Ki szabotálja az igazság kiderítését? A bíróság akadékoskodik ok nélkül, hogy ne kelljen ítéletet mondania az egykori államelnök, Ion Iliescu fölött, hisz e perben őt is a vádlottak padjára citálták? A román ítészek elmúlt évtizedekbeli ténykedése alapján hihető e feltételezés, csakhogy ez esetben úgy tűnik, az ügyészek, a nyomozó hatóságok sem végeztek megfelelő munkát. Több ízben visszadobták már térfelükre a vádiratot, legutóbb június 14-én a Legfelsőbb Bíróság egy másik testülete találta szabálytalannak azt, és új határidőt adott a javítására, kiegészítésre. Mivel a vádhatóság ennek nem tett eleget, a Legfelsőbb Bíróság most pénteken úgy döntött, hogy visszautalja a vádiratot a katonai ügyészeknek, hogy indítsák el újra a nyomozást.

Nehéz eligazodni ebben a zűrzavarban, eldönteni, ki nem végzi a munkáját, ki akadályozza a valóság napfényre kerülését. Andrei Ursu, a Securitate által meggyilkolt Gheorghe Ursu fia, számos könyv szerzője, aki évtizedek óta komoly kutatókkal karöltve próbálja kideríteni az igazságot, most is ott ült a tárgyalóteremben, és úgy véli, a bíró nem tehetett mást, az ügyészek rendkívül felszínes munkát végeztek, összetákolt vádiratuk alapján nem lehet tárgyalni az ügyet. Elmélete szerint – melyet, mint hangoztatja, alapos kutatások igazolnak – a diktátor elmenekülése és elfogása után a hátrahagyott szeku ültette életbe előre kidolgozott diverziós tervét, melynek lehetővé kellett volna tennie Nicolae Ceaușescu visszatérését. Ők lövöldöztek, gyilkoltak, majd később az új rendszerbe átmentett hatalmuk révén ők akadályozták a titok felfedését. Ursu szerint a vádiratból alapvető tények hiányoznak, a katonai ügyészek a legszükségesebb vizsgálatokat sem végezték el, vagy nem iktatták következtetéseiket például arról, hogy milyen fegyvereket, lőszereket használtak a „terroristák”, nem vizsgálták meg sem akkor, sem később a helyszíneket, nem hallgatták ki a túlélő áldozatokat, szemtanúkat. Sok minden ma már nem is kideríthető, van, ami azonban igen.

Nem tudhatjuk, Andrei Ursunak igaza van-e, Ceaușescut szolgálták a december utolsó napjaiban lövöldözők, vagy Iliescuék próbálták ily módon bebetonozni hatalmukat. Bármelyik a valóság, még mindig vannak, akik tesznek róla, hogy ne tudhassuk meg. Valakiknek érdeke, hogy a katonai ügyészek ne végezzenek tisztességes munkát, a bírák ne mondhassanak ítéletet. Történészek kutatják az akkori eseményeket, könyvek, visszaemlékezések garmadája jelent meg, számtalan különböző elmélet kering, de harmincöt év után sincs egyetlen egyértelmű igazság. Elveszett a hazugságok ködében a forradalom, a tények kiderítését halogatja az igazságszolgáltatás, a politikum, és egyre inkább úgy tűnik, amíg élnek az akkori események főszereplői, esélyünk sincs a tisztánlátásra.

Áldozatok Kolozsváron. Fotó: Wikipédia / Răzvan Rotta