Rengeteg veszélynek van kitéve egy mai gyerek és serdülőkorú. Ha az 1989 előtt világra jöttek szülei legfeljebb azért aggódhattak, hogy csemetéik nehogy beleessenek egy meszesgödörbe, fára mászás közben nyakukat ne szegjék, addig a mai generáció a digitális technika miatt látszólag ártalmatlan, de a fizikai sérüléseknél jóval maradandóbb lelki sérüléseket szenvedhet. Mindössze annyit kell tennie, hogy rákattan valamelyik közösségi oldalra, ahol azzal szembesül: társai épp rajta gúnyolódnak, sértegetik, szórakoznak vélt vagy valós hiányosságain. Erről az érdekfeszítő témáról tartott előadást Kézdivásárelyen Frigyes Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó. Terjedelmes előadásának – melyet a Mathias Corvinus Collegium és a Kanta Szakképző Központ szervezett – összefoglalójából kiderül, melyek is a képernyő mögötti árnyékok.
Illúzió, hogy tudjuk, mi zajlik a gyerekek életében
Szülői és pedagógiai mítosz, hogy tudjuk, mi zajlik egy mai gyerek fejében vagy életében – ezzel a súlyos mondattal indította az előadást a szatmári pedagógus, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum nevelési szaktanácsadója. Egy fekete dobozról van szó, a mai gyerekek életében sok olyan dolog van, ami a szüleikéből hiányzott – hangsúlyozta. Hozzátette: rálátása van a témára, hiszen bölcsődésektől az egyetemistákig találkozik rengeteg gyermekkel, fiatallal a felnövő generáció tagjai közül.
A mai gyerekek nem szeretnek iskolába járni, ha nem is lehet teljesen általánosítani, de nagyjából így fest a kép – mutatott rá Frigyes Szabolcs, és ennek a hátterét is vázolta. Legtöbbjük azt gondolja, hogy az iskola unalmas, túl kell valahogy élni az ott eltöltött időt. Ráadásul nem értik az iskola életszerűségét, alig várják, hogy elteljen a napnak az a része, vagyis a monotonitás nagyon rányomja bélyegét a tevékenységre. Nem csak a szülők, hanem a gyerekek is stresszesnek érzik magukat, mert például sok a tananyag. „Jellemző, hogy ilyenkor a szülők elővesznek egy régi bölcsességet, és azt mondják: neked semmi más dolgod nincs, mint tanulni” – állapította meg a szakember, aki szerint azonban ez bagatellizálásnak minősül, nincs empátia a gyerekek iránt. A harmadik probléma a bullying – azaz a terrorizálás, zsarnokoskodás, erőszakoskodás, kegyetlenkedés, megalázás, gyötrés, kiközösítés, zaklatás, szekálás és szívatás – jelensége, melynek ki vannak téve a gyermekek – az előadás nagy része is ehhez a témához kötődött.
Az is jellemző egyébként a mai gyerekekre, hogy kevés munkával szeretnének sok pénzt keresni. Öt-hat órát töltenek képernyők előtt, nem csoda, hogy a sikeres bloggerek és youtuberek a példaképeik. Viszont nem szabad összekeverni a lehetőséget a valószínűséggel, van, akinek bejön az a fajta élet, másnak nem. Meg kell mutatni a gyereknek, hogy az élet nem erről szól – magyarázta az előadó.
A zaklatók köre (részlet). A szerző felvétele
A zaklatás három szintje
Az előadó három könyvet ajánlott a zaklatás jelenségének megértéséhez, az első az egyének szintjéhez kötődik. Tari Annamária Online illúzió, offline valóság című könyvéből kiderül, hogy kiből lehet agresszor, illetve áldozat, és az is, hogy milyen családi hátterük van. A másik a közösség szintjéhez kötődik, hiszen nincs olyan, hogy van egy áldozat és egy zaklató, hanem egy közösségi zavar van. Ehhez kapcsolódik Az iskolai bántalmazás megelőzése és kezelése című kiadvány, amely arra mutat rá, hogy milyen a kívül hordott önértékelés, illetve miként építik a poklot és a mennyországot egymás számára a közösség tagjai.
