A községközpont Gelence,

melynek környékéhez most virtuálisan is kapcsolódunk, s ne essék sértés, ha megelőzzük Hilibbel, ahol még el sem hervadtak az ünnepi virágok a Keresztelő Szent János-napi templombúcsú óta, melyen a mise főcelebránsa ft. Bereczi István, a környékbeliek „Pityu” pap bácsija, kiváló szónok volt.

Márkos Imre hilibi egyházgondnoktól és ozsdolai tanácstagtól azt is megtudtuk, hogy „a hilibi templom a falu sorban második temploma, az első a Kápolna nevű helyen volt, de eredeti ajtaját a mai templom sekrestyeajtajaként megmentették”. A kőből faragott sekrestyeajtó jellegzetes, és a késő gót korszak jegyeit viseli magán.

Ami pedig az Ozsdolához való tartozás dolgát illeti, Márkos Imre azt is elmondta, hogy Ozsdola községközpontot korszerűsített út köti össze Hilibbel, de várják a falu infrastruktúrájának megteremtését is. A templom belső felújításának költségeit a hívek közössége önerőből fizette ki, folyik a templom pádimentumának kőlapokkal való kirakása.

Mindenütt munkálkodó emberekkel tele a mező: riportutunk idején még javában folyt a krumpli begyűjtése, hátravannak még a répaféleségek, szépnek mutatkozik a kukorica.

Márkos Imre gondnok

Az erdő és a fafeldolgozás

Talán nincs is akkora erdőbirtoka a környéken sok községnek, mint Gelencének. Tamás Sándor, a gelencei Jávorosi Közbirtokosság vezetője elmondta, hogy összesen négy közbirtokosság van az erdős területen, az ötödik rész pedig jellegzetes közösségi tulajdonban van.

– Mi vagyunk a legkisebbek – mondta –, csupán 116,5 hektár területünk van, melyet mind visszaszolgáltattak, ebben nincs legelőterület, tagságunk örököseinek lélekszáma 550, és az értékesített fa árából pénzben kapják meg járadékukat.

Van legelő éppen elég fenn az erdőemelet felett, csak vadak járják, napégette, szárazság pergeli ki a füvet, és nagyon messze vannak – egészítjük ki mi. Jómagam is bejártam a Kárpátok főgerincét sok-sok évvel ezelőtt, mi több, zabolai fiatalokkal elkészítettük a tetején futó piros sáv turistajelzést a Kis-Asztag (1496 m), a Nagy-Asztag (1511 m) és az 1464 m magas Hertán-tetők között. Csodálatos magashegyi táj mindenütt! Erről a kárpáti főgerincről kapja a vizet, az életet adó olvadó hó levét a Kis- és Nagy-Gelence-patak vízgyűjtő területe.

Ne higgye azt senki, hogy nem ember- és állatjárta vidék ez, még várakat is épített az erdőrengeteg meredek csúcsaira a gelencei nép, nevük: Kisvár és Nagyvár. Mi is megjártuk mind a kettő tetejét, és kerestük, mi az, amit maga után hagyott számunkra az egykor itt rejtőzködő gelencei nép.

Keresztelő Szent János (Hilib)

Gelence várainak titka

„Valamikor réges-régen falvainkat dúlták a tatárok. Gelence már akkor is tekintélyesebb település volt. Lakói földművelők voltak és irtották – orották – az erdőt. Egy délután Soksár pusztáján kigyúlt a lármafa. Jön a tatár, jön a tatár! – kiáltották az emberek. Csernáton s Torja már lángokban állt, jelezték, hogy egy kisebb csapat Gelence felé vette útját. Az asszonyok, gyermekek, öregek a Várhegybe menekültek. A bátrabbja, a férfinép otthon maradt, hogy megőrizze a bennvalót, s ha kell, küzsdjön a tatárral. A maroknyi csapat vezére egy Aladár nevű bátor vitéz volt. A mieink hősiesen harcoltak, s már-már győztek is volna, amikor Ladia felől újabb tatár csapat tört a falura. Veszve volt minden, lángolt a falu. Aladár szaladt csapatával Várhegy felé. Szalad Aladár! – kiáltotta a nép. Innen ered az, hogy azt a falurészt, ahol az ütközet zajlott, ahonnan Aladárnak szaladni kellett, Szaladárnak nevezi ma is a nép.” De hol vannak a Várhegyek, hol van Nagyvár és Kisvár? A gelencei ember erre a kérdésre büszkén azt veti: nálunk két Várhegy van!

