„Egyszerű a történet, az egyik nagyon lelkes, nagyon aktív presbiterünk, Nagy István jött az ötlettel, hogy miért ne lehetne még egy harangot állítani a már meglévő mellé, milyen szépen hangzana együtt a kettő. Az ő álma volt ez, mint annak idején a templomi orgona, melynek a beszerzése és beüzemelése azonban sokkal több időt vett igénybe. Mintegy tíz évvel ezelőtt, az egyik fia konfirmálásakor mondta, hogy milyen jól szólna egy igazi orgona ebben a templomban, és egy nagy gyűjtés után, 2020-ban tudtuk felszereltetni az orgonát” – mesélte Péterfi Ágnes. Mint kifejtette, a mostani, második harang beszerzését is hosszú távú célként határozták meg, úgy gondolták, jó lesz, ha tíz éven belül elkészül. Ez a terv azonban gyorsan valóra vált, elsősorban az ötletgazdának köszönhetően, aki egymaga adományozta és gyűjtötte össze sepsiszentgyörgyi cégvezetőktől a harangállítás költségeinek mintegy 85 százalékát.

A lelkész azt is elmondta, hogy a székelyudvarhelyi Selwerk öntődében Lázár Imre készítette a harangot, és Kisgyörgy Zoltánt, lapunk munkatársát kérdezték meg arról, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni egy harang öntésénél, hogyan kell például feliratozni azt. Az ő indíttatására kapott nevet is a harang, a türelmesség harangjának nevezték el. „Olyan világban élünk, ahol pillanatok alatt minden elérhető, megvalósítható, nem nagyon tudjuk már, hogy mit jelent kivárni, megvárni valamit, valakit. Tehát egy jelzésszerű üzenet is a harang neve, mely azt sugallja a mai kor emberének, hogy mindennek megszabott ideje van, és ki kell várni a dolgokat” – fogalmazott a lelkész. Hozzátette, a gyűjtés még tart, és minden adományt örömmel fogadnak, mert ugyan a harangot már megöntötték, annak felszerelése és beüzemelése további költségekkel jár. Adományokat készpénzben és banki átutalással is fogadnak a „harangalap” megjegyzéssel (Parohia Unitariană Sfântu Gheorghe, RO89RDE150SV01571201500).

Nagy István kebli tanácsost, közismertebb nevén Nagy Pistát is megkérdeztük arról, hogy honnan jött a harangállítás ötlete, miért tartotta fontosnak több mint százezer lejjel hozzájárulni a harangöntéshez. Így vallott erről: „Úgy kezdődött, hogy felnéztem a toronyra, s mondom Kovács István lelkész barátomnak, aki most éppen püspök úr: »István, te nem úgy látod, hogy ez a torony egy kicsit ferdén áll? Nem kéne kiegyensúlyozzuk egy másik kolomppal?« Mindig a hülyeség és a marhaság... István is felnézett, s azt mondta: »Csináljad, Pista!« Az orgonát is valahogy így találtam ki annak idején. A technika távol áll tőlem, én nem tudom, hogyan kell az ilyesmit felszerelni, de kitalálom, és megpróbálom összerámolni hozzá az anyagiakat is. Ha nem ilyen viszonyban lennék Istvánnal, Ágnessel, biztosan nem tenném, de nekem rendkívül fontosak az emberi kapcsolatok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az erdélyi magyar közösségért tettem, hogy a magyar érzület motivált, a piros-fehér-zöld meg a székely zászló. A nagypistaságom miatt csinálom, ez egy énemlékmű... Hülyeségnek tűnik, de ez az igazság. Van bennem egy már-már az egészségtelen felé hajló exhibicionizmus, és a nap is lemenőben, miért ne hagynék valami maradandót magam után? Talán egyszer büszkék lesznek rám a fiaim, ha eszükbe jut. Két nemzedék múlva persze már senki sem fogja tudni a városban, hogy ki volt Nagypista, és tele lesz galambszarral, de akkor is szólni fog. Szóval magam miatt csináltam, de mondom Áginak, hogy nem tarthatom itthon, mert kicsi az udvar, csak kerülgetném... A viccet félretéve, azért nem mellékes számomra, hogy egy templomban fog szólni, és a közösséget szolgálja.”