Természeten — ő állította ezt —, reggeliben meghallgatta a rendőrfőnök és a Román Hírszerző Szolgálat helyi parancsnokának jelentését, s sok egyéb mellett, amit nem kötött az orrunkra, azt a következtetést szűrte le, hazudtak azok a fránya magyar vezetők, nem hatezer ember tüntetett Sepsiszentgyörgyön az autonómiáért s az arányos és méltányos magyar képviseletért, hanem mindössze ezerötszáz, ami elenyésző, tehát jöhet ő az alkotmánnyal, annak első és 152. cikkelyével, miszerint e törvény magasabb rendű még a szentírásnál is, egyetlen ékezetet sem lehet változtatni rajta. S akik felesküdtek rá, s most annak szellemével ellentétes követelésekkel állnak elő, közönséges hitszegők, akiket csak azért nem vet a vadak elé, mert rémlik neki, hogy az Úr 2009. esztendejét írják, s ő maga egy Romániának nevezett uniós tagország elnöke, akinek különben — miként Elena nevű lánya is ország-világ tudomására hozta: a papának — mindig igaza van. Szóval jött a nagy főnök fehér Dacia Logan autóján, és elhatározta, hogy itt és most rendbe rakja a mély elnyomásban, etnikai tisztogatás áldozataiként napjaikat tengető nemzettársai sorsát. Kell nekem legalább egy román osztályvezető a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnál, ha azt akarjátok, hogy a billogot, mit rátok sütöttem, mármint, hogy ti itt etnikailag tisztogattok, elfeledjem — jelentette ki önelégült mosollyal, megfeledkezve arról, hogy ezt a kifejezést ma meglehetősen kockázatos használni, akár égiháború is követheti.

Különben valóban miért is ne lehetne román osztályvezető, de akár alpolgármester is Sepsiszentgyörgyön? Kell keresni egy jó románt, és oda kell tenni. Mert így akarja a nagy vezér. Csak tudná, mit beszél, s érezné a súlyát annak a mondatnak, amit oly könnyedén és cinikusan orcánkba vágott: a Szé­kelyföldön románellenes etnikai tisztogatás folyik.