Felfedezőutunk előtt belelapoztunk Orbán Balázs könyvébe, aki ide is ellátogatott. A Gelence-patak partján „egy asztal alakú lapos sziklát Báró asztalának hívnak – írta –, mert itt ebédelt régen a vár ura, szól a hagyomány. De miféle vár ura? az, aki a Nagy Vártetőn lakott. A két víz összefolyása közt, czukorsüveg alakú, magas, szép sziklaszálakkal ékes hegy tornyosul fel, ezt hívják Nagy Vártetőnek. Ezen elnevezés azon hitet ébreszté bennem, hogy ott várnak kellett lenni, miért vizsgálódni, kutatni szerető természetem megmászatá velem ezt a hegyet is. Szép sziklagrádicson juték oda fel, mert a Nagy Gelencze patrakra néző hegyél akként alakult, mintha az emberkéz faragta volna ki e hegytetőre felvezető lépcsőzetet. A csekély kiterjedésű fennlapon sok kincskeresőktől ásott üreg, de várnyom nincsen, hanem alább, egy kiszökkelő hegynyakon régi sáncznak és gátonynak homályos nyomai látszanak, kétségtelenül mutatják, hogy itt valami erőd volt, talán azon Aladár vára, ki később a faluban épített magának kényelmesebb kastélyt, de onnan hagyomány szerint megszalasztatván, ezen bevehetetlen sziklavárba menekült, és így ő volt a vár ura, ki lenn a Báró asztalánál ebédelt. A két víz egyesülésétől jobbra egy más hegyes csúcsot Kis Várnak hívnak, itt is a hagyomány szerint vár volt, most azonban semmi nyoma.”

Tamás Sándor közbirtokossági elnök

Orbán Balázs leírásához talán csak annyit tennénk hozzá, hogy Nagyvárhegyet – Nagyvárat – egy eléggé mély nyaksánc, átvágás zárja el, választja el a keleti irányba húzódó hegygerinctől. Nos, ki merné azt állítani, hogy ennek a mesterségesen megásott mély sáncnak ne lett volna egyfajta védekezési, ősi hadászati szerepe? Mert tudtunkkal régészeti ásatásokat itt nem végeztek, megkockáztatjuk azt a véleményt, hogy ez is – mint sok más földvára megyénknek (Árkos, Zalán) – a gelencei nép búvó-, rejtőzködő- és védelmi helye lehetett a középkorban. Mi a Kis-Gelence-patak mentén, erdőipari úton közelítettük meg a Nagy Vártetőt, majd a Majkán útját követve értünk ki a keskeny és meredek hegy élére. Fontosnak tartjuk elmondani, hogy a 850 m magas Nagy Vártetőt felépítő homokkőpadok, sziklák felszíne – mint láttuk – vörös, s ez nem más, mint nagy tüzek bizonyítéka. Leletek hiányában kizárt dolognak tartjuk, hogy ez a hely nem őskori erődített telep lenne.

