1944 augusztusának végén a Vörös Hadsereg csapatai elérték a Magyar Királyság keleti határait, így Székelyföld hadszíntérré vált. A Keleti-Kárpátok szorosaiban vívott elkeseredett harcok emléke ma is elevenen él a székelyföldi emberekben, és meghatározó része történelmi emlékezetüknek. A II. világháború székelyföldi hadműveleteinek 80. évfordulója alkalmából a budapesti Honvédelmi Minisztérium (HM), a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Kovászna Megye Tanácsa, Kézdivásárhely önkormányzata, valamint a Centrum Studiorum Egyesület szervezett emlékülést a Vigadó Művelődési Központ kistermében augusztus 24-én.

Az emlékülést konferáló Nagy Zoltán történész elöljáróban Kovászna Megye Tanácsának nevében köszöntötte a jelenlévőket – köztük a százéves Bartha Mihály székely határőrt, aki részt vett az Úz-völgyi harcokban –, és elmondta: olyan emlékülésre kerül sor a céhes városban, amely közvetve vagy közvetlenül mindenkit érint. „Közvetlenül, mert köreinkben vannak olyanok, akik harcoltak a Keleti-Kárpátok szorosaiban, köztünk vannak olyanok, akik gyermekként élték meg a kis magyar világot és a háború szörnyűségeit, s vannak olyanok, akik kutatják és bemutatják ezt a korszakot, és itt vagyunk mi is, akik szüleink vagy nagyszüleink visszaemlékezése alapján kaptak kapaszkodókat” – mondotta, köszönetét fejezve ki Magyarország Honvédelmi Minisztériumának és a Hadtörténeti Múzeumnak, hogy a konferencia létrejöhetett.

A köszöntőt követően Maruzs Roland alezredes, megbízott parancsnok, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum képviselője szólt a jelenlévőkhöz, kifejtve: nem az első alkalom, hogy Kovászna megye önkormányzatával közösen szervezkednek, tervük, hogy még szorosabbá vonják az együttműködést, aminek a szovjet betöréssel kapcsolatos konferencia is egy fontos állomása. „Ha 1944-et nézzük, az egy meghatározó év a magyarság életében, ha visszatekintünk, a történelmünkben nem is tudok olyan esztendőt említeni, amikor két birodalom egy éven belül szállja meg Magyarországot. 1944-ben ez történt, hiszen március 19-én a Harmadik Birodalom, majd pár hónappal később a szovjet csapatok érkeztek meg, és ezek a történések meghatározták Magyarország történelmét. Ez nem előzmény nélküli, hiszen már 1943-ban a teheráni konferencián eldőlt, hogy Kelet-Európa szovjet impérium alá fog kerülni, augusztus 23-án megtörtént a román átállás, 26-án az Úz völgyén át törtek be a szovjet csapatok” – magyarázta, említve a pár évvel korábbi Molotov–Ribbentrop-paktumot is, ami szintén döntően befolyásolta a földrajzi térség és az ott élő népek sorsát úgy, hogy arról a fejük fölött döntöttek a nagyhatalmak.

A százéves Bartha Mihály résztvevője volt az Úz-völgyi csatának

A konferencia résztvevőit Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának a részéről Fodor Tamás konzul is üdvözölte, beszédében a honvédség és a hazaszeretet fogalma közötti párhuzamra és összefüggésekre térve ki. „Nagyon örülök, hogy a köztünk lévő és a már nem élő őseink emlékét őrizzük, ez az utókor egyik legfontosabb feladata. Amíg ez így van, addig tudjuk, hogy mi az, amit el szeretnénk kerülni, tudjuk, hogy mi az, amit nem szeretnénk, hogy a gyermekeink vagy saját magunk átéljünk. Ezért kell folyamatosan megemlékezni ezekről a borzalmakról” – foglalta össze a konferencia lényegét, hangsúlyozva azt is: ezért áll Magyarország kormánya mindig a béke pártján.

A házigazdák részéről szólt a jelenlévőkhöz Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere és Dimény Attila, az Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője. A konferenciára azért került sor a céhes városban, mivel a környékén – így a Katrosában, a Nyírponkon vagy Ojtozban is – súlyos harcok dúltak nyolcvan évvel ezelőtt, a település lakóinak ezért többletüzenettel bírnak ezek a helyek. Szilveszter Szabolcs Orbán Balázs szavaival élve – „semmiből teremtett mindent Háromszék Párisában” – a legkeletibb, magyarnak megmaradt kisvárosban köszöntötte a résztvevőket, megemlítve, hogy maga is hallgatta a kibédi származású, de az Úz-völgyi harcokban részt vevő nagyapja történeteit, így személyesen is érintett az emlékülés kapcsán. „Ma határköveket nem kell védeniük a székelyeknek, de védik más nemzetek tengerében a magyar identitás és kultúra védvonalait” – mondotta. Dimény Attila kifejtette: Kézdivásárhely inkább a kereskedelemben betöltött szerepéről ismert, történelmi vonatkozás tekintetében töredékesek az információk, így a konferencia hiánypótló jelleggel bír.

A Tóth-Bartos László, a Székely Nemzeti Múzeum történész-muzeológusa által moderált előadások – amelyekre a későbbiekben visszatérünk – valóban sok adalékot és érdekes információt szolgáltattak. Kiderült például, hogy a szovjet áttörés az Árpád-vonalon a kezdeti optimizmus ellenére sikeres és így döntő volt, de arra is fény derült, hogy miként látják a román történészek a történelem ezen szeletét, miként csengett le az a másik nemzet nyelvén írt szakirodalomban. A történelem ezen részét nehéz kutatni is, hiszen elhangzott: egy emberöltő nem elég ahhoz, hogy akár egy mozzanat levéltári alapjait fel lehessen dolgozni, ugyanis nagyon nehéz a hozzáférés, maga a kiindulópont megtalálása és a rendszerezés hiánya is akadályozza az ez irányú tevékenységet.