Rózsafüzér-zarándoklat Sepsiszentgyörgyért

2024. október 23., szerda, Közélet

Október 21–25. között az esti órákban rózsafüzért imádkozva idén is bejárják Sepsiszentgyörgyön a város öt katolikus temploma közti tereket. A rendezvény célja a város megújulása és békéje, az imamenet a 18 órától tartott szentmisék után indul.

  • Elindult a zarándoklat a Szent József-templomtól. A szerző felvétele
    Elindult a zarándoklat a Szent József-templomtól. A szerző felvétele

A zarándoklat hétfőn a központi Szent József-templomban kezdődött. A kézdimartonosi születésű, idén Gyulafehérváron felszentelt Hosszu Norbert Lajos, a Szent József-templom segédlelkésze prédikációjában saját élményeket is megosztott a rózsafüzérrel kapcsolatban. Megemlítette nagymamája szerepét, medjugorjei élményét, majd azt is, hogy mindig magánál hord egyet, hiszen a keresztény ember útitársa. A rózsafüzér népszerűségének titkát kereste, hiszen mondják nagy bazilikákban, kis templomokban, kórházakban betegágy mellett és orvosi rendelőkben, akár otthon is. A szentolvasót mondani azt jelenti, hogy Jézusra tekintünk, Mária szemével. Isten szeretetének kibontakozását is elénk tárja, rajta keresztül átélhetjük a Szűzanyával együtt a legnagyobb fájdalmat és a legnagyobb örömet. A világ tele van kihívásokkal, de a megbocsátás mindenki számára elérhető. Az igazi hit aktív, nemcsak egy szokás, hanem mély lelkigyakorlat – hangsúlyozta a segédlelkész. A szentmisén részt vettek Teréz Anya Leányai és a ferences nővérek mellett a város különböző negyedeiből érkező imádkozók, majd elindult a zarándoklat az őrkői Mária, Világ Királynője templomhoz, ahol Hajdú János főesperes köszöntötte a jelenlevőket.

Második nap az őrkői Mária, Világ Királynője templomtól, ma a Csíki utcai Szent Gellért-templomtól, csütörtökön az Állomás negyedi Szent Benedek-templomtól s végül pénteken a Gyár utcai Krisztus Király-templomtól indulnak az imádkozók. Az élő rózsafüzér-zarándoklatba bármelyik ponton be lehet kapcsolódni, várnak minden imádkozni vágyó zarándokot. (józsa)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1312
szavazógép
2024-10-23: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Hova csap és hova talál az AUR

Többletjogokat adna a székelyföldi – azazhogy Kovászna és Hargita megyei – románoknak az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség), mert úgy látja, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őket. Az erre vonatkozó törvénytervezetet épp azon a napon fogadta el hallgatólagosan a szenátus, amikor Sepsiszentgyörgyön beiktatták az új önkormányzatot, amelyben egyetlenegy román tanácstag sincs.