1686. szeptember 2-án valósult meg Buda visszavétele a törököktől. Az évforduló kapcsán a Millenniumra 1894 és 1898 között Budapesten kiadott, Szilágyi Sándor által főszerkesztett, A magyar nemzet története című tízkötetes tudományos munka Ácsády Ignác által írt, 1898-ban megjelent VII. kötete V. könyvének IV. fejezetéből közlünk részleteket.
Lotharingiai Károly herceg az 1686-iki hadjárat céljává Buda és Eszék megvételét tűzte ki s a hadműveleteket kora tavasszal akarta megindítani. Az volt a szándéka, hogy Eszék elfoglalásával Budát a török birodalom segélyforrásaitól elzárja s megvívja. Bármi egyszerű és kifogástalan volt a herceg terve, hiúság és személyes versengések a legnagyobb mértékben akadályozták megvalósulását. A dicsvágyó Miksa Emánuel bajor választó, mint német birodalmi fejedelem, nem akart Károly herceg alatt szolgálni. Apósától, Lipót császártól önálló parancsnokságot kért, s ez iránt ígéretet is kapott. Ezzel Buda ostroma kérdésessé vált, mert a bajor választó csak úgy kaphatott önálló parancsnokságot, ha a fősereg kettéoszlik.
Hermann bádeni őrgróf, a hadügyminiszter csakugyan azt ajánlotta, hogy ne Budát, hanem az egyik sereg Székesfehérvárt, a másik Egert támadja meg. Károly herceg azonban nem akarta erejét kisebb várak megvívására fecsérelni, hanem az egész hadat Buda ellen kívánta alkalmazni, mert tudta, hogy Buda után a többi török várat játszva veheti meg. Maga fordult tehát a bajor választóhoz, hogy szándéka megmásítására bírja. De az ifjú választó hajthatatlan maradt. A herceget az udvari üzelmek végre annyira elkedvetlenítették, hogy 1686 elején lemondott a fővezérségről. Lipót sürgetéseire megtartotta ugyan állását, de oly feketének látta a helyzetet, hogy kijelenté: „én megteszek mindent, ami tőlem telik, de nem remélek semmi jót”.
Csakugyan hónapokon át nem tudtak a hadi tervben végleg megállapodni, aminek az lett a következménye, hogy Eszék elfoglalása elmaradt. Csak május 31-én, mikor már méltán attól lehetett félni, hogy a sok tervezgetés és torzsalkodás közben a hadműveletekre alkalmas idő egészen kárba vész, dőlt el végképen Buda ostromának ügye. Lipót megemberelte magát s június 9-én követe megjelent a párkányi táborban, s tudatta az ott levő vezérekkel, hogy Buda bevételét kívánja. Határozott parancsának a bajor választó is engedelmeskedett.
Budavár visszafoglalásának arany emlékérme. Fotó: ET_C_N.III.585.
Június 12-én megkezdődött az előnyomulás. A herceg a Duna jobb, a választó bal partján haladt előre, s Pestet megszállva a Margit-szigetnél hidat vert, melyen át maga is a budai partra húzódott. Június 18-án Károly herceg már megszállotta a Budára menő legfőbb útvonalakat. A Duna is megélénkült; ellepték a naszádok s mindenféle hajók, melyek eleséget s másnemű készleteket hoztak, s a partra kezdték kirakni.
Már 19-én megindultak a harcok, a török kirohant s egy szállítmányt hatalmába igyekezett ejteni, de véres fővel szoríttatott vissza erődítményeibe. Ugyanaznap Bottyán János, az esztergomi huszárok vitéz hadnagya a Fehérvárról Budának igyekvő török lovas csapatok hátába került. Két tűz közé szorította, s csaknem teljesen megsemmisítette őket. Másnap Bottyán még merészebb tettre vállalkozott. Neszét vette, hogy a budai törökök családjukat és kincseiket a Csepel szigetére küldték, honnan a szomszéd palánkokból menekülőkkel katonaság fedezete alatt vízen Belgrádba akartak eljutni. Bottyán a győri és esztergomi naszádosokkal s huszárjaival, kik a part mentén haladtak, éjjel Csepel szigete felé indult. Míg huszárjai a parton levő török csapatot verték szét, a naszádosok és hajdúk a szigetre törtek, az ott levő török férfiakat levágták, s mintegy száz nőt, köztük a budai pasa ifjú nejét foglyul ejtették, s roppant zsákmánnyal tértek meg.