Az önértékeléssel kapcsolatosan érdekes példát említett. „Amikor egész pici egy kislány, és felvesz egy szép szoknyát, megpördülve királylánynak érzi magát. Felnőve készít magáról egy képet, feltölti az Instagramra, és ha nem kedvelik tízen, leveszi. Egy idő után attól függ az önértékelése, hogy mennyire érzi magát szépnek, hogy a környezet, ti mennyire lájkoljátok a fotóit, testképét. Innentől kezdve az önértékelés kívülre kerül. A fiatalok ma nagyon szoronganak, önképzavaruk van” – hangsúlyozta.
A harmadik szint a társadalomé, ennek a jelenségnek a megértéséhez Byung-Chul Han A kiégés társadalma című kötetét ajánlotta. Az ezzel kapcsolatos idézet is beszédes: „A közösségi média betörése a hétköznapi valóságba megszülte a Facebookot (hírek helyett), a Tindert (kapcsolatok helyett) és a Twittert (eszmecserék helyett). Érintés helyett kattintás van, érdeklődés helyett lájkolás.”
Elmondta: régebb is készültek papíron gúnyrajzok, de azok a nap végén a kukába kerültek. Viszont napjainkban, ha valakit lefilmeznek egy megalázó helyzetben és felkerül a világhálóra, az örökre ott marad. „A zaklatás térben és időben nagyon kitolódott” – hívta fel a figyelmet. „A mai korosztály olyan, hogy csendben nyomogatja a telefonját. Igazából ez a síri csend, ami nyomasztó és nagyon fáj. Úgy érzem, hogy ma mindenkinek arra lenne szüksége, hogy ebben az online magányban valaki megölelje, megérintse. De nem kapnak egyebet, mint egy netes reakciót” – vélekedett.
Jelenséggé kezdett válni, hogy kiskorúak követnek el öngyilkosságot kimondottan az iskolai zaklatás miatt – mutatott rá Frigyes Szabolcs. Sajnos, tette hozzá, a reakció általában a következő: az én gyerekem nem ilyen, nálunk ilyen nincs és nem is történik, vagyis struccpolitikába menekülnek az emberek a valóság felvállalása helyett.
Az ördögi kör kialakulásának szemléltetése. A szerző felvétele
Sokféleképpen lehet zaklatni
A zaklatás fő jellemzője az egyenlőtlen erőviszony, erre konkrét példát is hozott az előadó. „Ilyen például a szegény és a gazdag esete, amikor kinéznek valakit például azért, mert nincs Jordan cipője. A fiatalok ebben nagyon kreatívak, sok ilyen dolgot ki tudnak szemelni, és ezt a szülők nem is igazán értik. Tehát egyenlőtlen erőviszony lehet két egyén között, egy magas státuszú és egy kevésbé tehetős között, de van olyan is, amikor sok van a kevés ellen. Például amikor három-négy lány kirekeszt valakit” – mondotta. Azt is el kell különíteni – mutatott rá –, amikor felnőtt viszonyul így gyerekhez: az nem zaklatás, hanem abúzus.
A zaklatásnak több esete van, egyik a fizikai erőszak, amikor például belerúgnak valakibe, eltűnik a tízóraija, tornaóra végén mindig hiányzik a ruhája. „Ebben van egy nagyfokú szülői felelősség. Mert hajlamosak arra, hogy azt mondják: fiam, fellöktek, tedd túl magad rajta. Viszont amikor ez időben kinyúlik és mindennapossá válik, akkor már zaklatásról beszélünk” – mondotta.
Egy másik forma a verbális erőszak, a sértegetés és a félelemkeltés. A harmadik a kapcsolati zaklatás: ez az, ami a leghamarabb megjelenik. „Ez gyakorlatilag arról szól, hogy a barátságot arra használjuk fel, hogy valaki azért valamit megcsináljon. A barátság megszakítását zsarolásként használják, akárcsak a pletyka terjesztését, ez utóbbit nagyon széles körben alkalmazzák. Elég egy jól sikerült, de félreérthető fénykép, hogy ez a folyamat elinduljon” – hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor van a kirekesztés jelensége, ami szintén a zaklatás egy formája.
