Leköszönt, érdemrendet kapott

2024. szeptember 11., szerda, Belföld

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének szolgálati érdemrendjével tüntették ki tegnap a NATO távozó főtitkárhelyettesét, Mircea Geoanăt.

  • Jens Stoltenberg és Mircea Geoană. Fotó: Facebook / Mircea Geoană
    Jens Stoltenberg és Mircea Geoană. Fotó: Facebook / Mircea Geoană

A ceremóniát a NATO brüsszeli székhelyén tartották, a kitüntetést Jens Stoltenberg főtitkár adta át. Beszédében hangsúlyozta, hogy a NATO legmagasabb rangú kitüntetését azok kapják, „akik kötelességükön felül teljesítenek” a szervezetnél végzett munkájuk során, és szerinte Mircea Geoană is ezt tette. Emlékeztetett, hogy ő az első közép- és kelet-európai diplomata ebben a tisztségben, a legmagasabban, amelyet a szervezethez a hidegháború után csatlakozott országok képviselője valaha betöltött. „Az ön perspektívája és tapasztalata felbecsülhetetlen értékű volt számomra és a NATO számára” – tette hozzá. Mircea Geoană élete megtiszteltetésének nevezte, hogy Románia képviseletében részt vehetett az NATO irányításában „az elmúlt évtized leginkább változásorientált vezetője mellett”, és köszönetet mondott a szervezet valamennyi dolgozójának. „Utolsó munkanapomon egy dolgot kérek önöktől: higgyenek továbbra is ebben a szervezetben, és abban, amit képviselünk. Egymilliárdan függünk az önök munkájától” – fogalmazott.

Mircea Geoa­nă szeptember 3-án tájékoztatta Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt arról, hogy szeptember 10-étől távozik a katonai szövetség főtitkárhelyettesi tisztségéből. Utódjának kinevezéséig a főtitkár politikai ügyekért és biztonságpolitikáért felelős helyettese, Boris Ruge látja el a főtitkárhelyettesi feladatokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1299
szavazógép
2024-09-11: Belföld - :

Kezdődik a választási időszak

A kormány korábban elfogadott határozatában rögzített menetrendnek megfelelően ezen a héten kezdődik az államelnök-választás időszaka. Idén az államelnök-választás első fordulóját november 24-én, a másodikat december 8-án tartják; az államelnöki jelöléseket legkésőbb október 5-én éjfélig kell benyújtani.
2024-09-11: Belföld - :

Hírsaláta

NICOLAE CIUCĂ ÖRDÖGKÚTON. Számos személyiség, helyi és megyei tisztségviselők vettek részt hétfőn az ördögkúti (Treznea) megemlékezésen, amelyet a Szilágy megyei faluban történt horthysta mészárlások 84. évfordulóján katonai és egyházi jelenléttel tartottak meg.