Meghatározás szerint „a latin eredetű reformáció szó – miként az evengelikus.hu portál is összefoglalja – helyrehozást, illetve megújítást jelent. Vallási és történelmi szempontból a reformáció fogalma alatt azt az elsősorban Luther Márton és Kálvin János vezetésével kidolgozott teológiai és vallási irányzatot értjük, amely a 16. század első felében a keresztény egyház teológiai, erkölcsi és szervezeti megújítását eredményezte”. A közismertebb, tömörítettebb definíció szerint eme október 31-i ünnepnapon a protestáns egyházakban arra a történelmi, sorsfordító pillanatra emlékeznek, amikor 1517-ben e napon Luther Márton – az akkor harminchárom esztendős teológiaprofesszor – kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.

Évtizedekre, évszázadokra volt szükség, míg a reformáció tanai mind egyházi, mind társadalmi és kulturális értelemben meghozták az eredményt, minderre ma már természetes fejleményként, történeti folyamatként lehet tekinteni. Évente immár ünnepként felidézhetők Lutherék cselekedetei, és ami különösen itt, Erdélyben fontos, hogy ez nem csupán a múlt átmentendő, évszázados örökségét jelenti, hanem jövőben is követendő szemléletmódot, és nem kizárólagosan egyházi értelemben. 2017-ben, a reformáció ötszáz éves emlékünnepéhez kapcsolódva a Magyar Unitárius Egyház megalapozottan tette közzé az alábbi gondolatokat: „Hálaadással tekintünk vissza az unitárius, lutheránus és református felekezetek csaknem négy és fél évszázados békés, egymás hite által épülő erdélyi együttélésére, és köszönetet mondunk egymásnak a kölcsönös segítségnyújtásért”. Meghatározó erdélyi értékünk ugyanis e kölcsönös, felekezeteken átívelő segítségnyújtás.

Amikor tehát a reformációra gondolunk, illetve e napokban ezt ünnepeljük, érdemes szem előtt tartanunk, hogy a „reformáció” szó jelentése több, mint egy történet-, illetve egyháztudományban használatos főnév. E mélységeket rejtő szó nem csupán egy újító mozgalmat tükröz, hanem a reformátorok nagy harcát is jelképezi, akik az elavult, dogmatikus és haszonkereső nézetek ellen küzdöttek. Reformáció reformátorok – értsd: lázadók – nélkül elképzelhetetlen, így e napokban kegyelettel emlékezünk Luther Márton és Kálvin János, illetve a kevésbé emlegetett Szervét Mihály és Husz János cselekedeteire. Mert ők, társaikkal egyetemben abban hittek és azt hirdették: nincs megkérdőjelezhetetlen, az embernek feladata, hogy tekintsen nyitott szemmel és értelmező gondolatokkal a világra.

A reformáció ünnepe tehát a mindenkori reformátorok ünnepe is. A reformáció nem csupán a megújulás ünnepe, hanem a mindenkori lázadóké is. E napon fejet hajthatunk azok előtt, akiknek volt és van bátorsága szembefordulni az igaztalannal, a méltánytalannal, a tisztességtelennel, az embertelennel. És a megújulás örök kihívás, Kálvin János igazsága – e gondolatával kívánt áldott ünnepet 2020. október 31-én az Erdélyi Református Egyházkerület – pedig régi igazság: „Soha nincs olyan nyomorult idő, hogy az ember becsületes ne lehetne”...

Kálvin János (1509-1564) sepsiszentgyörgyi szobra. Fotó: Albert Levente