Mi, hol, mikor?

2024. október 4., péntek, Mi, hol, mikor?

Emlékezés az aradi vértanúkra

SEPSISZENTGYÖRGY Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról. Az október 6-i megemlékezésre a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál, a ’48-as emlékparkban kerül sor.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A program: 13 órától ünnepi műsor, műsorvezető Dancsuly Helga; beszédet mond Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke és Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja; a Székely Mikó Kollégium diákjainak emlékműsora után megemlékező beszédet mond Balázs Antal nyugalmazott tanító, lelkészi áldást ad Bucsi Zsolt református lelkész. A koszorúk elhelyezése után 13.30 órakor a résztvevők levonulnak az 1848–49-es honvéd emlékműhöz az Erzsébet parkba, ahol a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda tart előadást Jakab Árpád karnagy vezényletével. A megemlékezést a himnusz eléneklése, valamint a koszorúk és kegyelet virágainak elhelyezése zárja.

KÉZDIVÁSÁRHELY Önkormányzata, valamint a Nagy Mózes Főgimnázium meghív minden érdeklődőt október 6-án, vasárnap 15 órától az ünnepi megemlékezésre, amelyet a Nagy Mózes Főgimnázium udvarán tartanak. Az ünnepségen beszédet mond Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Közreműködnek: az 5–12. osztályos tanulók, akik versekkel, dalokkal, néptánccal adóznak a vértanúk emlékének. A műsor készítői: Dezső Zelinda, Rancz Teréz és Tamás Anna Mária tanárok, valamint Fákó Alpár néptáncoktató. * Október 6-án 17 órától a Gyűjtemények Házának 48-as termében tartanak megemlékezést.

KOVÁSZNÁN október 6-án, vasárnap 12 órától a Kovászna-Belvárosi Református templom kertjében emlékeznek a 13 aradi vértanúra.

BARÓTON október 8-án 11 órától kerül sor megemlékezésre a Gaál Mózes Általános Iskolában.

 

Mesélő Háromszék

Az október 8-ig zajló Mesélő Háromszék rendezvénysorozat sepsiszentgyörgyi bábszínházi előadásaira, illetve a mesekoncertekre a jegyár vendégelőadások esetén 15 lej/fő (gyermeknek és felnőttnek egyaránt), valamint 10 lej/fő a Cimborák Bábszínház előadásaira. Szervezett csoportoknál a kísérőpedagógusok belépése díjtalan. Jegyek előfoglalását és a szervezett csoportok bejelentkezését a 0754 409 940-es (Szabó Emese) a vagy 0757 047 717-es (Péter Orsolya) telefonszámra várják. Jegyeket váltani a helyszínen az előadások előtt fél órával lehet.

A mai program: 17-től 20 óráig mesés feladványok, játékos vetélkedő 3–10 fős csapatoknak, érdekes nyereményekkel az online térben; 19-tól 21 óráig a Cimborák Bábszínház stúdiótermében esti mese felnőtteknek: Balla Ede Szent Erzsébet kilenc csodája című előadása (ajánlott életkor: 14 éven felülieknek).

Szombaton: 10-től 20 óráig mesés feladványok, játékos vetélkedő 3–10 fős csapatoknak, érdekes nyereményekkel az online térben; 19-től 21 óráig a Cimborák Bábszínház stúdiótermében esti mese felnőtteknek: Benkő Éva Mit parancsolsz, édes gazdám? A népmese mint az élő beszéd művészete hogyan segít az életünk útján? című előadása (ajánlott életkor: 14 éven felülieknek).

Vasárnap: 16-tól 17.30 óráig a Cimborák Bábszínház stúdiótermében Mesefolyam – olvasómaraton kedvenc népmesékből (ajánlott életkor: 2 éven felülieknek); 18-tól 19 óráig a Cimborák Bábszínház stúdiótermében a mesés játékos vetélkedő díj­átadó ünnepsége.

