A Mária-kegyhelyeket összekötő spirituális zarándokút népszerűsítésére immár tizenegyedik alkalommal szervezték meg augusztus 10-én az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot, amely több száz települést érintett Ausztriában, Erdélyben, Felvidéken, Szlovéniában és Magyarországon egyaránt. Idén a gyermek-szülő szeretetkapcsolat fontosságára hívták fel a figyelmet.
Háromszéken három útvonalon került-kerül sor gyalogos zarándoklatra: a Sepsiszentgyörgy–Maksa–Sepsiszentgyörgy; a Málnásfürdő–Mikóújfalu, Máltai tábor–Tusnádfürdő szakaszon, illetve a Csernáton–Futásfalva útvonalon. A zarándokút Gyimesfelsőlok–Csíksomlyó szakaszán részt vett Kerekes László segédpüspök is, aki délután hálaadó szentmisét mutatott be a csíksomlyói kegytemplomban annak érdekében, hogy megújuljanak az erdélyi családok, az egyházközségek, és megújuljon a Gyulafehérvári Egyházmegye élete.
Vajna Csilla zarándokvezető és csapata szombaton 6 órakor indult a sepsiszentgyörgyi vasútállomás elől. Pakot Bernadett először vett részt az 1Úton zarándoklaton, így összegzi élményeiket: „Ki korán kel, aranyat lel, tartja a mondás. Sok örömet és ajándékot kaptunk az út során. Rohanó világunkban szükségünk van a lelassulásra, elcsendesedésre. Sokszor úgy rohanunk, hogy a lelkünk lemarad. Ez a zarándoklat lehetőséget adott az elmélkedésre. Habár nem ismertük egymást, mégis egy csapatként tudtunk a kihívásokkal, feladatokkal szembenézni. Hatan zarándokoltunk nők a Besenyői-tó partjáig, sötét, homályos szürkeségben bandukoltunk az úti cél felé. Az eső utáni, hajnali harmatos szántóföldeken haladtunk, ahol bőséges termés volt, a gyümölcsfák roskadásig telve érett gyümölccsel: különféle alma-, szilva-, vackorfák, amelyek terméseit reggelire csemegéztük. Kíváncsi, éber bocikkal is találkoztunk, meglepődve figyeltek bennünket, ahogy elhaladtunk előttük. Angyaloshoz közeledve a dolgos falusaik már tettek-vettek, állataikat ellátták, autóikkal útnak indultak. Utunk során találkoztunk kutyákkal, cicákkal, juhászkutyákkal, őzekkel, gólyákkal, madarakkal. 10 órára megérkeztünk Besenyőre, ahol Tóth Krisztina örömteli, meleg fogadtatásban részesített, finom forró kávéval kedveskedett Vajna Csilla, ami nagyon jólesett. Volt terülj-terülj asztalka is finomságokkal, délutánra még az ég is kitisztult, és perzselően sütött az augusztusi nap. Utunkat imával kezdtük és hálaadó szentmisével zártuk.” A zarándokok részt vettek az esti hálaadó szentmisén, amelyet Ilyés Zsolt, a Szent József-templom plébánosa és Simon Sándor teológus, papnövendék mutatott be.
Csont Ede tusnádfürdői plébános, szakaszvezető a 19 km-es Málnásfürdő–Mikóújfalu, Máltai tábor–Tusnádfürdő szakaszon vállalta a koordinálást. Elmondása szerint két irányból indult a zarándoklat, az egyik Alcsíkból Csíkszentsimon, Csatószeg, Verebes, Tusnád, Újtusnád, Tusnádfürdő érintésével; a másik ág a Málnás–Mikóújfalu–Sepsibükkszád–Tusnádfürdő útvonalat követte hetven-nyolcvan zarándok részvételével. Délután szentmisét mutattak be az Újtusnád és Tusnád között található fogadalmi keresztnél Becze Lóránt újtusnádi, Bilibók Géza tusnádfürdői, Keresztes Olivér sepsibükszádi és Gábos Zoltán lázárfalvi plébánosokkal együtt, amelyen 150–200 személy vett részt.
Péterfi Attila Csongor erdélyi kapcsolattartó, zarándokvezető szerint Erdélyben több százan, a Kárpát-medencében több ezren kapcsolódtak be a zarándoklatba, és imáikkal, énekeikkel tették igazán emlékezetessé az idei eseményeket.
A Csernáton–Futásfalva útvonalon augusztus 17-én lesz a zarándoklat, 8 órakor indulnak az alsócsernátoni katolikus templom elől, a zarándoklatot Bíró Erzsébet szakaszfelelős vezeti. 11 órától Futásfalván a római katolikus templomban szentmisével zárul az 1Úton zarándoklat.