No nem azért, hogy folyamatos kampányzajban éljünk, vagy hogy különféle jóléti intézkedésekkel, esetleg az elkerülhetetlennek látszó megszorítások elodázásával próbáljanak a szavazók kedvére tenni a kormányzók, és jóformán senki ne foglalkozzon az ország ügyes-bajos dolgainak intézésével – hanem mert közösségként kicsit feltámadtunk mi, erdélyi, székelyföldi magyarok. Persze, meg kellett járnunk előbb a Golgotát: a múlt vasárnapi elnökválasztás sokkoló eredménye, a bukaresti intézmények ijesztő amatörizmusa, a mélyállam átláthatatlan bugyraiban történő ördögi machinációk sorozata, a titkosszolgálatok maszatolása, a magyarellenes erők megállíthatatlannak tetsző előretörése, a kollektív ostobaság csúcsra járatása, az üresfejű, nagyszájú surmóság látszólagos diadala kellett ahhoz, hogy közösségünk évtizedek óta nem tapasztalt egységbe kovácsolódjék – de fő, hogy végül is sikerült.

Az elmúlt napokban túlzás nélkül együtt dobbant a magyarok szíve itt, Romániában, Magyarországon, a Kárpát-medencében és szerte a világban mindenütt. Akkora volt a veszély, hogy mindenki félretette büszkeségét, kifogásait, esetleges jogos vagy kevésbé indokolt sértődöttségét, felülemelkedett világnézeti, ideológiai árkokon. Együtt aggódtunk, együtt izgultunk, de ami legfőbb: együtt cselekedtünk az elmúlt napokban, és ennek minden jel szerint meg is lett az eredménye. Az együtt aggódás, együtt cselekvés végül csak elvezetett az együtt ünnepléshez. Vasárnap este Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról számolt be, hogy számításaik szerint a szövetség elérte a parlamenti bejutáshoz szükséges szavazatszámot: 5,5–5,7 százalék közöttire becsülte az eredményt.

Jó volt, felemelő érzés volt az elmúlt napokban és tegnap magyarnak lenni. Szinte tapintani lehetett a feszültséget, az utcán, az áruházban, a piacon, a vásárban, a távol élő hozzátartozóinkkal folytatott telefonbeszélgetésekben nem csak felbukkant, de központi témává vált a választás. Mindenki átérezte a magyarellenes erők előretörése okozta helyzet súlyosságát – jó volt azonban megtapasztalni, hogy az aggodalom nem megbénította, hanem felrázta, cselekvésre ösztönözte, tettre sarkallta a közösséget. És jó volt tegnap óráról órára követni a részvételi adatokat, látni, miként tör élre majd húz el a szomszédos Hargi­ta megye, hogyan zárkózik fel lépésről lépésre Háromszék, férkőzik be az első tízbe a többi magyarlakta megye: Bihar, Szilágy, Kolozs stb. És vasárnap este, amikor Sepsiszentgyörgy főterén meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, jó volt tudni azt, hogy nincs olyan ember a fényt és egymás közelségét kereső tömegben, aki előzőleg ne járt volna a szavazóurnáknál vagy legkésőbb úton hazafelé ne ejtette volna útba.

Sok még a nyitott kérdés a parlamenti választások után: mekkora lesz végül is a parlamentben a magyarellenes erők tábora, milyen kormány alakul majd, milyen parlamenti többséget sikerül alakítani, aztán ki lesz az államelnök, milyen irányba megy tovább Románia? A következő napok, hetek sorra meghozzák majd a válaszokat mindezekre. A számunkra legfontosabb kérdésre azonban mi már vasárnap este megkaptuk a választ. Hogy minden kihívás, minden nehézség, minden pokolba kívánt akadály ellenére mégiscsak jó otthon, szülőföldünkön élni: mert itt biztosak lehetünk abban, hogy ha baj van, mindig számíthatunk egymásra.

Fotó: Facebook / RMDSZ