Fogyasztásra alapozta az ország gazdasági növekedését a kormány, erőltetetten emelte a minimálbért, a nyugdíjakat, de kiderült, a tervezett éves 3 százalék helyett az első félévben alig 0,7 százalékkal emelkedett a nemzeti össztermék. Évek óta ez a legkisebb növekedés, és európai viszonylatban is kikerültünk a fejlődési élvonalból. A lakosság ugyan fogyaszt, költi bőszen a nehezen megszerzett vagy ölébe pottyant többletet – csak éppen külföldről behozott árura. Igaz ez az ipari és ruházati cikkekre, gépkocsikra, de igaz az élelmiszerekre is.

Az Országos Statisztikai Intézet által időszakosan közzétett adatok döbbenetesek. Például minden állampolgár évi 100 euró értékben import húst fogyaszt, a kereskedelemben forgalmazott disznóhús alig 10 százaléka hazai, a helyzet jobb a szárnyasoknál, de katasztrofális a marhahúsnál, és az elfogyasztott, feldolgozott tej fele is más országokból érkezik.

Nem kecsegtető a helyzet a zöldségeknél, gyümölcsöknél sem. Nem az a gond, hogy banánt, narancsot és más egzotikus termékeket déli országokból importálunk: jelenleg az itthon elfogyasztott alma 70 százaléka is Lengyelországból érkezik. Elárasztotta a piacokat a kínai fokhagyma, a görög, török paradicsom és az egyiptomi krumpli. Olyan élelmiszerek, amelyek megtermesztésére minden szempontból alkalmas lenne Románia éghajlata. Mégis évről évre növekedik a behozott termékek aránya. 1990–2006 között minden 9 tonna importált gyümölcs mellett egy tonnát exportáltunk, 2007–2020 között egy tonnányi kivitelre már 14 tonnányi behozatal esett, és az elmúlt években tovább torzult ez az arány.

A szakemberek keresik, mivel indokolható, hogy Románia nem tudja kihasználni mezőgazdasági potenciálját, egykor Európa éléskamrájaként tartották számon, de ma már saját lakosságát sem képes „etetni”. Az egyik kézenfekvő magyarázat a külföldről behozott olcsó áru: a máshol gyakorolt észszerűbb támogatási rendszereknek, fejlesztéseknek köszönhetően piacképesebbek a termékek. Ugyanakkor felvetődik az is, hogy az itteni gazdaságok átlagos mérete 3,7 hektár, ekkora területeken pedig nem lehet jövedelmező gazdálkodást folytatni, főleg hogy többségük fel is éli 50 százalékát annak, amit megtermel. Gondot jelent továbbá, hogy nálunk dolgozik a legtöbb 65 évnél idősebb gazdálkodó, azaz elöregedett az ágazat, a túlélésért, a napi betevő előteremtéséért küzdenek, nem a fejlesztésért, a fiatalok pedig nem látnak megélhetési lehetőséget a „földtúrásban”, az állattartásban, máshol, sokan külföldön keresik a boldogulást.

Kiürülőben a nagy román éléskamra, pedig átgondolt, jó agrárpolitikával ismét felvirágoztatható lenne az ország mezőgazdasága. Ehhez azonban politikusok helyett szakemberekre lenne szükség, beruházásokra (például öntözőberendezésekre), a pillanatnyi érdekeket kiszolgáló intézkedéseket fel kellene váltania a közép- és hosszú távú tervezésnek, stratégiának. Nem elég az égre mutogatni az elmaradt eső, a szárazság miatt, mert újra és újra bebizonyosodik: a nemtörődömség és tudatlanság okozta kár hatalmas. Asztalunkra kerül valami, ha máshonnan nem, importból, de bűn parlagon hevertetni azt, ami dús termést hozhatna, húzóágazat lehetne.

Fotó: Pixabay.com