A Kisvárhegy a Kis-Gelence-patak jobb oldalán emelkedő hegyes, de valamivel magasabb csúcs, amely a Pataktőnél, az ún. Vaskapunál álló erdészház felett található. Ez a Nagyvárhegy teljes mása. Ide helyezi a nép a Kisvárat. Északnyugaton jól látható, félkör alakú, mesterséges mély sánccal metszették át a tetőt, a hátsó hegygerinccel összekötő hegynyakat. Tárgyi emlékre nem találtunk, ásatás, kutatóárok nyomait nem láttuk. A Nagy Vártetővel való hasonlóság alapján ez is egy másik, egy kisebb rejtekhelye lehetett a környékbelieknek. Abban a hitben él a gelencei székely, hogy „ezeket a helyeket, Nagyvárat és Kisvárat a mi őseink lakták, ezek a mieink voltak és azok is fognak maradni!” Hisszük, hogy igen, eljön az az idő, amikor a nagyon régi telephelyeink feltárására is kerül lelkes régész, aprómunkás és pénz is!

Gelence-térség

Imre herceg unokái

Gelencén – legnépesebb vidéki településünkön – tartós alapjai vannak a múltnak és a helytörténetnek is, amire lehet jelent építeni: az épített és tárgyi örökségre, a szellemi hagyatékra is. Illyés Botond polgármester és Kovács Attila jegyző, a Jancsó-emlékőrző készséggel fogadott.

– Sajnos, még az évekkel ezelőtt megkezdett szennyvízhálózat kiépítésének első szakaszával bajlódunk, a rendszer bővítésének dolgával és a tisztító-ülepítő rendszerrel – mondta a polgármester –, de vannak elképzeléseink a sportélet és a művelődés, valamint a parkosítási munkálatok fejlesztésére is. Gondunk van az épített örökségre is. Nem hiába van rajta Gelence felszegi középkori műemlék temploma az UNESCO lajstromán, a Napomuki Szent János szobrát őrző haralyi templom, az itt-ott felújított udvarházak. Közöttük található olyan is, melynek falai között született az erdélyi történész, író és akadémikus dr. Jancsó Benedek (1854–1930), de olyan is, amelyet vásár útján szereztünk meg, s benne a helyi hagyományos lakáskultúra bemutatása és más hasznos elképzelések kapnak helyet.

Nagyot változott a világ az eltelt évtizedek alatt! – szemlélem a gelencei változásokat. Két sokatmondó, de ellentétes jellegű esemény jutott eszembe. Dr. Jancsó Benedek Erdély története című, interbellumi kiadású (1931) és cenzúrázott kötetét elkobozta a politikai rendőrség tőlem… Ez az egyik, ami rég, még 1968 júliusában történt, amikor a rangos személy azt mondta nekem: „látom, hogy cenzúrázott már a kötet, de az a baj, hogy a címlapján szerepel az Erdély szó!” A másik történés, ami vigasztal: jelenleg nincs olyan iskolás gyerek Gelence nagyközségben, aki ne tudná, hogy az iskola előtti mellszobor sulijuk névadóját ábrázolja, aki az egyik legkönnyebben áttekinthető kötetet írta Erdély történetéről, de könyvei közel fél évszázadon át tiltva voltak itthon, most pedig a tanulók csoportjai a Jancsó élete és munkássága téma mentén versenyeznek a környék iskolás csoportjaival minden évben. Bizony vannak jó irányú változások!

Ilyés Botond polgármester

Itt van az alkalom arra, hogy az említett tiltott kötet előszavában hozzánk, olvasókhoz is szóljon Jancsó Benedek, és átadja a most is aktuális biztatását, vigasztalását. „Trianon (...) Erdély magyar történetének uj fordulatot adott. »A mult hatalmunk egyik eleme« – mondotta egy alkalommal az újkori Anglia egyik legkiválóbb államférfija, Beaconsfield lordja. Az erdélyi magyarság ezeréves történeti múltja minden bizonyára egyik eleme és egyik tápláló forrása annak a nemzeti érzésnek és öntudatnak, amely neki új történeti és államjogi helyzetében erőt fog kölcsönözni nemcsak a fenmaradásához, hanem ahhoz is, hogy abban a versenyben, amelyet ezután mint politikailag és hatalmilag gyöngébb félnek kell folytatnia a vele együtt élő többi nemzetekkel, hogy azt a műveltségi, társadalmi és gazdasági helyzetét megtarthassa, amely eredménye volt egy ezeréves történeti fejlődésnek. (...) Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya (értsd: a kötet) forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak a létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő más nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotómunkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője” – írta könyve előszavában jelenleg is érvényes sorait dr. Jancsó Benedek.

