„Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar!” – olvashatja a vándor, ha Zalánpatakra téved, a Szózat két első sorát az iskolaudvaron álló országzászló-talapzat első oldalán. Egy feliratos kőtábla, mely 1942 óta több időn át, hatvanhat éven keresztül volt elrejtve, mint amennyi időt rendeltetése szerint a talapzaton állt. Hogy most mégis láthatjuk, az a maréknyi zalánpataki nép szabad hazába vetett hitét, a soha el nem múló reményt jelképezi mindannyiunk számára. Hogy miért írom ezt, az a talapzat kalandos története során igazán értelmet fog nyerni.
Sokszor mondják rólunk, magyarokról, hogy széthúzó nemzet vagyunk, nemegyszer találkozunk azzal a szállóigével, miszerint „magyar magyarnak farkasa”. Sajnos olykor mi magunk is megtapasztaljuk e jelenséget akár a közvetlen környezetünkben, akár az aktuális magyar politikában. Ám volt egy időszak a magyarság történelmében, amikor minden magyar ember szíve egy célért dobogott, és ez nem más, mint a trianoni igazságtalanságkor elrabolt országterületek visszaszerzése, a történelmi Magyarország integritása. Ebben az időben indult útjára az úgynevezett Országzászló Mozgalom. Kezdeményezője az erdélyi származású örmény politikus, dr. Urmánczy Nándor, Magyarország Területi Épsége Védelmi Ligájának elnöke volt. Az Országzászló Mozgalom 1928. augusztus 20-án a budapesti Ereklyés Országzászló felállításával indult, majd ezt követően terjedt el vidéken és a négy országgyarapodást (1938–1941) követően a visszacsatolt területek számos településén.
Országzászló-állítások alkalmával díszes talapzatokat készítettek, amelyeket hazafias, revizionista jelmondatokkal láttak el. Az országzászlók állandó eleme egyik felől a Trianon előtti utolsó, 1915-ös hivatalos középcímer volt, amelyet általában angyalok tartottak, másik oldalán pedig a Trianon előtti Magyarország térképe volt látható, esetenként kiemelve a visszatért területeket. A zászlókra olyan jelmondatok voltak ráhímezve, mint a Nem, Nem, Soha! vagy Így volt, így lesz! Az Ereklyés Országzászlók talapzatában egy fülkét alakítottak ki, amelybe a 64 történelmi vármegyéből összegyűjtött földet helyeztek. Avatáskor a rúd csúcsáig húzták a zászlókat, majd félárbócra engedték vissza, ezzel jelezve, hogy még nem állt vissza az ország integritása. A négy országgyarapításkor Magyarország minden országzászlóját egy-egy hétre a csúcsig húzták, mintegy hirdetve az örömöt, majd egy hét múlva újból félárbócra engedték.
A vesztes II. világháborút követően szomorú sors várt az országzászló-talapzatokra. Nemcsak az idegen kézre került országrészek talapzatait, hanem a kommunisták által vezetett csonka hon országzászló-talapzatait is megcsonkították, átalakították vagy nagyon sok esetben megsemmisítették. Az utóbbi sorsot szánták szülőfalum, Zalánpatak országzászló-talapzatának is.
1920-tól kezdve Zalánpatak közel négyszáz fős lakossága is hitte, hogy a trianoni gúnyhatárok nem maradhatnak örökké. Erre huszonkét esztendőt kellett várniuk, mígnem 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere-palotában kihirdették a II. bécsi döntést, amelynek értelmében a Trianonban Romániához csatolt területekből 43 104 négyzetkilométer került vissza Magyarországhoz. Észak-Erdély, benne Székelyfölddel, a Baróti-hegység mélyében meghúzódó Zalánpatakkal. A hír a kanyargós hegyi utakon csakhamar eljutott Zalánpatakra is. A település apraja-nagyja nagy izgalommal várta a magyar csapatok beérkezését. Az akkor 61 éves, de még mindig délceg Kasléder János, az Osztrák–Magyar Monarchia egykori csendőr főtörzsőrmestere elővette a huszonkét éven át gondosan rejtegetett csendőregyenruháját, kardját, első világháborús frontharcosokból díszszakaszt verbuvált, és méltó módon készült a magyar csapatok fogadására. 1940. szeptember 13-án reggel két lovas csendőr érkezett be Zalánpatakra, majd őket követték a honvédek. Ugyanezen a napon a Magyar Királyság legkeletibb településén, Sósmezőn is magyar zászló hirdette, hogy huszonkét évnyi idegen uralom után Észak-Erdélyre ráköszöntött a „magyar világ”. Rövidesen itt is kezdetét vette az Országzászló Mozgalom.