Hétfőn: 12 és 18 órától a Cimborák Bábszínházban a szatmári Brighella Bábszínház Tótágas, avagy bolond mesék című mesés bábelő­adása (rendező: Bartal-Kiss Rita, ajánlott életkor: 3 éven felülieknek).

 

Zene

VILÁG KÖRÜLI ZENEI UTAZÁS. Ma 19 órától világ körüli zenei utazásra hívja az érdeklődőket az Árkosi Kulturális Központ. „Idegenvezetők”: Alina Nauncef hegedűművész és Anca Preda zongoraművész. Egy jegy ára 20 lej.

CANDLELIGHT CASTLE. Október 6-án újra életre kel a zene és történelem varázsa a miklósvári Kálnoky-kastély falai között, amikor folytatják a népszerű Candlelight Castle koncertsorozatot. A 17 órakor kezdődő koncertre a belépés ingyenes, a 20 órától kezdődő, vacsorával egybekötött előadásra jegyet kell vásárolni az eventim.ro oldalon. A különleges eseményen a csembaló és zongora párbeszédéből születik meg az egyedi zenei fúzió, melyet két tehetséges művész ad elő: Diana Ichim csembalóművész és Szőcs Botond zongoraművész.

 

Előadások

ORVOS-TÓTH NOÉMI A SZABAD AKARATRÓL. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban október 5-én, szombaton 20.30 órától Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus Szabad akarat című ráadás-előadása hallható (kapunyitás: 20 órakor). * Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődés Ház nagytermében az előadás október 6-án, vasárnap 18 órától kezdődik. Jegyár: 75 lej.

 

Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle

Sepsiszentgyörgyön a Művész moziban:

pénteken:16 órától Filmgalopp 1. – erdélyi magyar fikciós rövidfilmek versenye, 18.30-tól Almási Tamás: Szívügyem (dokumentumfilm), 20 órától Tóth Barnabás: Mesterjátszma (thriller) – vetítés után közönségtalálkozó a film két producerével, Szurmay Jánossal és Szabó Mátéval;

szombaton: 11 órától Foky Ottó: Misi Mókus kalandjai (rajzfilm gyerekeknek), 16 órától Filmgalopp 2. – erdélyi magyar fikciós rövidfilmek versenye, 18.15-től Szilágyi Zsófia: Január 2. (filmdráma), 20 órától Nagy Anikó Mária, Lukácsy György: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója (dokumentumfilm) – vetítés után közönségtalálkozó a film egyik rendezőjével, Nagy Anikó Máriával;

vasárnap: 11 órától Dargay Attila, Hernádi Tibor: Sárkány és papucs (rajzfilm gyerekeknek), 16 órától Erdélyi rövidek – vetítés után közönségtalálkozó az Utolsó esély című film alkotóival: Lázár-Prezsmer Endre rendező, Dobondi Lehel operatőr, Daczó Zádor és Bordás Attila szereplők, moderátor Tamás Dénes író, költő; 18.45-től Szimler Bálint: Fekete pont (filmdráma), 21 órától Boross Martin: Nyersanyag (filmdráma).

Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban

pénteken 10 órától Hernádi Tibor: Sárkány és papucs (animáció), 13 órától Csáki László: Kék Pelikán (animáció), 19 órától Tóth Barnabás: Mesterjátszma (thriller);

szombaton: 19 órától  Boross Martin: Nyersanyag (filmdráma);

vasárnap: 19 órától Nagy Anikó Mária, Lukácsy György: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója (dokumentumfilm).

Kovásznán a Művelődési Központban:

pénteken 15 órától Magyar rövidek 2., 17 órától Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap (filmdráma), 19 órától Szeleczki Rozália: Cicaverzum (romantikus vígjáték);

szombaton: 12 órától Hernádi Tibor: Sárkány és papucs (rajzfilm gyerekeknek), 18 órától Moldovai Katalin: Elfogy a levegő (filmdráma).

A Filmtettfeszt vetítéseire a belépés díjtalan.

