A részvételt és a leadott szavazatok számát, illetve arányát tekintve is kiemelkedő eredményt ért el Háromszéken az RMDSZ: összesen 96 387-en szavaztak a választási névjegyzékben szereplő 179 060 személy közül, ami 53,83 százalékos részvételt jelent (papíron, mert a valóságban kevesebb szavazó van, tehát az urnához járultak aránya is magasabb). A legtöbb szavazatot az RMDSZ kapta, a magyar érdekképviselet a megye 45 közigazgatási egységéből 38-ban áll első helyen.
A legnagyobb arányban az Állandó Választási Hatóság (AEP) honlapja, a roaep.ro szerint Illyefalván járultak az urnákhoz, ott a listán szereplő választók 73,55 százaléka, 1310 személy szavazott; utána Esztelnek következik (72,25 százalék, 651 személy), majd Bodok (70,09 százalék, 1392 választó). A lista túlsó végén Előpatak áll 36,85 százalékos részvétellel (ez 1271 szavazót jelent), Hidvég (38,44 százalék, 710 szavazó), és Zágonbárkány (40,58 százalék, 1255 szavazó). Az RMDSZ csak ott nem lett első, ahol a magyar lakosság aránya és a választási hajlandóság is alacsonyabb volt, összesen hét közigazgatási egységben.
Egészében véve az RMDSZ rég nem látott jó eredményeket ért el az idei parlamenti választásokon: szinte kétszer annyi szavazatot kapott megyénkben, mint 2020-ban. Akkor 38 310-en pecsételtek a szövetség képviselőházi, 39 763-an pedig a szenátusi listájára, most pedig 72 467-en, illetve 72 843-an. A számok maguktól beszélnek: 26 közigazgatási egységben – köztük két városban, Kézdivásárhelyen és Baróton – az érvényes szavazatok több mint 90 százalékával nyert az RMDSZ (de még ezeken a helyeken is jutott néhány szavazat a román pártoknak, köztük a PSD-nek és az AUR-nak szinte mindenütt), további 5 helyen 80 százalék fölötti arányban szavaztak a magyar érdekképviseletre, három helyen 70 százalék fölötti arányban – ide tartozik Sepsiszentgyörgy is, ahol 78,72 százalékkal vezet a magyar érdekképviselet (ez 20 812 szavazatot jelent) –, ugyancsak három helyen 60 százalék fölötti arányban – ebben a kategóriában található Kovászna, ahol az érvényes voksok 67,69 százalékát seperte be –, egy helyen pedig – Bölönben – 51,6 százalékkal vezet az RMDSZ.
A román pártok egyike sem ért el hasonló eredményt Háromszéken, ott sem, ahol csak román ajkúak élnek; ezeken a településeken a szavazatok megoszlottak. Az országszinten vezető helyen álló Szociáldemokrata Párt (PSD) Nagypatakon az érvényes szavazatok 60,14 százalékával nyert (249 vokssal), Dobollón 44,46 százalékkal (381 voks), Hidvégen pedig 27,25 százalékkal (182 voks). Az AUR két helyen vezet: Előpatakon 27,69 százalékkal (331 vokssal) és Szitabodzán 24,91 százalékkal (430 vokssal), de második helyen áll (19–26 százalékkal) Bodzafordulón, Zágonbárkányban, Dobollón és Hidvégen is. Ezeken a helyeken az S. O. S. is kapott 4–13 százalékot, tehát a szélsőségesek aránya 30 százalék körül mozog; Szitabodzán a legmagasabb, ott 38,5 százalékos. Egy községben – Zágonbárkányban – a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezet, de mindössze 1 szavazattal kapott többet az AUR-nál, Bodzaforduló városában pedig az USR lett az első, de csak 8 szavazattal vezet a második helyezett AUR-hoz képest. Az RMDSZ ezekről a területekről két helyen kapott szavazatokat: Hidvégen ezek 19,46 százalékát (130 voksot), Előpatakon pedig 9,84 százalékát (118 voksot).
Megyeszinten az RMDSZ az érvényes szavazatok 77,32 százalékát mondhatja magáénak, második helyen a PSD áll a szavazatok 5,52 százalékával, harmadik az AUR 4,96 százalékkal. Negyedik a PNL 3,3 százalékkal, majd az USR következik 3.02 százalékkal, és az S. O. S. 2,08 százalékkal; utánuk Ludovic Orban és Dacian Cioloș pártjai, de egyik sem érte el az 1 százalékot. A legkevesebb (70) szavazatot és a leggyengébb (0,07 százalékos) eredményt az Alternatíva a Nemzeti Méltóságért nevű párt könyvelheti el megyénkben. Ez a párt egyébként országszinten a 21. helyen áll (0,11 százalékkal, 10 473 szavazattal), de utána jön még 15 olyan párt és jelölt, amelynek/akinek támogatottsága 0,4 és 0 százalék között mozog, köztük a Hivő Emberek Pártja, a Pátria Párt, az Igazság Párt, a Zöld Párt, a Republikánus Párt, az Egyesült Géta-dákok Pártja, a Romák Phralipe Pártja, és ott van az utolsók között – hátulról az ötödik helyen – a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt is, összesen 371 szavazattal, amelyek aránya tizedesekben már nem is mérhető.