Nagy Koppány Zsoltot azonban ez a tény láthatóan nem szomorította el, felszabadultan, nem csak a most bemutatott könyvében szereplő írásokra, hanem a rá is jellemző humorral – bár kissé árnyékban érezve magát, hiszen beszélgetőpartnere Muszka Sándor író, költő volt – beszélt életéről, alkotásról, írói-szerkesztői munkájáról, posztmodern korszakáról, de szóba került idézetgyűjteménye és olvasónaplója, érintőlegesen még a Magyar Művészeti Akadémián tartott székfoglaló előadása is.

Ez alkalommal bemutatott, A remegő kezű órásmester című, sorrendben 11. könyvéről a szerző elmondta, az évek során összegyűlt tárcáiból válogatott vaskos kötetre valót, hogy e rövidebb lélegzetű írásokra adta a fejét, az meg annak köszönhető, hogy angoltanárként már nem volt szükség rá a magánszférában (a legutóbbi gazdasági válság hozadéka). Ilyenkor „az író elvállal mindent”, azaz ír mindenhová, ahol elfogadják írásait és meg is fizetik érte. Aztán menet közben „egy kicsit rá is éreztem a tárcaírás ízére”, jegyezte meg, kifejtve, nem a műfaj klasszikus értelemben vett változatát műveli, hanem az írásokat „előszeretettel próbálom eltolni a humor irányába”.

Muszka Sándor felvetésére, miszerint a mai, politikai korrektség jellemezte világban már nem lehet viccelni semmivel, ezért a legjobb, ha az ember önmagával viccel, elmondta, már az sem elég biztonságos, ha önmagáról ír az ember, hiszen előbb-utóbb valakit az önirónia is bántani fog. És hogy nem is annyira utóbb, mint előbb, azt egy saját történetének megírásával és a szöveg utóéletének felidézésével illusztrálta, ízelítőt pedig írásbeliségéről az est során több írás – utolsóként egy Orbán János Dénes-stílusparódia – felolvasásával adott.