A magyar világ a második világháború számunkra tragikus végkimenete folytán igen rövid életű volt, csupán négy év jutott belőle, úgy is emlegetik a nagy időket megélt zalánpataki idős emberek, hogy a „kicsi magyar üdő”. Mégis ez a négy év kitörölhetetlen nyomokat hagyott az emberek életében, hatása pedig a mai napig érezhető székely-magyar kultúránkban.
A zalánpataki zászlószentelés
Mára már szinte mind eltávoztak a nagy idők tanúi, de néhány évvel ezelőtt, ha szóba álltam egy zalánpataki idős emberrel, és arra kértem, hogy meséljen nekem a régi időkről, szinte kivétel nélkül a négyéves magyar időt idézték fel, azon belül is a zászlószentelést, amely a település XX. századi történelmének egyik legemlékezetesebb mozzanata volt. Az öreg házak asztalfiókjaiból, kincseket rejtő dobozkáiból sorra előkerültek a megsárgult fényképek. Könnyes szemmel mutogatták fiatalkori képmásukat, szüleiket, testvéreiket, akiket én már nem érhettem. Népviseletbe öltözött lányok, harisnyás legények, délceg leventék, meglett férfiak kalapban és idős asszonyok hárászkendőben. Középen pedig a település kincse, a címeres országzászló. Az eseményről legalább kéttucatnyi korabeli fotográfiát sikerült fellelnem a faluban és a településről elszármazottaktól. Oly nagy szeretettel meséltek ezek a nagy emberek, hogy a képkockák, a konok székely arcok egészen az elmémbe vésődtek, történetüket szívembe zártam, és ha bármikor nézegetem a megsárgult, töredezett fotográfiákat, azt érzem, mintha ismertem volna őket.
1942. április 8. nagy ünnep volt a frissen visszatért Zalánpatak számára. Az erdővidéki falucskának ekkor 382 színmagyar lakója volt, akik a korabeli fényképek tanúsága szerint zsúfolásig megtöltötték az iskolaudvart és környékét. Az ünnepre a zászlószentelés adott okot számukra, amelyet még ma is oly lelkesen idéznek az akkor gyermekéveiket töltő aggastyánok.
Az 1938-ban húszévnyi cseh megszállás alól felszabadult felvidéki Léva város és a Lévai járás leventéi, akik nem felejtették el a rablánc súlyát, az összetartozás jeléül 1942 áprilisában egy országzászlót adományoztak a visszatért zalánpataki székely leventéknek. A zászlót pénzadományokból vásárolták, és a beszerzési költségen felül megmaradt összeget a lövészetben legjobb eredményt elért zalánpataki leventék jutalmazására szánták Észak-Erdély felszabadulásának örömére. A zászló első oldalán Nagy-Magyarország angyalos címere és a Nem Nem Soha! felirat, a hátoldalán meg az egykori Nagy-Magyarország hímzett térképe, feltüntetve rajta az újonnan visszaszerzett területeket, a térkép körül a következő felirattal: Hiszünk Magyarország feltámadásában. Az iskolaudvarra egy talapzatot emeltek, és három oldalára három feliratos kőlapot helyeztek el. Az első oldalán lévő kőre a Szózat első két sorát vésték: „Hazádnak rendületlenül / Légy híve óh magyar!” A talapzat jobb oldalán a Felszabadultunk 1942. IX. 12., bal oldalán pedig Az országzászlót ajándékozták a felszabadulás emlékére LÉVA város és járás leventéi felirat olvasható.
Bálint Tivadar mikóújfalusi plébános megszenteli az országzászlót. Fotók: a Zalánpatak Falumúzeumáért Egyesület gyűjteményéből
A zászlószentelés 1942. április 8-án zajlott le. Az iskolaudvarra összegyűlt a falu népe. A szárazajtai fúvósok kíséretében vitéz Nagy Iván leventeoktató vezetésével felvonult három zalánpataki leventeszakasz, a szakasz elején három huszonhetes honvéddel, Farkas Lajos honvéddel – aki később csendőr lett –, Kasléder Albert honvéd szakaszvezetővel és Préda György honvéddel. A lévaiak megbízásából Pataky Ferenc szárazajtai körjegyző adta át a zászlót Szőcs Béla bírónak. Az országzászlót népviseletbe öltözött zalánpataki lányok tartották, a zászlórúd két oldalán egy-egy levente állt díszőrséget, Karácsony György és Farkas László. Az országzászlót Bálint Tivadar mikóújfalusi római katolikus plébános és Kolumbán Géza szárazajtai református lelkész áldotta meg. Az ünnepségen versek és szónoklatok hangzottak el.
