Református tábor gyermekeknek Oroszfaluban

2024. augusztus 23., péntek, Közélet

Tegnap ért véget Oroszfaluban a kézdiszéki református szórványközösség magyarországi partnerek segítségével ötödik alkalommal megszervezett tábora. A tartalmas időtöltést biztosító táborban minden nap mintegy száz gyermek vett részt.

  • Fotó: Bartos Lóránt
    Fotó: Bartos Lóránt

A gyermektábor színhelye az oroszfalvi, katolikusok és reformátusok által egyaránt használt templom volt, amelynek beszolgáló szórványlelkésze Raff Róbert. A lelkipásztor elmondta: a szervező a berecki református egyházközség, az oroszfalvi gyülekezettel közösen. „Kézdivásárhelyről, a hozzánk tartozó falvakból, így Lemhényből, Bélafalváról, Kézdialmásról, Sárfalváról, Nyujtódról, Ozsdoláról és Torjáról vettek részt gyermekek, naponta több mint százan. A programjaink 10 és 16 óra között zajlottak, a gyerekek ebédet kaptak az oroszfalvi kultúrotthonban” – ismertette. Partnereik magyarországiak: isaszegi, gödöllői és péceli a csapat, a tábor megálmodója a kézdivásárhelyi származású, Magyarországon élő Bártfai Gabriella, ötletgazdája pedig az isaszegi iskola lelki nevelője, Hegedűs László és neje, Mónika.

A gyermekek lelki gyakorlaton és kézműves-foglalkozásokon vettek részt, sportoltak. „Az idei vezérgondolat az Építő Tábor volt, az alapgondolat az, hogy a sátán rombolja, míg Jézus építi az elmét, ezt a témát bontottuk ki. Ezt még az énekekkel is kidolgoztuk, a gyermekek nagyon szerették. Arra törekedtünk, hogy feltegyék a kérdést: romboló vagy építő életet szeretnének-e élni” – magyarázta Raff Róbert.

Bártfai Gabriella elmondta: küldetésének tartja a gyermekek és a felnőttek szolgálatát, s amikor visszakapta az itteni birtokait, úgy érezte, feladata, hogy hitet vigyen az emberek szívébe. „Sok jó változás történt Háromszéken az elmúlt években, ezt kerekebbé teszi a hit és a szeretet. Ezt láttam a nyujtódi lovastábor és most a gyermektábor idején is” – fejtette ki.

A tábor csütörtök este búcsúvacsorával és lelki programmal, közös énekléssel, tánccal és tábortűzzel ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 331
szavazógép
2024-08-23: Belföld - :

Versenyképes és magyar identitású egyetemek kellenek

A magyarországi felsőoktatási és szakképzési modellt az egész Kárpát-medencében, így Erdélyben is biztosítani kell: versenyképes és magyar identitású egyetemek kellenek, valamint olyan szakkollégiumi hálózat, ösztöndíjrendszer, mely a fiatalok szülőföldön maradását erősíti – húzta alá Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter tegnap Kolozsváron.
2024-08-23: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Szabadtéri tárlattal ünneplik a magyar fotográfiát

Szabadtéri fotókiállítás helyszíne lesz ismét a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park, ahol a magyar fotográfia napja (augusztus 29.) előtt tisztelegve immár 12. alkalommal szervez tárlatot vasárnap Toró Attila sepsiszentgyörgyi fotóművész.