Eresztevény és Maksa fölött, az Óriáspince-tető keletre néző hajlatán messzire látszó, égig érő fák — felhőket szurkáló oszlopok — emelkednek a kerekded formájú kenyérhegyről, olyanok, mintha mesékből, mondákból elevenednének elénk.
Valóságos építkezés folyik itt, de nem közönséges, hanem olyan, mintha a mondákból, mítoszokból raknák össze ennek a fundamentumát és a tartó gerendázatot. Ez a hely lesz a fő színtere a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója zárónapján, 2007. augusztus 19-én a nagyrendezvénynek, ahová összegyűlnek az itthoni és a nagyvilágba szétszóródott háromszékiek, és a történelmi székely székekből lángok lobbantásával jeleznek vissza a községek és falvak.
Az Óriáspince-tető — a helyiek szerint az egykori hársfák jelenlétére, a száldokfára utalón a Zádokos tető — Jókai fantáziáját is megmozgatta, és magasságokba szárnyaltatta. Bálványosvár című regényének színtere a Zádokos tető. Ide, ebbe a magasságba emelte, ahonnan egész Háromszék áttekinthető, azt a mese- és mondafűzért, amelyet a rá jellemző színes szövéssel a 13. században lejátszódó vadregényes történetté kerekített, s amelynek ma az az izgalmat keltő üzenete, hogy a mondák és a székely mitológia töredékeit úgy szerkeszti egybe, olyan előrelátással alkotja meg művét, amelyen átsüt a székelység valóságosnak vélt históriája, s amelynek felfedésén tudós emberek dolgoznak. Jókai a magyarság kettős honfoglalásának, a székelység eredetének olyan összefoglalását nyújtja, amely a nemzeti múlt firtatására ösztönöz, önismeretre sarkall, együvé tartozásunkra figyelmeztet, s úgy varázsolja közénk a legendás múltat, hogy eligazítást szolgáltat a jövőépítés dolgában.
A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója előtt Jókai előtt is tisztelegve, aki csodálta ezt a tájat, de mai magunkat is eligazító szándékkal válogatást közlünk legtermékenyebb romantikus írónk Bálványosvár című regényéből, amelyből szülőföldünkre s az írói fantázia által a Zádokos-tetői oszlopok magasságába emelt, mesékben is megmártózó énünkre ismerhetünk.