Az eseményről a korabeli sajtó is tájékoztatott. A Székely Nép 1942. április 9-én megjelent 79. számában a következő felemelő beszámoló olvasható Léva leventéi országzászlót adományoztak Zalánpataknak címmel:
„Háromszék vármegye egyik legkisebb, eldugottabb, de annál szebb fekvésű szín székely községe, Zalánpatak szép ajándékhoz jutott Léva város és járás leventéi révén. A tőlünk távol fekvő és az idegen megszállást is átszenvedett felvidéki Bors megye e városa és járása a szintén visszatért Székelyföldre gondolt, amikor országzászlót adományozott. Húsvéti ajándék gyanánt postán érkezett a zalánpatakiak büszkesége: a hatalmas méretű, művészi kivitelű piros-fehér-zöld színű lobogó. Egyik oldalán az angyalos nagycímer díszlik, a másikon a mostani csonkaország térképe látható Hiszek Magyarország feltámadásában körirattal.
A templomi istentiszteletek után a közönség a község állami népiskolája előtt gyülekezett az országzászló még üres talapzata körül. Az ünnepség a Hiszekegy eléneklésével kezdődött. Pataky Ferenc szárazajtai körjegyző a lévaiak megbízásából lelkes szavakkal adta át a zászlót a községnek. Erre hasonló beszéddel válaszolt Szőcs Béla községi bíró és átvette az adományt megőrzésre. A szónoklatok elhangzása után a messze környékről összesereglett ünneplő közönség a Himnuszt énekelte, miközben felszaladt a szép alapzaton elhelyezett árbocra az országzászló. A magyar imádság elhangzása után Bálint Tivadar mikóújfalusi r. kat. plébános és Kolumbán Géza szárazajtai ref. lelkész tartottak ünnepi beszédet. A helybeli állami népiskola fegyelmezett növendékei alkalmi vonatkozású verseket szavaltak talpraesett öntudatossággal. A lelkes hangulatban lefolyt hazafias ünnepély a székely imádság és a Szózat éneklésével ért véget.
A nemes adományt Zalánpatak község képviselőtestülete jegyzőkönyvben örökítette meg. Azonkívül a talapzatba ékelt tábla is hirdeti az adományozók nevét. A zalánpataki tűzharcosok, leventék és az önk. tűzoltók a szárazajtai fúvószenekar indulói mellett díszmenetben vonultak el az országzászló előtt. (k. k.)”
Néhai mesterem, Préda Jenő bácsi, a zalánpataki népi zenekar híres prímása, aki maga is leventeoktatásban részesült, egy érdekes anekdotát mesélt, amely közvetlen a zászlószentelés alkalmával esett meg: „’42-be’, amikor az iskola udvarán a zászlótalapzatot felállították, hát bátyám, Gyuri pont szabadságon vót a szentgyörgyi huszonhetesektől. Ügyes katonás ember vót. Nagy Iván bá, a leventék parancsnoka egy díszszakaszt állított essze a leventékből, s az elejire odatette Farkas Lajost, a csendert, Kasléder Albertet, Öcsinek az apját s bátyámot, Gyurit. A szárazajtai rezesbanda fútta az indulót, s a szakasz vonult az iskola s a községháza előtt. Az iskola előtt állt legelöl a bíró, s osztán a többiek. Tavasz vót, nagy sár az úton. Bátyám még negyven előtt esszeakadt valamétt Szőcs Béla bával, a bíróval. Nagy Iván bá bátyámot tette a szakasz jobb szélire, me’ neki vót a legszebb a díszlépése. Amikor a szakasz az iskola elejibe ért, bátyám jó erősen odaverte a díszlépést, s a bírót tetőtől talpig felpriccolta sárral. De a bírónak nem vót mit tegyen. Így történt, hogy bátyám elégtételt vett a bírón.”
