Napjainkban a globalizáció, az egész földgolyót behálózó szállítás és a klímaváltozás következtében nálunk nem honos, idegen fajok megjelenésére is számíthatunk. Egyre több tájidegen dísznövény kerül Sepsiszentgyörgyre is, és nyilvánvaló, hogy ezeket gombák is kísérhetik. A mikorrhizás fajok gyökéren, a szaprotrófok pedig a kísérő földdel érkezhetnek. Ilyen jövevénygombánk a duglász-fenyőtinóru, mely valószínűleg az Észak-Amerikában őshonos duglászfenyő gyökerén került be városunkba.
Duglász-fenyőtinóru
(Suillus lakei)
Kalapja előbb gömbölyű, majd kiterül, szélén sokáig fehéres burokmaradványokat hord, átmérője elérheti a 15–20 cm-t. Rozsdabarna, téglavörös kalapbőre feltűnően szálas, pikkelyes. A termőréteg aránylag vékony, sárgás színű, enyhén tönkre futó, pórusai szögletesek, idősen tágak. Tönkje nagyobbára hengeres, csúcsán az övszerű gallérzóna felett sárgás, alatta pelyhes, szálas, vöröses árnyalatú. A hús sárgás, a kalapban puha, a tönkben (főleg a tövén) kissé kékülhet, zöldülhet, íze enyhe vagy kissé savanykás, szaga jellegtelen.
Nálunk nem őshonos faj, ugyanis kizárólag duglászfenyőkkel (Pseudotsuga sp.) társul. Sepsiszentgyörgyön még nagyon ritka, eddig két élőhelyét sikerült felkutatni. Nem csoda, hisz duglászfenyő is alig akad a városban. Azonosítása a nemzetség szintjéig elég könnyen ment, hisz nem volt nehéz felismerni a fenyőtinóruk (Suillus spp.) jellegzetes bélyegeit. Tovább a világháló adott segítséget, mert egyik gombászkönyvemben sem szerepel e tájidegen faj. Feltételezhető, hogy a duglászfenyő specifikus mikorrhizapartnerei közül (például a Suillus caerulescens) mások is meg fognak jelenni, tovább gazdagítva városunk gombavilágát.
Ehető, de állítólag különösebben nem ízletes gomba. Az Észak-Amerika nyugati partjain őshonos duglászfenyő valamikor a XIX. század első felében érkezett Európába, azonban jövevénytársának, a duglász-fenyőtinórunak a dokumentálására majdnem száz évet kellett várni. Kontinensünkön először 1920-ban Dániában jelezték a jelenlétét. Később több európai országban (Magyarországon 1982-ben, Bulgáriában 2004-ben stb.) is rátaláltak. Romániai jelenlétéről nem találtam adatot, pedig fapartnere kb. 30 000 hektáron van (volt?) ültetve (Clinovschi F., 2005) főleg Bihar és Brassó megyében.
Farkas János
