Pákéban, a falun áthaladó országút mentén kreatív kezdeményezés indult. Az arra járók pár éve láthatják, hogy Szabó Attila portája előtt többfajta tök van felsorakoztatva, amolyan utcai kiállításon. A kiállított dísz-, sütő-, csillag-, olaj-, lopó- stb. tököket bárki szabadon elviheti. Az önkiszolgáló „rendszer” egyszerű, és bizalomra épül: aki arra jár, annyi tököt vihet, amennyit csak szeretne, az árát pedig egy kihelyezett dobozba dobhatja.
A gazda felesége, Szabó Laura érdeklődésünkre elmondta: ilyenkor nagy az érdeklődés a tökök iránt, főként miután nálunk is bejött divatba a halloween. Egy kis tök ára mindössze 5 lej, a nagy pedig 10 lej. A kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált, sokan élnek is ezzel a különleges lehetőséggel.
Korábban a környék lakói disznók takarmányozására vásárolták a tököt, de amióta nyugatról bejött divatba a halloween, sokan töklámpások készítésére keresik, mondja Szabó Laura, s hozzáteszi: nem is olyan rossz üzlet, ami pedig a bizalmat illeti, eddig még soha nem fordult elő, hogy valaki úgy vitt volna el egy tököt a kapu elől hogy az árát ki ne fizesse.
Ha mélyebben belemerülünk a töklámpások készítésének történetébe, a néprajzi leírásokból-tanulmányokból megtudhatjuk, hogy ennek szokása eredetileg a kelta hagyományokból ered, és leginkább a nyugati országokban, mint például Írországban és Skóciában terjedt el a 19. századig. Az amerikai bevándorlók vitték magukkal ezt a hagyományt az Újvilágba, ahol aztán a halloween szimbólumává vált.
Nálunk, Erdélyben a töklámpás faragása nem a kelta ünnepekhez kapcsolódott, hanem elsősorban helyi termésünnepek és népi babonák hatására jelent meg. A töklámpás készítésének hagyománya falvainkban az őszi időszakhoz és a betakarítási ünnepekhez kapcsolódott. Bár a töklámpás készítése és faragása nem annyira régi, mint a nyugati világban elterjedt halloween-hagyomány, Erdélyben is megtalálhatóak hasonló népszokások. Ezek az őszi termények, különösen a tök köré szerveződtek.
Az őszi időszakban, amikor a tökök megérnek, a falusi közösségek gyakran szerveztek betakarítási ünnepeket, melyeknek a tökfaragás is része volt. Gyerekek és fiatalok versenyeztek, ki tud ijesztőbb vagy érdekesebb arcokat faragni a tökből. A legkülönfélébb formákat és mintákat faragták bele a sárga vagy narancssárga kobakokba, és sötétedés után mécseseket, gyertyákat helyeztek beléjük, így alakítva ki a töklámpásokat, amelyek a falvak esti sétáin, mulatságain meghatározó elemek voltak. Az ijesztő arcokkal faragott tökök fényének azt a varázserőt tulajdonították, hogy elűzik a gonosz szellemeket, rosszindulatú erőket vagy akár az ártó hatású „boszorkányokat” is.
A töklámpások egyfajta átmenetet is jelképeztek az őszből a télbe. A fény és melegség szimbolikája sok helyen kapcsolódott a közösségek azon igényéhez, hogy elűzzék a sötétséget és a hideg időt. A töklámpások így részévé váltak a falusi élet ciklusainak, ahol az ősz a bőség és a lezárás időszaka volt.
Leírások szerint a töklámpás hagyományának elterjedése az erdélyi falvakban leginkább a 19. század végére tehető. Manapság a töklámpás már nemcsak a falusi közösségekben, hanem városi rendezvényeken, iskolai programokon és kulturális fesztiválokon is jelen van. Ehhez pedig szükség van arra, hogy legyenek olyan „tökönkiszolgálók”, mint például Pákéban.
