Annak ellenére sokkolta a romániai politikumot és a társadalom józanabbik részét ez az eredmény, hogy az ég eddig sem volt derült, csak az illetékesek nem akartak tudomást venni róla. Már évek óta gyülekeztek az egyre riasztóbb méreteket öltő sötét felhők, így a vihar kitörése csupán idő kérdése volt. De hiába figyelmeztettek erre a közelgő veszélyt érzékelők, süket fülekre találtak azoknál, akiknek az intő szavakat meg kellett volna hallaniuk. Ezért alakulhatott ki a jelenlegi helyzet, amelyben többségiek és számbeli kisebbségben lévők egyaránt kétségbeesésbe hajló tanácstalansággal és kérdőn tekintenek egymásra: most hogyan tovább?

Hogyan tovább? A nemzetüket és országukat nem csak a saját pecsenyéjük sütögetése érdekében tett nyilatkozatok szintjén, hanem valóban szerető románok számára a hátralévő két választáson csak a szociáldemokrata és a liberális párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség, valamint az Elena Lasconi mögé történő felsorakozás lehetősége maradt. Ez az egyetlen esély megakadályozni a szélsőjobboldali parlamenti többség kialakulását és a velük egy húron pendülő Călin Georgescu államelnökké válását.

Az erdélyi magyarság sem tehet mást, mint hogy megfontoltan összezárjon, egyként részt vegyen a hétvégi választáson és beszavazza a román parlamentbe az RMDSZ jelöltjeit. Mert ha oda bejutunk, és kellő létszámban, akkor megteremtjük a normalitást képviselő román pártokkal való párbeszéd és megegyezés esélyét a kisebbik rosszat jelentő Elena Lasconi államelnöki székbe juttatása érdekében. Cserébe pedig többek között az óriásmegyék számunkra végzetes létrehozásának feladását lehet kérni.

Az 1989 decemberében bekövetkezett változást kö­vetően Székelyföldön is akadtak, akadnak olyan honfitársaink, akik folyamatosan a parlamenti választásoktól való távolmaradásra buzdítottak, buzdítanak. Ily módon szerették volna, illetve szeretnék „megbüntetni” az RMDSZ-t az általuk nem létezőnek vagy langyosnak minősített magyar érdekképviseletért, határozottabb kiállásra kényszeríteni. Éppen ezért, az esetleges támadásokat vállalva ki kell mondani: ez rossz döntés lenne, mert a mozgásterünk leszűkítéséhez vezet.

Lehet és kell is bírálni az RMDSZ vezetőit, ha úgy érezzük, hogy a hozzáállásuk és tevékenységük nem felel meg az erdélyi magyar közösség elvárásainak, a parlamenti jelenlétünk értelmének kétségbe vonása vagy megkérdőjelezése azonban végzetes hiba. Hiszen már önmagában is bizonyos fokú védelmet nyújt nekünk, mert ország-világ előtt bizonyítja, hogy vagyunk. Hogy a nemzetinek hazudott román állam határain belül magyarok is élnek, és nem bevándorlóként, hanem őshonosként saját szülőföldjükön. Így az ellenségeink nem tudják még a puszta létünket is letagadni, amint a kommunista diktatúra utolsó évtizedében tették. Ráadásul a parlament az egyetlen vérontásmentes küzdőtér, ahol a megmaradásunkat és gyarapodásunkat szavatoló feltételeket kiharcolhatjuk magunknak.

A román alsó- és felsőházba való bejutásunk természetesen csak szükséges, de nem elégséges feltétele a minket megillető jogok megszerzésének és megtartásának. Ennek eléréséhez ugyanis képviselőink és szenátoraink részéről magas szintű nyelvismeret és kiváló felkészültség, határozott álláspont és bátor kiállás, jó helyzetfelismerés és gyors értékelés, kifinomult diplomáciai érzék és remek kommunikációs készség is szükségeltetik. Biztató jel, hogy amióta a balliberális oldal eltűnőfélben van az erdélyi magyar politika színpadáról, kissé lassan ugyan, de kezdenek ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Be kell látnunk tehát, hogy Istennek hála, a jelenlegi RMDSZ már nem az a szervezet, amivé Markóék züllesztették.