Az elmúlt mintegy két hét döntései – köztük a költségvetés-kiigazítás, amely során háromszor annyit osztottak szét, mint amennyivel rendelkeztek – egyértelműen mutatják: a kabinet tagjai továbbra sem mondtak le arról, hogy légvárakat építsenek, soha be nem érkező forrásokra számítsanak, az egyre táguló költségvetési lyukat pedig hitelekből próbálják foltozni. Nagyjából már követhetetlen, hogy csak ebben az évben hányszor folyamodtak hitelért a szárnyaló deficit miatt. Szeptemberben is újabb ötmilliárd euróval növelték az adósságok halmazát, de ez valószínűleg csak csepp a tengerben.

A hajmeresztő ugyanakkor, hogy miközben mások pénzével próbálják valahogy szinten tartani az ország egyre megtépázottabb hajóját, minden jel arra mutat, egyszerűen képtelenek észszerű intézkedéseket hozni, továbbra is két kézzel szórják a közpénzt, a tényeket – a várttól jóval elmaradó bevételek, lelassuló gazdasági növekedés, duzzadó állami kiadások – és figyelmeztetéseket pedig mintha figyelmen kívül hagynák. Vagy csak akkor hajlandóak belátni, hogy nagy a gond, amikor már semmilyen más kiút nem maradt, a magyarázkodás, a szép mondatok, ígéretek már nem működnek, mert a rusnya valóság felülírja azokat.

Hogy mekkora tulajdonképpen a baj, arra rámutattak az elmúlt hetek természeti csapásai is, kiderült ugyanis: az állam forrásai annyira szűkösek, hogy kénytelen máshol pénz után nézni arra az esetre, ha hasonló súlyos katasztrófák következnének be ismét. A forrást megtalálták a Világbanknál, mely közel 500 millió eurós hitelkeretet hagyott jóvá, amit az ország katasztrófahelyzetben lehívhat. Némileg megnyugtatóan hat, hogy a hitelt csak akkor kell igénybe venni, ha indokolt, azaz katasztrófa következik be, ám sajnos élhetünk a gyanúval, hogy amennyiben tényleg történik ilyesmi, akkor a kormány kölcsön is fogja venni ezt a pénzt, mivel a saját zsebében egyre kevesebb van. És azt talán nem kell részletezni, hogy amennyiben megteszik, ki fogja ezt is végül visszafizetni kamatostul. Természetesen, mi. Tegyük hozzá ugyanakkor, hogy némi biztosíték mindig elkel, ám az ország jelenlegi helyzetében talán nem ártott volna meggondolni, hogy a többi adósság mellé még mekkorát veszünk a nyakunkba. De nyilván a román kormányokat ilyen apróságok nem szokták zavarni, minél több, annál jobb, és majd lesz valahogy.

És éppen ez a legijesztőbb az egészben. A jelek szerint ugyanis senkit nem érdekel, hogy a most felhalmozott adósságokat miből fogják törleszteni, honnan lesz majd erre pénz olyan körülmények között, hogy lassan már az állam folyó ügyeire is alig jut, folyamatosan a malacperselynek tekintett tartalékalapot kell fosztogatni, és a helyzet csak rosszabb lesz. Megoldás persze lenne, de egyrészt nem népszerű – ami kampányévben fokozottan fontos –, másrészt miért ne választanák inkább azt, hogy az eljövendő két-három nemzedék nyögje majd szédületes országirányításukat?

 A szerző felvétele