Az Építészek Nemzetközi Szövetsége 1985-ben határozott az építészeti világnapról, amelyet minden évben október első hétfőjén tartanak. Idén arra biztatták a fiatal építészeket, hogy vegyenek részt a fenntartható város tervezésében és fejlesztésében, kiemelten foglalkoznak az energiahatékonyság, a hulladékgazdálkodás, a fenntartható módon előállított építőanyagok használatának kérdéskörével.
 

A törvényi elvárások rontanak a minőségen

Török Áront elsőként arról kérdeztem, milyen a megbecsültsége jelenleg a műépítészetnek? (Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban építészet).

Török Áron: Vegyesek a gondolataim, mert úgy érzem, a törvényi elvárások miatt minőség tekintetében hanyatlóban van a szakma, másrészt Székelyföldön észlelek egy felívelő törekvést egy sajátos székelyföldi építészeti iskola kialakítására. Az Arhitectura.6 nemrég Sepsiszentgyörgyön is bemutatott versenykiállításán láthattuk, hogy a hat megye (Brassó, Hargita, Kovászna, Maros, Szeben és Vâlcea) építészeinek munkái között sok székelyföldi nyert elismerést, de általánosan nem mondható el, hogy megtörtént volna egy paradigmaváltás, ami úgy vélem, elengedhetetlen. Nagyon kevés az olyan munka, amely az építészet fenntarthatóvá tételében érdekelt, odafigyel a fenntarthatóságra akár úgy, hogy minél kevesebbet építsen, meglévő épületekbe szervezze bele a tervezési programot, vagy ha mindenképpen újat kell építeni, akkor az legyen minél fenntarthatóbb, energiatakarékosabb és a beépített szén-dioxid-lábnyom a lehető legkisebb legyen.
 

Hiányzik a csapatmunka

– Nagy elvárás nehezedik a szakmára, és nagyon nehéz ennek megfelelni. Sajnos nem adottak a feltételei annak, hogy kialakuljanak azok a csapatok, melyeknek az építészet minősége a legfontosabb. Annyi szempont van most már, ami mind fontosabb, mint az építészeti minőség, hogy úgy érzem, egyre kevesebben vannak azok az építészek, akik hajlandóak többet dolgozni, esetenként kevesebb pénzért annak érdekében, hogy ne csak funkcionális legyen egy adott épület, hanem építészeti szempontból is értéket, minőséget képviseljen.

– Értsem úgy, hogy régebb igényesebbek voltak az építészek? Talán a megrendelők is?
– Régebb sokkal kevesebb építész volt és több program valósult meg építész nélkül. Nem volt minden építkezésnek építésze, ahol azonban volt, az garanciát jelentett az építészeti minőségre. A második világháború előtt Háromszéken lehetett egy-két építész, jelenleg negyven-ötvenen vagyunk, az említett hat megyét tömörítő regionális kamarai kirendeltségben ötszáz-hatszáz körüli az építészek száma. Ahogy mind többen vagyunk, és a törvény kötelezően építészt rendel minden feladathoz, egyre nehezebb fenntartani az építészeti minőséget.  Az építészek jelentős hányada olyan környezetben és olyan munkákon dolgozik, ahol tudják magukról, hogy a megrendelő szempontjából ők csak nyűgként vannak jelen, egy törvényes kötelezettségnek tesznek eleget, ehhez szoknak hozzá, illetve lemondanak arról, hogy a végsőkig harcoljanak a minőségért. Nem szabadna egy kerítés megépítéséhez, egy cégtábla kihelyezéséhez építész szerződtetésére kötelezni a megrendelőt, ez a szakma megítélésének is sokat árt. Erre utaltam, amikor azt mondtam, hanyatlóban van a szakma. Ráadásul az építésznek nem elég alkotónak lenni, sokrétű elvárásnak kell megfelelni, fenntarthatóságot, energiatakarékosságot kell biztosítani, amihez mérnöki gondolkodásra is szükség van, ehhez kellenének a csapatok, a műhelyek.

A Szilvássy Carola Szeretetotthon

Amit építünk, legyen őszinte

– Beszélgetésünk elején megdöbbentő kijelentést tett. Azt mondta, az épületek a leginkább felelősek a klímaváltozásért, mert nemcsak az építés, hanem a használat közbeni szén-dioxid-kibocsátás is jelentős. Ezt hogyan érti?
– Nem csupán arról van szó, hogy csak akkor építsünk, amikor a régi nem menthető. Jó lenne, ha csak végszükség esetén bontanánk és egy meglévő épülettel mindaddig dolgoznánk, amíg hasznosítani tudjuk, és persze az is, hogy amit megőrzünk, azt tegyük energiahatékonnyá. Bontani csak akkor kell, ha a meglévő épületbe nem lehet az új programot bevinni, csak akkor indokolt, hogy valami újat építsünk.

