Legutóbb a magyar országgyűlésben merült fel a téma: Kálmán Olga, a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció politikusa hánytorgatta fel a magyar miniszterelnöknek a külhoni magyar gyermekeknek járó 100 ezer forintos oktatási-nevelési támogatást, majd Komjáthi Imre, az MSZP elnöke bizonygatta, hogy Románia jobban teljesít Magyarországnál. Erre válaszként mondta azt Orbán Viktor: „Aki azt gondolja, hogy Románia elhúz mellettünk, annak azt javaslom, költözzön oda. Aztán ha visszajött, akkor beszéljük meg, hogy mit tapasztalt.”

Nyilván, egy ország fejlettségének, gazdasági erejének, polgárai életszínvonalának és életminőségének mérésére annyi mutató áll rendelkezésre, hogy mindkét tábor bőségesen talál érvet meggyőződése alátámasztására, azonban a Winston Churchillnek tulajdonított mondás – miszerint „csak abban a statisztikában hiszek, amelyet én magam hamisítok” – mindenkit arra int, hogy óvatosan kell bánni a különféle adatokkal. Mert lehet például érvelni egyfelől az egyszerű ember által a saját bőrén konkrétan soha meg nem tapasztalt egy főre eső nemzeti össztermék értékével, mint ahogy másfelől az autópályák hosszával is, de végső soron azért talán az árul el legtöbbet egy ország állapotáról, hogy maguk a benne élők szeretnek-e ott élni vagy sem. E tekintetben azért elég egyértelmű a kép: Románia népessége az 1989-es rendszerváltozás óta 4 millióval csökkent, 23 millióról 19 millióra a hivatalos népszámlálási adatok szerint is, ráadásul ez utóbbi számról mindenki tudja, hogy nem reális, a hatóságok becslése szerint mintegy 4–5 millió ember dolgozik külföldön. S bár a koronavírus-világjárvány óta egyre jelentősebb a visszatelepülők száma, aggasztó, hogy a CURS egy nyári felmérése szerint a fiatalok közel fele továbbra is az ország elhagyásában gondolkodik. Magyarországon minden belső vita és minden hangos – vagy felhangosított – panasz és sirám ellenére 30 év alatt csak mintegy 600 ezer fővel apadt a lakosság 10,3 millióról 9,7-re, az életvitelszerűen külföldön élők száma pedig az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának adatai alapján tavaly 700 ezer körül volt.

Vitathatatlan tény, hogy gyors iramban fejlődik Románia, a gond csak az, hogy még ennél is gyorsabban ürül ki. Minden bizonnyal ismerik ezeket az adatokat a magyar ellenzéki képviselők, csak úgy ítélik meg, hogy a „bezzegromániázás” kiválóan alkalmas a magyar társadalom hergelésére és a szavazatszerzésre. Az láthatóan nem érdekli őket, hogy a magyarországi társadalomban elhintett „bezzegromániázó” magvak a külhoni magyarok iránt érzett irigységbe, gyűlöletbe torkollnak.

Mindenesetre mi folyamatosan két irányba tekintő, Bukarestet és Budapestet egyaránt szemmel tartó erdélyi magyarokként mi mást mondhatnánk, mint hogy várjuk szeretettel, politikai nézetektől függetlenül, az itt élni vágyó magyarországiakat. Csakhogy egyelőre nem miattuk van torlódás a nagylaki átkelőnél – de még az Erdélyből Magyarországra kitelepedettek hazatérésére is hiába várunk jelenleg. A szenvedélyesen vitázóknak pedig – mind Magyarországon, mind Romániában – mi mást lehetne ajánlani, mint azt, hogy becsmérlés helyett inkább szeressék jobban otthonukat, országukat. Globális összevetésben mindkét ország fejlett és élhető – az pedig a polgárain is múlik, hogy mennyire szerethető.

Fotó: Farcádi Botond