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi mozi mai műsora: 16 órától Sirocco és a Szelek Királysága; 17.30-tól Joker: Kétszemélyes téboly, 20.15-től Az újév, ami sosem volt; szombaton: 11.15-től Transformers Egy, 16 órától Egy cica 10 élete, 17.45-től Harry Potter és a bölcsek köve, 20.30-tól Joker: Kétszemélyes téboly; vasárnap: 11.15-től Gru 4., 16.30-tól Barátom, a pingvin, 18.45-től Joker: Kétszemélyes téboly, 21.15-től Ne oldozz el!

 

Hitvilág

SEPSISZENTGYÖRGYI EVANGÉLIKUS-LUTHERÁNUS EGYHÁZKÖZSÉG. A gyülekezeti hétvége programja: ma 17 órától őszi hangverseny a zene világnapja tiszteletére a templomban – fellépő kórusok: kovásznai Pastorala Kamarakórus, árkosi Régeni Áron Dalárda, sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda és Cantus Firmus Vegyes Kar; szombaton 10 órától gyermekfoglalkozás az egyházközség gyülekezeti termében; vasárnap 11 órától ünnepi hálaadó istentisztelet, utána megnyitják Barbu Edit festőművész Mozaik című kiállítását, közreműködik a Cantate gyermek- és ifjúsági kórus. A megnyitót közösségi programok követik, a hétvége közösségi ebéddel zárul az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Oktatási Központban.

KRISZTUS KIRÁLY-TEMPLOM. Az Élet a Lélekben plébániai imacsoport szervezésében 22 órától kezdődik a virrasztás az altemplomban, amelyet a Mária rádió élőben közvetít. A virrasztás a 6.30-kor kezdődő szentmisével ér véget.

ÖNSEGÍTŐ CSOPORT. Szombaton 10.30-tól 12 óráig Kurta Fruzsina pszichológus a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház melléképületében az Elengedéseink önleltáros nyitott csoportba várja az érdeklődőket.

SEPSISZENTGYÖRGYI VÁR­TEMPLOMI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG. Meghívnak minden 80. életévébe belépő és azon felüli egyháztagot együtt a családjával az idősek vasárnapjára, melyet október 6-án 10 órától ünnepi istentisztelet keretében tartanak meg.

SEPSISZENTGYÖRGYI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG. Október 6-án, vasárnap 11 órától istentisztelet keretében az idősek vasárnapját ünnepelik.

 

Röviden

VÍZELZÁRÁS. Az ivóviztartály tisztítása és fertőtlenítése miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás: Pákéban október 6-án, vasárnap 19 órától hétfőn 21 óráig; Barátoson október 7-én, hétfőn 19 órától kedden 21 óráig.

LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. vidéki lomtalanítási akciója során régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékot, ruhaneműt szállítanak el ma Zabolán, hétfőn Zabolán és Székelypetőfalván. Honlap: tega.ro.

 

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön mától 20 és 6 óra között a Stadion utcai Szemerja gyógyszertár (telefon: 0267 313 942) teljesít éjszakai szolgálatot. Szombaton és vasárnap a bevásárlóközpontokban levő gyógyszertárakat is fel lehet keresni. Kézdivásárhelyen ma a Nicolae Bălcescu utcai Salvator (telefon: 0267 362 961), hétfőtől a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015), Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton és hétfőn 9–14 óráig a Farmacom (0267 340 914); Baróton szombaton 9–13 óráig a Szabadság utcai Mária gyógyszertár (0729 935 431) a szolgálatos.

FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön pénteken 14–19 és szombaton 9–14 óráig a Sport utca 9/5D alatti Dental Centrum fogászaton telefonos egyeztetés alapján (0743 455 556); szombaton és vasárnap 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1299
szavazógép
2024-10-03: Közélet - :

Szentléleken is elbütülték

Salamon Ferenc El van bütülve – háromszéki szólások és kifejezések című könyvének harmadik kiadását mutatták be szeptember végén Kézdiszentléleken a nemrég alakult fapados kiskönyvtárban, amely a Kultúrpincében talált helyet.
2024-10-04: Elhalálozás - :

Elhalálozás