A saját döntéseinkkel, illetve nem döntéseinkkel kapcsolatos felelősség vállalása vagy elutasítása tetten érhető beszédünkben, viselkedésünkben. A panaszkodás, a hazugság, az elkerülés, a rejtőzködés azt mutatja, hogy az egyén nem hajlandó elismerni saját „hatalmát” a körülmények alakulásában. Ezért a másikra húzza rá a felelősséget, mást okolva a dolgok nem kedvező kimeneteléért. Ezzel a „csúsztatással” az egyén éppen a személyes erejét, illetve a döntés szabadságát adja át. Mert az, hogy mindenki szabad akarata szerint dönthet, adja a személyes szabadságot, amit elég hangosan hangoztatunk is: „nekem jogom van”, „nekem ne parancsoljanak”, „ne mondják meg, mit tegyek” stb. De ennek a szabadságnak, hogy „jogom van”, ott van a párja: „a kötelességem”.

Sajnálatos módon ez a kötelesség/felelősség nagy teherként „fest” legtöbbször, ami számtalan példán keresztül látható. Pedig tanítható/tanulható, és éppen ez adja meg az egyén érettségét (nem az életkor). Gyermekeink nevelésében ennek tudatosítása fontos tényező: saját feladatok elvégzése, szavak/tettek következménye, célok kitűzése és azok követése. Így számtalan konfliktus megelőzhető, ami gyerekek/családok életét keseríti meg: a szóbeli és/vagy érzelmi bántalmazás, a csúfolódás, a bullying, a testi erőszak, a zaklatás stb.

Felnőttként saját példával tanítunk/nevelünk. Ezért a nehéz körülmények között a panaszkodás, siránkozás nem a legjobb módszer, annál inkább a megoldás keresése. Ehhez kell egy önmagát ismerő és vállaló egyén, aki képes arra, hogy saját erejét magához vegye, és következetesen vállalja is.

Döntéseink és cselekedeteink felelős meghozatalát segíti az érzelmi intelligencia, a tudatosság, az önismeret. A már kialakult probléma mentén a konfliktuskezelés és a jövőorientált problémamegoldás azok a módszerek, melyekkel célba érhetünk. Mindezt pedig tegyük empátiával. Mert nemcsak önmagunkért és saját életünkért tartozunk felelősséggel, hanem azért a világért is, amelyben élünk.

Keresztes Erika

bizalmi tanácsadó