Három embert megölt, nyolcat megsebesített egy szír férfi Németországban Solingen városában péntek este. A támadó vasárnap önként feladta magát, a merényletet az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
A terrortámadás péntek este történt a város 650 éves fennállását ünneplő fesztiválon. Az elkövető három embert – egy 67 és 56 éves férfit, valamint egy 56 éves nőt – megölt és nyolc továbbit megsebesített a hatóságok tájékoztatása szerint. Az Iszlám Állam Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy „bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért”. A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire állt szoros kapcsolatban az Iszlám Állammal. A német szövetségi ügyészség, amely átvette az ügyet, vizsgálja, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam tagja volt-e – közölte az ügyészség szóvivője.
A német hatóságok vasárnap kora reggel megerősítették a késeléses ámokfutás fő gyanúsítottjának elfogását. A támadó, aki három ember halálát okozta és nyolcat megsebesített, önként adta fel magát a hatóságoknak, beismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsított egy solingeni menekültotthonban élt, amelyet szombaton kutattak át – közölte Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere.
A Der Spiegel biztonsági forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a férfi 2022 végén költözött Németországba, és menedékjogot kért. A német dpa hírügynökség úgy tudja, hogy a szíriai férfit tavaly kellett volna kitoloncolni Bulgáriába. A dublini egyezmény rendelkezései szerint a menedékkérőt elsőként fogadó uniós ország felelős a menedékkérelem elbírálásáért, és a dpa úgy értesült, hogy a szíriai állampolgárságú férfi Bulgárián keresztül lépett be az Európai Unióba. A Die Welt lap arról számolt be, hogy a Bulgáriába való kitoloncolását elhalasztották, mert a férfi Németországban bujkált. Hónapokkal később bukkant fel újra, ekkor Solingenbe szállították.
Olaf Scholz kancellár „szörnyű bűncselekménynek” nevezte a támadást, és az elkövető szigorú megbüntetését sürgette. Emellett segítséget ígért a városnak. Hendrik Wüst, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke szombaton terrorcselekménynek minősítette a támadást. Robert Habeck német alkancellár vasárnap szigorúbb törvényeket sürgetett az éles fegyverek viselésére Németországban a péntek esti támadás nyomán. „Néhány jogi szigorítás egyszerűen helyes és szükséges: több fegyvertilalmi zóna, szigorúbb törvények. (…) Németországban senkinek sincs szüksége késekre a köztereken” – mondta az X közösségi portálon. A politikus az „iszlamista terrorizmust” az ország „egyik legnagyobb biztonsági veszélyének” nevezte.