Szót ejtett a mémek készítéséről is. „Ma mindenről készítenek mémeket, a tanárokról is. Aki azt mondja, hogy róla nem készült, akkor az még nem találta meg. Ma olyan a technológia, hogy könnyen készíthető egy kép, írnak rá szöveget, és kész is a mém. Erre lehet mondani, hogy egy vicc vagy játék, de Kolozsváron volt egy kevésbé vicces tanár, aki feljelentett egy gyereket és annak a családját, és komoly, 15 ezer eurós kártérítést ítélt meg számára a bíróság” – hívta fel a mémelés veszélyeire a figyelmet.
A gyerekek egyébként mindig azzal védekeznek a zaklatás után, hogy nem gondolták komolyan – mondotta. A gyerekek különböző módon kicselezik az alkalmazások korhatárát is, és bennük van az, hogy ők mindent jobban tudnak. „Képzeljük el, hogy egy kommunikációs cégnél van három jogtanácsos, két pszichológus, tíz programozó – és jön a harmadik osztályos Petike, aki megállapítja: én mindent jobban tudok nálatok. Van egy tekintélyvesztése is a társadalomnak, ami egy nagyon súlyos probléma” – hangsúlyozta az előadó.
Fotó: pixabay.com
Sok az áldozat, kevés a segélykérő
Frigyes Szabolcs kifejtette: bár minden harmadik gyerek élt át már zaklatást, csak minden tizedik kért segítséget. „Ez azt jelenti, hogy ha hozzám bejön zaklatási panasszal egy gyerek, akkor azt be kell szoroznom tízzel. És még ennél is rosszabb, amikor nem keres meg senki” – mondotta.
Idézett egy felmérést is: a fiatalok 51 százaléka gondolja azt, hogy az internetes zaklatás a fizikainál is rosszabb, 41 százalékuk barátjának és hozzátartozójának volt már része világhálós zaklatásban, 18 százalékuk személyesen átélte ezt, ugyanekkora százalékuk gondolkodott emiatt öngyilkosságon. „Annyira depresszív, leszorított helyzetbe kerülnek, hogy úgy érzik, ez az egyetlen kivezető út” – hívta fel a figyelmet a riasztó valóságra. A megkérdezettek 38 százaléka nem mondta el a szüleinek az esetet, míg 43 százalék egyszerűen nem tudja, hogy milyen szavakkal tudná az együttérzését kifejezni.
A bizalomnak tehát nagy szerepe van: a gyerek merje elmondani a szülőnek, ha tévedett, de a bántalmazott is merjen előállni, ha sérelem éri. „Perceptív vakságnak nevezzük, ha ezt a jelenséget nem tartjuk olyan súlyosnak, mint amennyire az. Körülbelül egyharmada az, amit látunk, de a tanárok és a szülők is súlyosan alulértékelik a tényeket, miközben a diákok játéknak tartják a történteket” – állapította meg.
Ami zajlik ma az interneten felnövő generáció kapcsán, az rövidfilmeseket is megihletett: a YouTube-on is megtekinthető alkotás készült Szinetár Dóra és Horváth Lili közreműködésével, címe az Életre kelt chatek – ez azt mutatja be nagyon szemléletesen, hogy mi zajlik egy tanóra alatt. Jellemző, hogy a zaklatások sokszor zárt csoportokban történnek, amiben eredetileg a célszemély is benne van. Először szeme láttára írogatnak, gúnyolják, majd kitessékelik, és ez súlyosbítja az amúgy is nehéz helyzetet: az áldozat azon töpreng, hogy vajon miket oszthatnak meg róla. Az is aggasztó, hogy eszköz sincs az ilyen csoportokat megszüntetni.
A szakértő egy egészen hihetetlen saját élményéről is beszámolt. „Bementem egy osztályterembe, vittem a laptopot, és szerettem volna rákapcsolódni az internetre. Eléggé hihetetlen, de valaki az osztályban megosztott egy olyan wifi-hálózatot (mobiltelefonról megosztott internetelérhetőség, hotspot – szerk.), amelynek az volt a neve: Téged anyád se szeret. Képzeljük el azt a gyereket, aki mindennap bemegy abba az osztályba, és még ilyen téren is ez jön vele szembe” – idézte fel a fiatalok negatív kreativitásával kapcsolatos példát. Van pozitív példa is: egy értelmesebb kislány mesterien rázta le magáról az őt szexuálisan zaklató idősebb férfit.
