Támogass egy mosolyt, gördíts félre egy követ! – ezzel a mottóval indított adománygyűjtő kampányt a Gyulafehérvári Caritas, hogy a Kovászna, Hargita és Maros megyében működtetett, gyermekek és fiatalok felkarolásával foglalkozó programjaik és központjaik további fenntartásához anyagi hátteret biztosítsanak.
A Gyulafehérvári Caritas közleményében ismertette: szervezetük szociális gondozás ágazata az említett székelyföldi megyékben nappali foglalkoztató-központokban és Biztos Kezdet házakban foglalkozik a családban élő, illetve a családi környezet hiányában élő gyermekekkel. A szakemberek által vezetett sokrétű tevékenységek célja, hogy a gyermekek alapkészségeit – figyelem és koncentrációképesség, logikus gondolkodás, problémamegoldás, tanulási képesség és motiváció, érzelmi és szociális kompetencia, együttműködés, tisztelet stb. – fejlesszék, ugyanakkor hozzáférést biztosítsanak számukra az oktatáshoz, különös tekintettel azokra, akiknél fennáll az iskolaelhagyás lehetősége. A pedagógusok és szociális munkások iskolaidőben és a vakációban is foglalkoznak a gyermekekkel, a cél a biztonságos közeg felajánlása, ahol versenytársak nélkül, mindenki a saját ütemében fejlődhet.
A Caritas tájékoztatója szerint a foglalkoztató-központok fenntartása komoly erőfeszítést jelent mind a szervezet, mind a befogadó önkormányzatok számára, az érintett közösségekben pedig nincs lehetőség arra, hogy szülői hozzájárulást gyűjtsenek, ezért időről időre adománygyűjtő akciókat szerveznek. A most meghirdetett Támogass egy mosolyt, gördíts félre egy követ! kampány a falvakban és városokban élő gyermekekre összpontosít, hogy a támogatók hozzájárulásával „kitörhessenek a mélyszegénységből vagy őket hátráltató körülmények közül”, megtalálják az örömet a tanulásban, megtapasztalják a siker érzését és ezekből erőt merítsenek a mindennapi munkához, fejlődéshez. „Nekünk az adomány jelenthet egy új könyvet, egy új eszközt, egy kirándulást vagy még egy szakembert, aki elhivatottan dolgozik a nehéz sorsú családokért és gyermekeikért” – olvasható a felhívásban.
Aki támogatni szeretné a kezdeményezést, a Gyulafehérvári Caritas honlapján, a caritas-ab.ro oldalon elérhető Adományozok menüpontra kattintva juttathatja célba hozzájárulását.