KarateNagy lendülettel készülnek az új kihívásokra

2024. augusztus 22., csütörtök, Sport

Az MTK Budapest karateszakosztálya augusztus 11. és 18. között Gyomaendrőd városában szervezte meg a már hagyományosnak számító alapozó edzőtáborát, ahol összesen 108 sportoló és edző vett részt. A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club 40 fővel utazott Békés vármegyébe, a háromszéki karatésokat Vass Hunor és Baranyi Zsófia kísérte el.

A sepsiszentgyörgyi Török Panka és Péter-Csiki Csanád a magyar válogatottal a franciaországi Montpellierben rendezett egyhetes edzőtábor után utazott Gyomaendrődre, ugyanis már korábban elkezdték a ráhangoló munkát a korosztályos világbajnokságra. Békés vármegyébe a budapesti sportolók mellett Romániából, Izraelből, Lengyelországból és Szlovákiából is érkeztek versenyzők. Az edzések három korcsoport szerinti elosztásban zajlottak, amelyeket négy szakember koordinált napi három tréning formájában, ezáltal folyamatos terhelés alatt tartva a fiatalokat, ugyanakkor a tábor ideje alatt a rehabilitációért Kelemen Vilmos masszőr felelt.

„Így frissen, az edzőtábor után azt gondolom, hogy mindazon célok, amelyeket kitűztünk a különböző korcsoportok számára, teljesültek. Személy szerint a legifjabb versenyzőkkel foglalkoztam, és minden, amit fejleszteni vagy javítani szerettem volna náluk, úgy gondolom, hogy sikerült. Mindez nagy lendületet adott a további felkészüléshez és a közelgő őszi idényhez” – mondta Baranyi Zsófia.

„Az augusztus mindig egy meghatározó időszak sportolóink felkészülésében, ugyanis ekkor kapnak egy olyan alapot és ezáltal terheléssorozatot, amely kulcsfontosságú az őszi szezonban. Nyilván még sok munka van hátra, mondhatom, hogy a felénél vagyunk, azonban a megfogalmazott terv szerint haladunk. Ilyenkor sok múlhat a sérülések kiküszöbölésén, ha ez sikerül, akkor jó formában kezdhetjük a szezont” – fogalmazott Vass Hunor, aki hozzátette, hogy augusztus 25. és 31. között a kommandói magashegyi edzőtábor következik. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 410
szavazógép
2024-08-22: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

A magyar fotográfia napja Sepsiszentgyörgyön
Az Erzsébet park zenepavilonja (Pavilon Cafe) melletti sétányokon augusztus 25-én, vasárnap 11 és 19 óra között székelyföldi fotóklubok és független alkotók részvételével szabadtéri fotókiállítás formájában kerül sor a magyar fotográfia napja megünneplésére.
2024-08-22: Sport - :

Utolsó akadálya előtt a Ferencváros (Labdarúgás)

A Ferencváros ma 22 órától a bosnyák Borac Banja Luka ellen játszik a Groupama Arénában, az FCSB pedig ma 20 órától az osztrák LASK Linz otthonában lép pályára az Európa-liga selejtező negyedik, utolsó fordulójának első felvonásán. A párharcok győztese a második számú nemzetközi sorozat főtábláján indulhat, míg a vesztes átkerül a Konferencia Ligába.