Fotó: pixabay.com
A zaklatás köre
Mindenki benne van valamiképpen a zaklatásban – hangsúlyozta az előadó, aki bemutatta a zaklatás körét is. „Akiről a legtöbbet szoktunk beszélni, az a zaklató, ő van előtérben. Mögötte ott van az, akit a magyar nyelv nyújtotta lehetőség miatt csatlósnak is nevezhetünk, ő a követő, aki tartja az ajtót, amíg a másik elcsen dolgokat, tehát aktívan részt vesz a folyamatban. Az osztályban mindig van egy nagy csoport, akiket támogató vagy passzív zaklatóknak nevezünk, akik, ha felmerül egy név, akkor dobják rá a lájkokat, nekik tulajdonképpen tetszik. Nem ők csinálják, de nevetnek a dolgon. Van egy érdekes szereplő, aki, ha azt látja, hogy az osztályban presztízst lehet szerezni mémek gyártásával más kárára, ő meglátja ebben a fantáziát, főleg, ha semmi mással nem tud kitűnni sem a tanároknál sem a társai szemében. Így ő is potenciális zaklatóvá válhat. A másik nagy csoport a tétlen szemlélőké, ebből nagyon sok van” – vázolta a „hierarchiát”.
Itt jönne be a szolidaritásvállalás kérdése: arra kell hatni, hogy ha valakit kikezdenek, minél többen melléje álljanak, passzív vagy aktív védelmezővé váljanak.
Érdekes, hogy minden zaklatásnak van egy tipikus forgatókönyve, Frigyes Szabolcs szerint egy jó szemű pedagógus azonnal észre is tudná venni. „Kitalálnak egy gúnynevet vagy csinálnak egy mémet. Nem feltétlenül az áldozat a kiváltó oka, hiszen ez elsősorban a közönségnek szól. Attól kezdve, hogy a zaklatást a környezet pozitívan megerősíti – nevet rajta az osztály, vagy rosszabb esetben a tanár is –, elindul, hogy ez egy vagány dolog volt. Kell hozzá még egy másik adalék is: az, hogy a szemlélődők közül nem lép senki közbe. Így indul el az ördögi kör, és ezt tetézi, hogy az áldozat nem mer vagy szégyell segítséget kérni” – részletezte azt, hogy miként indul be és duzzad egy ilyen folyamat.
A zaklatást kiváltó okok között a teljesség igénye nélkül sorolta: külső és testalkat, szocioökonómiai státusz, fogyatékosság, készségek és képességek, kultúra, bőrszín, vallás és nemzetiség, nemi identitás vagy önkifejezés, szexualitás és szexuális orientáció. A fő gondot az képezheti, hogy a zaklatást nem mindig növi ki az érintett, mi több, súlyos dolgokhoz vezethet. Ez átvezethető az általános iskolán, majd a líceumi éveken át, és egyszer az illető felnőttkorba lép, ahol ő maga is zaklatóvá válik, megjelenik a családon belüli erőszak, a szexuális erőszak és gyerekabúzus. Így lesz az áldozatból elkövető/agresszor. Tehát a zaklatásnak transzgenerációs következményei vannak.Egy másik vetülete a dolognak, hogy az, aki az iskolában agresszor, nagy valószínűséggel a családban áldozat.
Példát is említett: egy kiderült zaklatási ügynek az agresszorja elmondta, nyolcadikig ő áldozat volt, akkor eldöntötte, hogy kilencedikben a zaklató mellé szegődik, és így került ki az áldozat szerepéből. Hogy miért nem kérnek segítséget? „Arra kell képessé tenni őket, hogy tudják: ők áldozatok. Rá kell irányítani őket, hogy nem szégyen segítséget kérni, nem lesz attól áruló, hogy ilyesmit tesz” – magyarázta. Hozzáfűzte: az a gyakori eset, hogy más iskolában keres menedéket, ugyancsak nem lesz megoldás. „Soha nem a zaklató, hanem az áldozat vált iskolát, a zaklatónak mindig jön a következő áldozata” – tette hozzá.