Seregek Európából
A sereg, mely Károly herceg fővezetése alatt Budát vívni kezdte, a magyarok és az önkéntesek nélkül mintegy 62 ezer emberből állt. Nagy részét császári zsoldosok tették ki, de voltak benne bajor, sváb, frankeni hadak, az ostrom folyamán pedig megjött a bradenburgi hadtest, sőt végül némi svéd segélyhad is. A magyarok száma szintén igen tekintélyes volt. Ez évben valami 24 ezer magyar küzdött a királyi lobogó alatt, de különböző hadtestek közt szétosztva; nagyobb részük lassanként a budai táborba rendeltetett, mert, mint a vezérek mondották, „csak nem hadakozhatunk magyar nélkül török ellen”. Számuk a táborban végül valami 15 ezerre volt tehető. Voltak Károly herceg seregében külföldi önkéntesek is, mert az a hír, hogy a keresztény hadak Buda ellen nyomulnak, egész Európában örömöt és lelkesedést keltett. Ince pápa keresztes bullát adott ki s bűnbocsánatot hirdetett mindenkinek, aki tehetségéhez képest elősegíti a sikert. A tömegek azonban inkább pénzt adtak, melyet püspökeik útján juttattak Bécsbe.
De jött Spanyolországból 300, egy olasz pap vezetése alatt 20 önkéntes. Mindazáltal az önkéntesek leginkább a főrangúak köréből kerültek ki. Hercegek, grófok, bárók siettek Francia- és Spanyolországból, a német és olasz fejedelemségekből Buda alá. Jöttek angolok és skótok is, egész Európa akkori lovag világa elküldte képviselőit a császári táborba. Habár az önkéntesek száma nem volt nagy, a sereg igazi nemzetközi jelleget nyert, s a legkülönbözőbb nemzetek fiai halálra szántan versenyeztek egymással Buda bevételében.
Tüzérséggel, ostromszerrel a sereg kellően el volt látva. Ellenben a hadmérnöki kar sem számbelileg, sem képzettség tekintetében nem állt feladata s korának fejlettsége színvonalán. Az élelmezést gróf Rabatta Rudolf fő hadbiztos avatottan szervezte. Idejében megrakta mindenféle készlettel a közeli várakat, s szerződött a debreceni kupecekkel, hogy az Alföldről elég marhát hajtsanak Győrbe. Volt is a táborban eleség bőven, ámbár az ostrom tovább tartott, mint eleinte hitték. A szállítás szárazföldön, de leginkább a Dunán történt a naszádosok oltalma alatt több száz kis és nagy hajó segélyével.
Az őrség felkészült
A török birodalom szintén egész éven át készült a nagy mérkőzésre. Csakhogy nem volt vezető szellem, ki a még mindig óriási segélyforrásokat értékesítse. A szultán egymás után ölette meg a nagyvezéreket, s minthogy minden vezérváltás változást okozott a többi legfőbb állásokban is, a kormányzatban teljes fejetlenség állt be.
Fokozta a bajt, hogy Arábiában veszélyes fölkelés támadt. A hadsereg általában elvesztette önérzetét, s a katonák tömegesen szökdöstek el. Ily körülmények közt Szulejman pasa, az új nagyvezér a legnagyobb aggodalmakkal nézett a döntő hadjárat elé. Gyűjtött ugyan sereget, hogy Magyarországra vezesse, s Budát fölmentse, de maga sem bízott a sikerben. Mikor Szófiából elindult, sírva kérte a francia követet, vegye rá urát, segítse meg Törökországot. Kétségbeesetten, reménytelenül néztek tehát a jövő elé a porta katonái és politikusai. Csupán a budai őrség nem vesztette el bátorságát.