– Mégis nagyon sok új épület születik. Ez a lehetőség jót is tehetne a szakmának, hisz az alkotásra serkent, egy sajátos székelyföldi építészeti jelleg kibontakozására. Mintha az előbbiekhez képest ebben ellentmondás rejlene.
– Valóban így van: egyfelől nyomasztanak a törvényes előírások, de itt, Székelyföldön mégis jobb építésznek lenni, mint például Budapesten, ahol azt a jól jövedelmező középszert lehet tervezni, amit a nagy ingatlanfejlesztők elvárnak. Itthon azonban még lehetőség van szabadon gondolkodni és úgy tervezni, hogy egyszerre műveljünk sajátosan székelyföldi és kortárs építészetet. A székelyföldi hagyományokat fontos megőrizni, de fontos a kortárs elvárásokra is figyelni. Ennek ismérveiről sokan sokféleképpen vélekednek: van aki azt szeretné, hogy a lakóháza inkább hagyományosnak nézzen ki, minden fából készüljön, de én azt tartanám a legfontosabbnak, hogy amit építünk, legyen őszinte – például egy alumínium függönyfal bordáit ne rejtsük el fával... Ha nem tudjuk megcsinálni fából, akkor látszódjon, hogy az alumínium. Egy vasbeton házat ne próbáljunk egyébnek álcázni, inkább azt kellene megpróbálni, hogy ne építsünk vasbetonból.

Hiteles, ahogy Török Áron a nagy ingatlanfejlesztők elvárásait és a székelyföldi szemléletet összehasonlítja, hisz 2008-ban Budapestről tért haza és azóta építészként több fontos sepsiszentgyörgyi munka kötődik nevéhez. Ezek sorába tartozik a Fidelitas kollégium és szálloda, az Isabella Hotel, az Egnosis passzív irodaház, a Szilvássy Carola Református Szeretetotthon, típus családi házak Szemerján, a Speciális Iskola, Kézdivásárhelyen pedig a Boldog Özséb-templom sekrestyéje és a plébánia közösségi házai.

A Fidelitas kollégium és szálloda tervét, amelyet Török Áron és Wegroszta László közösen készített, különdíjjal jutalmazta a Romániai Építészek Szövetsége a 2018-as Országos Építészeti Biennálén, a felújított, helyreállított épületek kategóriában. Érdemes felidézni, amit Török Áron az épület 2017-es megnyitóján mondott az egykori leányszállás székely építőinek igényes, hagyományhoz igazodó munkájáról:  „(…) az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden szakaszában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig”. Majd hozzátette: „Székely mesterek tapogatták végig a házat az alaptól a tetőig, és ezt a kézműves jelleget szeretnénk megőrizni és megmutatni”. Ez az alázat, ahogy a székely mesterek munkáját méltatta és igyekszik a hagyományt továbbéltetni kortárs körülmények között, Török Áron egész szakmaiságát jellemzi.

A Szilvássy Carola Református Szeretetotthon épülete is rangos elismerésben részesült 2023 októberében a Romániai Éptészek Szövetsége részéről a tizenötödik alkalommal megszervezett Országos Építészeti Biennálén: a szociális és kulturális célú középületek kategóriában Török Áron tervét a legjobbnak minősítették.

A Szilvássy Carola Szeretetotthon

A Kós Károly-i örökség

– Mit üzen Kós Károly az általa igen szeretett Sepsiszentgyörgynek az itt megvalósuló alkotásai, illetve papíron heverő tervei által, és ez az örökség hogyan hat a mai építészekre itt, Sepsiszentgyörgyön?
– Nagyon büszkék vagyunk Kós Károly örökségére, sokat alkotott, szerette Szentgyörgyöt, ehhez képest mostohán bánunk vele, gondozhatnánk jobban a Kós-épületeket. Ugyanakkor annyira erős a Kós-mítosz, hogy sok mindent ahhoz mérünk, nehéz ennek megfelelni, és egy kicsit gátolja az új eszmék kibontakozását, a kortárs építészet önbizalmát. Érzi a kortárs építész, de még inkább a kortárs közönség, hogy ma nem tud senki olyant tervezni, mint Kós Károly, és nem olyan jó egy fiatal építésznek, hogy ilyen nagysághoz kell felnőnie. Természetesen ez az építészeti örökség olyan érték, amelyre nem csak mi, háromszékiek, székelyföldiek, hanem az egész szakma nagyon büszke, ezt ápolni kötelességünk. De ma már nem lehet úgy tervezni, mint Kós Károly idejében vagy akár ezelőtt húsz-huszonöt évvel is; ma mindenképpen paradigmaváltásra lenne szükség, minél kevesebbet kellene építeni, és amit építünk, azt nagyon fenntarthatóan, nagyon energiahatékonyan tervezni.

Az építészetről általában, az építészeti műalkotásokról, a kortárs építészet ismérveiről, az idei építészeti világnaphoz köthető fenntartható városképről, élőhelyeink épített környezetéről és még nagyon sok helyi és globális építészeti kérdésről lehetne és kellene beszélgetni. De zárjuk egy nagyon Török Áron-os gondolattal: „ne csak funkcionális legyen egy épület, hanem építészeti szempontból képviseljen értéket, minőséget”.