Fotó: pixabay.com
A képernyők rabjai
Nem titok, hogy ma a mobiltelefonok, táblagépek vagy a számítógép előtt a fiatalok napi 6–8 órát is eltöltenek. Ezt szubjektíven lehet ugyan kijelenteni, de annyi biztos, hogy ez hatással van a kommunikációjukra és az önértékelésükre is, elég, ha csak az Instagramra feltöltött, kedvelt vagy éppen nem lájkolt példára vezetünk vissza. „Úgy van felépítve az online világ is, hogy nagyon magasan van az ingerküszöb. Ahhoz, hogy ma egy tanár eljuttasson egy impulzust egy gyerekig, nagyon bátor dolgot kell tennie. Emiatt maguk is generálják, hogy valami érdekes történjék a közösségben, az osztályban. Az excesszív képernyőidő egy nagyon nagy rizikófaktor” – magyarázta, kiegészítve, hogy a kommunikációs képességre gyakorolt negatív hatás mellett megjelenik az egyfókuszú figyelem és kialakul a monotóniatűrő képesség is.
Emellett a felelőtlen internetes tevékenységnek megvan a további hátulütője: a digitális lábnyom ott marad a világhálón, hiába töröl valaki a gépén vagy a telefonján valamit. „Az a tartalom már húsz másik gépen ott van. Jellemző az emlékőrizgetés is. Mindig megdöbbent az is, hogy hány évre visszamenően vannak képeik vagy képernyőmentéseik olyan dologról, hogy írt valamit az osztályfőnök, ami nem esett neki jól” – vezette be a hallgatóságot a kevésbé ismert dolgokba.
Ráadásul a fiatalok sokkal durvábbak az online térben, és ennek a magyarázata is megvan. „Azt gondolják, hogy ott a bántalmazás nem fáj annyira. Nem látják a sértett tekintetét, a könnycseppet. Vagy írnak valami csúnyát, de azt gondolják, ha a végére odatesznek egy mosolygós fejet, akkor nem is fáj annyira. Nem vagyunk kellőképp empatikusak az online térben ezekhez a dolgokhoz” – summázott. Hozzátette: a felnőttek dolgát az is nehezíti a probléma megértésében, hogy nem értik, mit jelent kizárva lenni egy Facebook-csoportból, nem tudják átérezni a gyerek szenvedését, aki emiatt eszi magát. Már az is elég, ha egy képet nem lájkolnak elegen, akkor a mai gyerek úgy érzi: neki nincsenek barátai.
Ki kezelje az online zaklatást?
Ez az egyik legnagyobb kérdés. Hiszen esetleg nincs benne a pedagógus, akihez bemegy a szülő és veri az asztalt, hogy a zaklatót az iskola büntesse meg – hozott fel egy életképet a szakember. „Azt látom, hogy a kölcsönös hibáztatás soha nem vezetett jóra. Ha segítséget vagy partnerséget kérünk, azzal együtt lehet élni, de nem azzal, hogy egymásra vetjük a hideg lepedőt. Mi azt szoktuk tenni, hogy ilyen esetben behívjuk mind az áldozat, mind az elkövető szüleit, és ott vannak a gyerekek is. Az áldozatot megkérjük, hogy mondja el, miért vannak együtt. És amikor a saját szülei előtt el kell mondania vagy fel kell olvasnia azokat az üzeneteket, amelyeket kapott, akkor el van vörösödve, a szülő meg süllyed el. A lényeg az, hogy tudjunk együtt dolgozni” – mondotta Frigyes Szabolcs.
A probléma megértéséhez egy másik kisfilmet is ajánlott, ennek címe: Hogyan segíthet? – Kisfilm az iskolai kirekesztésről. Végezetül a hallgatóságot arra kérte: segítsenek a mai, nagyon nehéz helyzetben lévő generáción. Ne legyünk tétlen szemlélők! – buzdította hallgatóságát.