A várost valami 10 ezer főnyi had védte Abdi (Abdurrahman) pasa vezetése alatt. Az albán születésű pasa akkor már 70 éves volt, a török sereg egyik legvitézebb tábornoka, ki fényes katonai pályát futott meg. Különösen jeles tüzérséggel, hadmérnöki és aknász karral rendelkezett. Mellette, mint helyettese Izmail pasa működött, szintén kitűnő katona. A vár el volt látva mindennel, hogy több havi ostrommal dacolhasson. A lakosság buzgón támogatta az őrséget s árulásra, megadásra nem gondolt. De sejtette, hogy a védelem sikertelen marad. 1684-ben az ostrom meghiúsult ugyan, de a közvélemény ösztönszerűen érezte, hogy az új, a második ostromnak lehetetlen lesz ellenállni. 1684 óta szakadatlanul folyt Budáról a kivándorlás, s aki tehette, az idejében menekült, akinek féltettebb kincse volt, azt biztosabb helyre szállította át.
Meghiúsult roham
Az ostromló hadak elhelyezése a vár körül az 1684-i tapasztalatok alapján történt. Minthogy nagyszámú lovasságát az ostromnál nem használhatta Károly herceg, valami 3500 főnyi osztály kivételével Fehérvár vidékére küldötte. Ellenben a bajor és a szász hadak a Gellért és a Naphegy táján a tulajdonképpeni vár körül félkörben helyezkedtek el. Itt az ostromot Miksa Emánuel bajor választó vezette, bizalmas barátjával, az ifjú Lajos badeni őrgróffal, míg Károly herceg serege ív alakban szállta meg a várheggyel szemben levő többi magaslatot a Dunáig.
Az ostrom egész ereje a várhegy két végső széle ellen irányult. A bajorok a Gellért felől a tulajdonképpeni vár, a császáriak a várhegy északnyugati részén levő város ellen működtek. A várhegy alján levő külváros, melyet szintén fal övezett, a víziváros, rövid harc után még június 24-én a császáriak kezébe került, kik ott nyomban elsáncolták magukat. Június 25-én éjjel kezdődött a vízárkok ásása, s az ostromlók közeledni igyekeztek a várhegy erődítményeihez. Az ütegek is nagyon rontották a falakat, de azért minden lépésnyi tért nehéz áldozattal kellett megvívni.
Eközben megérkeztek a sváb, frankeni és brandenburgi segélyhadak, s igen buzgó részt vettek ki a „munkában”. Különösen kitett magáért a kitűnően felszerelt és szervezett brandenburgi hadtest, mely Schöning János Ádám vezetése alatt 8269 emberből állt. Szükség is volt e segítségre, mert Károly herceg már július 5-e óta tudta, amiben különben soha sem kételkedhetett, hogy a nagyvezér fölmentő sereggel igyekszik Buda alá. Mielőbb törésre akarta tehát a dolgot juttatni, s július 13-án este rohamot intézett a várhegy ellen. De a csapatok minden hősiessége megtört a török ellenállásán.
Benczúr Gyula: Budavár visszavétele 1686-ban. A lovon Lotaringiai Károly herceg, karddal a kezében a sebesült Petneházy Dávid hajdúkapitány, továbbá Bercsényi Miklós, Pálffy János, Savoyai Jenő, Bottyán János és a lábuk előtt a legyőzött török vezér, Abdurrahmán Abdi pasa. Fotó: Wikipédia
A roham 1200 főnyi veszteséggel visszaveretett, s sok tiszt és önkéntes veszté életét. Noha csakhamar a bajorok egy fontos védművet hatalmukba ejtettek s július 22-én a várban 8 ezer mázsa puskapor a levegőbe repült, mely alkalommal 1500 török veszett el, noha Tüzes Gábor barát, a jeles pirotechnikus új szerkezetű bombáival a török paliszádok egy részét felgyújtotta, Abdi pasa halálra szántan folytatta az ellenállást.
Az ostromlók július 27-én újabb általános rohamot próbáltak. A támadók esti hat órakor csodás elszántsággal vetették magukat az útjukba eső török védművekre. De a török még csodálatraméltóbban védekezett, s a falakról zsákokban dobálta le a lőport, mely meggyulladva borzasztó pusztítást okozott az ostromlók sorában. Egyik ponton azonban egy magyar csapatnak s a vele küzdő brandenburgiaknak sikerült a vár fokára jutni. Egy magyar hős már ki is tűzte a magyar zászlót, néhány katona meg a várba hatolt, s több ágyút beszegezett. De noha több külső védmű került a császáriak kezébe, tulajdonképpeni célját a roham nem érte el.
