Kegyvesztettek tábora

2024. október 16., szerda, Máról holnapra
Mózes László

A napi politikai eseménykrónikákat tekintve, különös kapcsolódások, vélt összefüggések kerülnek előtérbe. Miközben a román ajkú elnökjelöltek kivétel nélkül elzarándokoltak hétfőn a jászvásári, Szent Piroska (Paraschiva) tiszteletére tartott ortodox liturgiára, az említett nagyvárostól délebbre, Huszváros egyik sebésze összevonta a szemöldökét és egy jó nagyot sóhajtott.

Nelu Tătaru liberális képviselő, volt egészségügyi miniszter csalódottan vette tudomásul, hogy a képviselőház szintén hétfőn jóváhagyta – nagy többséggel –: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) átkutathatja otthonát, digitális készülékeit. A vádhatóság ugyanis azzal gyanúsítja a még mindig aktív politikust, hogy orvosként megvesztegették, pénzt és különféle földi javakat – tyúkot, tojást, vodkát és pezsgőt – fogadott volna el betegeitől idén április 3. és július 12. között. Az érintett tagadja, hogy pénzt kért és kapott volna betegeitől.

Természetesen felháborító, ami Huszváros (Huşi) kicsiny kórházában történhetett, ugyanakkor feltehető a kérdés: orvosként miért éppen Nelu Tătaru liberális politikus került célkeresztbe? Mi történik, a kormány, a hatóságok hadat üzentek volna a hálapénz intézményének? Noha a hírekben még egy nyugalmazott sebész ezredes is szerepel, akit a bukaresti katonai bíróság 150 ezer euró értékű vagyonelkobzással sújtana – javai eredetét nem tudta igazolni –, a hálapénz kérdése nem szerepel a kormány napirendjén, sem a választási programokban, annak ellenére, hogy e témakör bár egy közvitát megérdemelne.

Másról lehet szó: ha egymás mellé tesszük a filmkockákat, látható, hogy az elmúlt időszakban több liberális politikus ellen indult valamiféle eljárás. Kezdődött magával a támadhatatlannak és rendíthetetlennek tűnő Iohannisszal: felesége ugyanis egy per során szeptemberben végérvényesen elveszített egy házat, amelyet korábban bérbe is adott, ezért ráadásképp az elnöki családnak vissza kell fizetnie a jogtalan bérleti díjat, 260 ezer eurót, az államnak. Mintha valakik valamiért elengedték volna Iohannis kezét... Következett a kispályás Nelu Tătaru, Huszváros nem túlságosan jelentős sebésze, hiszen a vak is láthatja, hogy a moldvai kisváros orvosi ellátás tekintetében össze sem hasonlítható az ország tekintélyes orvosi központjaival, ahol egy igazságot kereső hatóság talán jóval nagyobb léptékű egészségügyi problémákat, tyúknál-tojásnál jelentősebb hálapénzes ügyeket göngyölíthetne fel. Vizsgálják továbbá Romeo Dunca helikopterpilótaként is ismert Krassó-Szörény megyei tanácselnököt, ő szintén liberális politikus. De horogra akadt egy jóval méretesebb hal is: egy hír szerint Nicolae Ciucă liberális pártelnök – akit 2022-ben doktori dolgozata plagizálásával vádoltak – a Bukaresti Táblabíróság liberálisokhoz közel álló és időközben nyugdíjba vonuló, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék szerint törvénytelenül eljáró bírájának köszönheti, hogy kilábalhatott az akkori, igencsak zajos botrányból.

Bekerült tehát a sorba a liberálisok vezetője is. Össztűz vagy véletlenszerű egybeesések sorozata? Friss közvélemény-kutatás szerint az elnökjelöltek sorában Ciucă a hatodik helyen áll, mindössze hat százalékkal. Labdába sem rúghat, fölösleges is ostorozni, így a jelek szerint nemcsak a nyugdíjas tábornok, hanem pártja is kegyvesztetté válik. Innen már történészek, politológusok térfelén is pattog a labda: mi és miért történt? Talán évek, évtizedek múltán esetleg felfedik mindezek okát, hátterét is...

 

Kórházat látogat Nicolae Ciucă pártelnök. Fotó: Facebook / Nicolae Ionel Ciucă

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1299
szavazógép
2024-10-16: Közélet - Bedő Zoltán:

Isten adjon erőt, bölcsességet, alázatot és szeretetet! (Beiktatták tisztségébe a Sepsi Református Egyházmegye új vezetőségét)

A mogorva felhők mögül kikandikáló nap mosolyától bearanyozott sepsiszentgyörgyi vártemplom ódon falai között iktatták be vasárnap délután a 33 egyházközséget magában foglaló Sepsi Református Egyházmegye esperesi tisztségébe az eddig lelkészként szolgáló Dénes Elődöt, akit szeptember 9-én választott meg az egyházmegye közgyűlése. A méltóságteljes, hit- és nemzettudat-erősítő ünnepséget a szép számban megjelent református papság és hívek mellett a római katolikus, evangélikus, valamint unitárius egyház megyeszékhelyi lelkipásztorai, Antal Árpád András polgármester, továbbá Kulcsár-Terza József és Miklós Zoltán parlamenti képviselő is megtisztelte jelenlétével.
2024-10-16: Közélet - Nagy D. István:

Háromszéken száll versenybe Tîrnoveanu (Parlamenti választások)

Közel kétezer támogató aláírást gyűjtött össze és tegnap benyújtotta független képviselőjelölti iratcsomóját a Kovászna Megyei Választási Bizottsághoz Mihai Tîrnoveanu. A bizottság elfogadta az úzvölgyi megmozdulásokról, illetve több sepsiszentgyörgyi provokatív akciójáról ismert, a Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület elnökeként is tevékenykedő Tîrnoveanu indulását. Tîrnoveanu korábban kimerítő sajtóértekezleten fejtette ki, miért méretkezik meg Háromszéken, több meredek, hajmeresztő elképzelését is felvázolva és egyben közölve: 10 ezer szavazatot szeretne megszerezni Kovászna megyében.