Sok reményteljes házasság ment már tönkre azért, mert az esküvő után a fiatalokat a munka, a több pénz megszerzése, a minél kényelmesebb élet megteremtése foglalta le, és ez a mindennapi robot tette egyhangúvá, unalmassá az életüket. Mire az új lakás árát megkeresték, az újonnan épített otthon bankkölcsönét visszafizették, a család tagjai egymás számára idegenként, halálosan fáradtan, szótlanul nézték a televíziót. Közben irigykedve figyelték azokat, akik kevesebbel is megelégedtek, s ami elkészült, az közös munkájuk örömet szerző gyümölcse volt.

Az eskü szövegének idézett részlete azonban mintha éppen a változatosság ellen beszélne. A „vele megelégszem” látszólag azt sugallja, hogy ne legyünk társunkkal szemben igényesek, ne követeljünk tőlük megvalósíthatatlan dolgokat, hanem fogadjuk el őt olyannak, amilyen, ne akarjuk őt megváltoztatni. Ezt persze magunkra nézve is fenn akarjuk tartani: „Én már csak ilyen vagyok, nem tudok, nem is akarok megváltozni!”

Mi hát itt az igazság? Mit kövessünk? Legyünk mindennel és mindenkivel – önmagunkkal is – elégedetlenek, és tegyük életünket minél változatosabbá, hogy az unalmat elkerüljük, vagy elégedjünk meg mindazzal, ami van, társunkkal és magunkkal úgy, ahogy vagyunk? A megoldáshoz a szöveg egyetlen szavának megértése segít: vele megelégszem.

Arról van tehát szó, hogy a férj a feleségével és fordítva: a feleség a férjével. S míg a „hozzá hű leszek” elsősorban a testi kapcsolatra utal, addig ez az egész életet átfogja.

A vele megelégszem tehát azt is jelentheti, hogy amikor már nem olyan fess, csinos, nem fordulnak utána a férfiak, mert időközben a bolti eladó és a pénztáros „nénikém”-nek kezdi szólítgatni, én vele így is megelégszem, és nem cserélem le fiatalabbra. Vagy fordítva: ha mindketten diplomás, szellemi foglalkozásúak, és az asszony szerencsés széljárást fogva ki, egyre magasabbra emelkedik, férje pedig hiába igyekszik, nem jut egyről a kettőre, akkor a magas beosztásba került feleségek ilyenkor nem kezdik el szégyellni kissé elmaradt, a „menő társaságból” kikopott férjüket. Ha pedig az egymás után érkező gyermekek, a család szaporodása veszi el minden idejét, és a rá nehezedő teher egyre csak növekszik, akkor a férjnek kell átvállalnia annyit, hogy a feleség legalább kipihenje magát. Természetesen egy több évtizedig tartó házasságban nem törvényszerű a házasfelek elhanyagolt, rendetlen (slampos) állapota. A tiszta háziruha, egy csinos kötény, a férj rendszeres borotválkozása, olykor egy-egy gyertyafényes, ünnepi vacsora vagy ebéd, az unalomig ismert és megszokott „házirendtől” való eltérés megkönnyíti az érett aszúszőlőhöz hasonló, az egymással megelégedett szeretet és tisztelet gyümölcsének beérését.

Aki pedig mégis az eltúlzott változatosságot hajszolja, ám lássa, boldogabb lesz-e a keskeny út helyett a sokak lábnyomát őrző széles úton járva.