Közeledik a Dizájn hétA kreatív iparág szemléje

2024. október 3., csütörtök, Közélet

Változatos programokat és újdonságokat kínál az érdeklődőknek az október 8-án rajtoló Design Week – Dizájn Hét idei kiadása, az október 13-án záruló rendezvénysorozat helyszíne ezúttal is a sepsiszentgyörgyi egykori dohánygyár.

  • Fotó: Facebook / Design Week. Klárik Loránd felvétele
    Fotó: Facebook / Design Week. Klárik Loránd felvétele

A szervezők közölték, az előző rendezvény sikeres programjait ebben az évben is megtartják, érdekes előadások és szakmai beszélgetések mellett az érdeklődők különböző divatbemutatókat és a népviseletünket újragondoló kollekciót egyaránt láthatnak, egy műhelymunka révén pedig lehetőség lesz közelebbről megismerni a 3D nyomtatás világát. A kínálatot neves egyetemek – Bukaresttől Sopronig – dizájn- és divatirányú szakjainak bemutatói színesítik, grafikusokat, tervezőket megszólító versenyt is hirdettek, és a tavalyi csernátoni dizájntáborban készült alkotásokat is kiállítják.

Az idei Dizájn Hét célja, hogy találkozási pontot biztosítson a helyi szakembereknek, és a rendezvény szakmai kapocsként szolgáljon a székelyföldi és az ide érkező szakemberek közt. Ugyanakkor fontos szempont, hogy az eseménysorozat révén még szorosabbra fűzzék az együttműködést a helyi szakmabeliekkel és tervezőkkel. A szervezők ennek jegyében, valamint a kreatív iparág népszerűsítése, erősítése érdekében felhívást intéztek a helyi tervezőkhöz és lehetőséget biztosítanak munkájuk bemutatására. A Focus Rectus Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, valamint az ArtWise Egyesület által szervezett rendezvény teljes programját a következő napokban a Design Week Face­book-oldalán teszik közzé.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2024-10-03: Kultúra - :

Lélektörténetek filmvásznon

Mindenkinek eszébe jut a filmekről a friss pattogatott kukorica illata, a bordó bársonnyal bevont székek és a hatalmas vetítővászon. Sokan azonban az otthon kényelmében szeretnek filmet nézni. A nemrég lezajlott EVA FilmMakers Fest mégis sok nézőt csábított a moziterem foteljeibe.
2024-10-03: Világfigyelő - :

Irán megtámadta Izraelt

Irán mintegy 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre kedd este, miután a zsidó állam nemrég végzett az Irán-barát Hezbollah terrorszervezet vezérével, Hasszán Naszrallahhal, hétfőn pedig szárazföldi offenzívát indított Libanon ellen. A nagyszabású rakétacsapásról szóló utasítást maga Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője adta. Izrael válaszcsapást ígért.