Budapesten viszonylag meleg januári napon hidegrázós hír viharzott végig: Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány a dolgokat nevén nevezve közölte, hogy az elmúlt két hónapban a városban történt valamennyi rablási bűncselekmény elkövetője cigány származású volt. A tényszerű megállapítás a politikai képmutatás háza táján kiverte a biztosítékot, Draskovics Tibor rendészeti miniszter órákon belül leváltatta a rendőrkapitányt, majd a közvélemény nyomására — a borsodi cigány vajda, Lakatos Attila is kiállt a rendőrkapitány igazsága mellett — ugyancsak néhány órán belül visszahelyezte tisztségébe a rasszistaként megbélyegzett rendőrtisztet.
A miskolci cigánybűnözés feltárása a szabad demokraták fő másságvédőjénél, Gusztos Péternél váltott ki nála szokásos szóömlenyt, a cigányság becsületének helyreállítása végett az álságos elkendőzés mellett agitálva. Ez a politikai irányultság azért is furcsa és ártalmas, mert a cigányok körében nemcsak az úgynevezett megélhetési bűnözés gyakori, hanem a legelvetemültebb rablótámadások, az együttélés elemi szabályait felrúgó cselekedetek, a gyilkosságok is elszaporodtak. Ennek ellenére rendszerint azok kerülnek a támadások kereszttüzébe, akik szólni mernek a cigánybűnözés ellen.
,,Nem értem, miért támadják a rendőrkapitányt — így a miskolci vajda —, hiszen tényekről beszélt. Szomorú, de igaz, kétszáz bűntényből kétszázat a cigányok követtek el. Hamisítsa meg a statisztikát, vagy beszéljen rá néhány magyart, ugyan lopjon már valamit, mert úgy szebb lesz a bűnözési kimutatás?"
A cigánybűnözés elkendőzésével és takargatásával a ,,csak növeli, ki elfedi a bajt" elve érvényesül. A bűnözés mérséklése csak társadalmi összefogással, munkahelyteremtéssel s a bűnmegelőzés révén képzelhető el. Érdekes, hogy a magyar joggyakorlásban a 19. század második felének és a 20. század első felének vannak pozitív tapasztalatai. De ezt emlegetni a Kun Béláék, majd a Rákosiék filozófiájának tején nevelkedett és szocializálódott hangoskodók, valamint ezek követői előtt főbenjáró bűn. Nem lehet szólni arról, hogy a vidéken járőröző csendőr többnyire képes volt megelőzni a bajt.
A cigányság társadalmi beilleszkedésének nehézsége nem kizárólag és nem is csak magyarországi ügy. Emlékezzünk, milyen kártétellel járt, és milyen országos presztízsveszteség kísérte a romániai cigányok franciaországi, olaszországi és spanyolországi hazazsuppolását, és mennyit káráltak egyesek az olasz Berlusconi ellen, aki törvényeket szigorított, hogy a cigánybűnözést visszaszorítsa. A román hatóságok viszont nem rendeztek világraszóló patáliát, mint egyes magyar politikus társaik, hanem maguk is néven nevezték a dolgokat. A bűnözés kezelésében ég és föld a különbség a hangadó román és a magyarországi írott és elektronikus média reagálása között is.
Ideje lenne, hogy a cigányság társadalmi beilleszkedésének pozitív jelenségeit helyezzük előtérbe, azt, amint a cigányság jelentős része képes azt az életformát választani, amilyen a környezetében lévőké, képes ugyanúgy viselkedni, építkezni és gyarapodni, mint a magyar vagy a román szomszéd. A munkanélküli-segélyen alapuló szociális támogatás csődöt mond ott, ahol ezt nem kötik a kötelező iskoláztatáshoz, nem társítják valamilyen munkavégzési feladathoz. Mekkora ricsajjal járt Magyarországon, amikor egyes helyi vezetők bizonyos közhasznú munkák elvégzéséhez kötötték a szociális segély folyósítását.
Egyesek a cigány megnevezést is sértőnek tartják, a rasszizmus megnyilvánulását vélik felfedezni mögötte. Szerintük nem vethet valaki cigánykereket, nem ehet cigánypecsenyét, nem hallgathat cigányzenét, a legjobb falat nem tévedhet cigányútra, nem érvelhetünk a cigány becsület mellett, nincs cigánymeggy, cigánypecér, cigánykovács, cigánylakat, cigány purdé, s a jó Vörösmarty is rasszista volt, mert a ,,húzd rá, cigány" formulát használta, Arany János pedig a nagyidai romák helyett cigányozott.
Nos, nevezzük nevén a dolgokat éppen a cigány becsület védelmében.
.jpg)
