A kolozsvári és erdélyi magyarság számára is szimbolikus jelentőségű ünnepi esemény egyben a 15. Kolozsvári Magyar Napok nyitánya is volt. A barokk fogadalmi szobor, a város legrégebbi köztéri alkotása a magyar közösség és az egyházak összefogása révén évtizedes „száműzetés” után került vissza eredeti helyére, ahonnan a kommunista rezsim ideológiai okokból elköltöztette.

Kerekes László gyulafehérvári római katolikus segédpüspök szentelte fel és áldotta meg a piarista templom búcsúja keretében. Szentbeszédében hangsúlyozta: ahogy a középkorban, a járványok idején, mai énközpontú világunkban is szükségünk van arra, hogy Máriára tekintsünk, az ő életét mintázzuk, hiszen az emberiség ma is „erkölcsi lejtőn halad”. László Attila kolozs-dobokai főesperes, a Szent Mihály-templom plébánosa a hála, köszönetmondás és imádkozás napjaként jellemezte az ünnepet, amikor a közösség „a történelem hullámzó idején túl” bizalommal tekint a jövőbe, ehhez kér erőt.

Oláh Emese alpolgármester beszédében rámutatott: a Mária-oszlop „a remény, hit és hála jelképe”. Visszahelyezése nemcsak a múlt előtti tisztelgés, hanem a jövő iránti elkötelezettség jele is, olyan eredmény, mely igazolja a magyar képviselet szükségességét Kolozsváron. „Elmondhatjuk, hogy napjainkra ez a város visszanyerte egykori méltóságát, egy kicsit otthonosabbá vált mindannyiunk számára, ezáltal a funari hagyaték is homályosodni fog” – fogalmazott. Macalik Arnold építész, a Farkas és Egyetem utca felújításának tervezője emlékeztetett arra, hogy a fogadalmi oszlopot megrendelője, gróf Kor­nis Antal a pestisjárvány után állíttatta, melyben édesapja, felesége és nagyobbik lánya is életét vesztette.

A kolozsvári Mária-oszlop a nagyszebeni Nepomuki Szent János-szobor után Erdély második legrégebbi köztéri emlékműve. Több évtized után került vissza eredeti helyére, a belvárosi Egyetem és Farkas utcák kereszteződésénél kialakított kis térre.