Buda maga a töröké maradt s 600 magyar és 4500 német lett a harc áldozata. E küzdelmekben, valamint betegségek miatt a harcképes gyalogság száma nagyon leapadt, s Károly herceg sürgősen magához rendelte az Erdélyben és Eger vidékén működő hadakat. Abdi pasát is megadásra szólította fel, aki azt felelte, hogy átadja Budát, de csak az esetre, ha Lipót békét köt a szultánnal. Minthogy ez óhajtását teljesíteni nem lehetett, másrészt a török fölmentő sereg egyre közelebb jött, Károly herceg augusztus 3-án újra általános rohamot intézett, mely azonban ismét meghiúsult. Egy nyíllövés a fiatal Savoyai Jenő herceget is megsebesíté, de nem súlyosan.
Leégett Buda
Ezzel eltűnt a remény, hogy Buda a felmentő sereg megjötte előtt elesik. Károly herceg az új helyzetnek megfelelő intézkedéseket tett tehát. Magához rendelte lovasságát, biztosította Pestet, táborát meg erősen elsáncolta. Augusztus 8-án jelentek meg a császári tábor közelében a nagyvezér előcsapatai. Maga sem sokat tartott seregének értékéről, melyben alig 8–10 ezer janicsár s 5 ezer szpáhi volt, míg a többi fegyelmezetlen szedett-vetett nép, mely csak pusztítani tudott, de a harctéren értéktelen volt. Szulejmán pasa nem is mert Károly herceggel megmérkőzni. Csak tüntetett ellene, csak figyelmét akarta lekötni, míg a janicsárok és szpáhik egy részét a várba viszi, hol a hosszú harc nagyon megfogyasztotta az őrséget.
Augusztus 14-én tette meg az első próbát, mikor valami 9 ezer szpáhit és janicsárt akart a császári tábor erődítményein át Budára juttatni. A törökök egy ideig ellenállhatatlan erővel hatoltak előre. De végül a németek és a magyarok, kik e napon is kitüntették magukat, lekaszabolták legnagyobb részüket. A nagyvezér a tábor elleni többszörös tüntetés után augusztus 20-án hajnalban ismételte merész kísérletét. Ekkor a Lipótmező felől vagy 1200 janicsár igyekezett az erődítményi övön át a várba jutni. Lopva nyomultak előre, s egész a Városmajorig hatoltak. De valóságos hajtóvadászat folyt ellenük s a császáriak ide-oda űzték őket az erődítmények tömkelegében. Mindazáltal vagy 2-300-nak mégis sikerült a várat elérni, míg a többi odaveszett.
Szulejmán harmadízben is megtette a próbát. Augusztus 29-én hajnalban Ó-Buda felől ismét 3 ezer janicsárt küldött a várba. De majdnem mind leölettek s ezzel kitűnt, hogy Szulejmán Budát nem csak fölmenteni, de még megsegíteni sem képes, mert időközben az ostrom is egyre inkább előre haladt, a falakon pedig széles rések támadtak. A haditanács szeptember 1-jére a vár ellen általános rohamot rendelt tehát, mely azonban szeptember 2-ra maradt.
Lotharingiai Károly portréja. Ismeretlen művész metszete. Fotó: Wikipédia
E napon, hétfőn, verőfényes őszi időben kellett a kockának eldőlnie. Délben még 1200 főnyi svéd segélysereg érkezett Károly herceghez, ki a roham előkészületeit olyan ügyesen leplezte, hogy az ellenség azt hitte, hogy nem a várat, hanem a nagyvezért szándékozik megtámadni. Délután négy óra felé azonban megváltozott a tábor képe. A rohamoszlopok feltűntek a vár közelében, s pontban öt órakor felhangzott a támadásra jelt adó hat ágyú szava, mire a roham megkezdődött. Ellenállhatatlan erővel nyomultak előre a hősök, köztük Fiáth János és más tiszteik vezetése alatt a magyar hajdúk. Hasztalan védekezett az őrség csodás kitartással. A támadók megmászták a falakat, s bejutottak a városba.