Dr. Jancsó Benedek szobra

Meseszép templom vonzása

A gelencei templomot értékei miatt tartja számon a művészettörténet. Védőszentje ennek is Szent Imre. Kőből épített, alacsony várfal veszi körül. Kaputornyán egy XVIII. századi reneszánsz díszítésű harang van, felirata szerint Andrasovszky András brassói harangöntő mesterrel öntette újra 1793-ban a nyujtódi előnevet viselő, de ide telepedett Jantsó István. A kerekded alaprajzú védőfallal a háromszéki kerített templomok – a lemhényi és az esztelneki várak – csoportjába sorolják az építéstörténészek. A XIII. században épült az alapjaiban feltárt félköríves szentélye, a templomhajó mindhárom oldala, a déli és a nyugati kapu nyílásai. Megmaradt az egykori, eredeti keresztelőmedence, feltehetően a XIV. században faragták. A XV–XVI. század fordulóján nagyobb, gótikus szentély épült, amelynek szentségtartóján az 1503-as évszám olvasható. 1628-ban megerősítették a templomot, újabb támpilléreket építettek melléje. Ennek emlékét őrzi a mennyezetkazetta felirata, és ekkor készült a 103 kazettából álló festett födém. Ezt követte a várfal építése. A nyugati és déli portikusza már a XVIII. században készült barokk ízlésben (1766). A sekrestye ajtószárnyán is az 1766-os évszám olvasható. A XVIII. században alakult a templombelső, a század vége felé készültek a fő- és a mellékoltárok. Előbbinek fogadalmi képe természetesen Szent Imre herceget ábrázolja. Az 1900-as években külső falképtöredékeket is feltártak.

Szent Imre, a védőszent

A templom falképeiről részletes leírást közöl Jánó Mihály a műemlék­együttesről készült művelődés- és építészettörténeti monográfiájában (1994, 2013). A nyugati fal freskóképsorán azonosítja Szent Jakab apostol egyik legendáját, alatta pedig az újtestamentumi jeleneteket (Betlehemi gyermekgyilkosság, Menekülés Egyiptomból). A képsor a hajó északi oldalán folytatódik a Passióval (Bevonulás Jeruzsélembe, Utolsó vacsora, Lábmosás, Krisztus Pilátus előtt, Krisztus megostoroztatása, Keresztre feszítés). A Passió-sor fölött van a Szent László-legendát ábrázoló freskó (XIV. sz.), melynek révén oly híressé vált ez a templom. A képsorban hat jelenet látható: Várjelenet, Kivonulás, Ütközet, Üldözés, Párviadal, Lefejezés. A déli falon már csak töredékekből sikerül felismerni az Utolsó ítélet részleteit. Kirajzolódik a Paradicsom, a Feltámadás, majd Szent Katalin legendája.

A templom kazettás mennyezete mértani és indadíszes ornamentikájával az erdélyi XVII. századi reneszánsz szép alkotása. Több mint bizonyos, hogy brassói szász mesterek munkája. Külön világot elevenítenek meg számunkra a karzatmellvéd táblaképei. Ezek szenteket ábrázolnak (Szent Miklós püspök, Szent György lovag, Szent Anna, Szent Klára, Keresztelő Szent János, Szent János evangélista stb.), s a szent neve mellett az adományozó család nevét is megörökítették. Feltehetően 1766 körül készülhettek, ám a festő neve eddig még ismeretlen.

A gelencei egyházi építmények sorában megemlítjük a Szent Miklós tiszteletére 1830-ban emelt egykori görögkatolikus, jelenleg görögkeleti templomot.