már második volt az új-zélandi csapat mögött, ezt a pozíciót nagy küzdelemben meg is őrizte, miközben a 250 méternél még hatodik Pupp és Fojt fergeteges hajrával zárkózott fel, és a németekkel együtt ért célba. Hosszú percekig teljes volt a bizonytalanság, az első és a második helyezett hamar meglett, azonban a másik magyar páros és a Paulina Paszek–Jule Marie Hake német kettős a stégen várta, hogy kiírják a végeredményt. Végül 1:39.46 perccel holtversenyt hirdettek, Csipes és Gazsó mindössze hét századdal értek hamarabb célba. Az immár hétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington, aki egy másik párral nyerte ezt a számot Tokióban, most Alicia Hoskin oldalán magabiztosan győzött.
Eredmények, nők, K-2 500 méter: 1. Lisa Carrington, Alicia Hoskin (Új-Zéland) 1:37.28 perc, 2. Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra 1:39.39, 3. Pupp Noémi, Fojt Sára és Paulina Paszek, Jule Marie Hake (Németország) 1:39.46.