Abdi összegyűjtötte megmaradt janicsárjait s harcolva esett el. A város a császáriak kezébe került, ámbár a török egy ideig a házakból folytatta az ellenállást. Eközben a bajorok a tulajdonképpeni várat ostromolták, de sokkal hevesebb ellenállással találkoztak, mint a császáriak. Ezek sikereinek hírére azonban ők is előre törtek, s egy kis csapat a 22 éves Pechmann Márton alatt végre bejutott a várba.
Esti hat órakor megszűnt az ellenállás, s Buda vára és városa felszabadult a török uralom alól. A város lakossága pár órával előbb nem is sejtette, milyen közel áll a bevétel. A zsidók nagy része templomukban imádkozott, midőn hirtelen betörték az ajtót s a győztes németek vágni-ölni kezdték az ájtatoskodókat. Az utcákon is folyt az öldöklés, s Károly herceg az akkori hadi joghoz képest megengedte katonáinak a rohammal megvett város kirablását. E zsákmányolás közben több helyen tűz támadt s minthogy senki sem oltotta, egyre nagyobb kiterjedést vett úgy, hogy szeptember 3-án reggel Buda lángtengerben állt.
A város annyira leégett, hogy Károly herceg tanúsága szerint lakóház egyetlen egy sem maradt épen. Csak Mátyás király híres egyháza, a Nagyboldogasszony temploma, mely a török korszakban mecset volt, s néhány raktár nem égett le. Az utcákat vagy 4 ezer holttest borította s a tűz dacára a katonák folytatták a fosztogatást. Valami 6 ezer török és zsidó, férfi, asszony, gyermek jutott a katonák kezébe, kik potom áron adogatták el foglyaikat.
Magyarország felszabadítása
Minthogy a város lángban állt, az ünnepélyes Te deum szeptember 3-án a bajor választó táborában tartatott. Másnap a herceg megtiltotta a további rablást, a tüzet eloltatta, s a holttesteket eltakaríttatta. 5-én Beck báró tábornokot nevezte ki várparancsnokká, s a németeken kivül Koháry István alatt 2000 magyart hagyott benne.
A herceg maga a fősereggel még szeptember 6-án Eszéknek indult. Igyekezett utolérni a nagyvezért, ki szeptember 2-án közeledett ugyan Budához, de látva, hogy megkésett, megfordult, s a fehérvári pasát nevezve ki a budai vilajet helytartójává, Eszékre sietett. Olyan gyorsan haladt, hogy Károly herceg nem érhette utol. Így a császáriak és magyarok október 2-án Szegedet kezdték ostromolni, melynek fölmentésére Belgrádból nagyobb török had közeledett.
A császáriak egy része Veterani alatt Barkócy huszárjaival a török elé ment, s október 20-án Zentánál teljesen megverte a törököket. Alighogy a harc véget ért, újabb 7 ezernyi török had érkezett s ismételve hevesen tört a kimerült császáriakra. De megveretett, mire Veterani és Barkócy óriási zsákmánnyal tért vissza Szeged alá, mely október 23-ikán megadta magát.
Ugyanez időben Lajos badeni őrgróf bevette Simontornyát, Pécset, Siklóst és Kaposvárt. A török ellenállás meg volt törve. Eger, Székesfehérvár, Szigetvár és Kanizsa még török kézen maradt ugyan, de összeköttetésük a török területtel megszakadt, s bukásuk csak idő kérdése lehetett. A nagyvezér már ekkor át akarta engedni a három első várat cserébe Siklósért és Szegedért. Minthogy ugyanez évben Velence is nagy sikereket aratott Morea félszigetén, az 1686-i hadjárat a legdúsabb eredménnyel végződött.
Csakugyan ez az év a hosszú, tizenhat esztendei háború fénypontja, s Buda visszafoglalásával Magyarország felszabadítása, valamint az iszlám túlsúlyának teljes megtörése biztos kilátásban állt.