Ettől kezdve az iskolaudvar a zászlótalapzattal a megemlékezések és ünnepnapok helyszínévé vált. Sajnos ez az időszak nem tarthatott soká, mert 1944 őszén Zalánpatakot is elérte a háború. A falu ugyan nem vált hadszíntérré, de többször is gazdát cserélt a román, magyar és német csapatok között. Szeptember 2-án a román csapatok bevették Barótot és Erdővidék egy részét. Szeptember 3-án a német 6. hadsereg egyik páncélosokkal támogatott harccsoportja visszafoglalta Barótot, majd szeptember 4-én Szárazajtát is. Szeptember 5-én a román csapatok ismét elfoglalták a települést, és német katonák után kutatva nehézfegyverekkel egész nap lőtték Zalánpatak háztetőit és a környező hegyeket.
A falu népe az avatóünnepségen, 1942
A román csapatok bevonulását megelőző napon Szőcs Béla községi bíró levonta és biztonságba helyezte az országzászlót. (További sorsa a mai napig tisztázatlan. Egyesek szerint a mai napig a föld alatt van elrejtve, mások szerint a kommunista hatalom alatt a zászló őrzői szétbontották, és anyagát felhasználták. József Álmos Országzászló-állítások Háromszéken című könyvében azt olvashatjuk, hogy „a falubeliek egybehangzó állítása szerint később szőnyegbe szőtték”.) A másnap bevonuló román csapatok megparancsolták a nemzeti színűre festett zászlórúd eltávolítását. A helyieknek nem volt mit tenni, engedelmeskedtek a parancsnak és eltávolították a zászlórudat. Az akkori legények az előző napok történéseiből remélték, hogy csupán átmeneti lesz ez az időszak, és a zászlórudat úgy vágták ki, hogy ha mégis fordulna a kocka, azt azonnal vissza is lehessen állítani. Erre sajnos nem került sor. A kocka nem fordult. Székelyföldet a magyar csapatok kiürítették, helyüket pedig előbb a szovjetek, majd a románok vették át. Az új román hatalom megerősödésekor pedig, 1947-ben elrendelték az országzászló-talapzat megsemmisítését. A zalánpataki férfiak, akárcsak 1940 előtt, majd 1944 őszén, továbbra is bíztak a felszabadulásban, egy szabad hazában. Éppen ezért ahelyett, hogy megsemmisítették volna a talapzatot, szakszerűen bontották el azt, és a három feliratos emléktáblát gondosan elrejtették. Egy részét az iskolába, másik részét az akkori községházába, a későbbi kultúrotthonba.
Őseink hite nem volt hiábavaló. 2013 őszén, 66 évnyi rejtegetést követően újból előkerültek a feliratos kőtáblák, és közmunkával, valamint a helyi és a megyei tanács segítségével, a korabeli fotók alapján újból felállításra került a talapzat egykori elődje helyére, az iskolaudvarra, és helyére került a három eredeti tábla is.
A zászlószentelésre az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án került sor. Akárcsak 1942-ben, 2013-ban is nagy pompa övezte az országzászló-talapzat leleplezését. A zalánpatakiak katonadalokat és hazafias verseket tanultak az eseményre. 6-án reggel a mikóújfalusi Nagykürt 95 rezesbanda indulóira felvonultak a településen a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárai, majd kezdetét vette a nem mindennapi esemény, amelyre majdnem egytől egyig összegyűlt az alig százhúsz fős falu népe. Az avatóünnepség megható pillanata volt, amikor Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei önkormányzat érmével tüntette ki Farkas László egykori honvédet – aki díszőrséget állt a ’42-es avatáson –, valamint Karácsony Zoltán, Kasléder István és Préda Jenő egykori leventéket. Rajtuk kívül az eseményen több olyan idős ember vett részt, akik az 1942-es zászlószentelésnek is tanúi voltak. Hogy ezt a pillanatot is megérhették, meghatódva nyugtázták…
A korabeli időket felidézve az új nemzeti lobogót a mára már igencsak megfogyatkozott lévai magyarság küldte Zalánpataknak, amelyet Hebling Zsolt, Málnás testvértelepülésének, Alsóörsnek a polgármestere adott át a kis falu képviselőinek. Zalánpatak testvértelepülésének, Kaposgyarmatnak egykori polgármestere, Balogh Józsefné, Rózsika néni levélben üdvözölte az ünneplő zalánpatakiakat. Magyarország kormányát dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja képviselte, akinek az eseményen Kasléder József, Málnás község polgármestere jelképesen átnyújtotta a zalánpatakiak nevében a magyar állampolgársági kérelmet. Hetekkel később a település lakosságának közel fele utazott fel Csíkszeredába, és együtt tették le állampolgársági esküjüket.
A zászlószentelésről, amelynek záróakkordjaként versek és katonadalok csendültek fel, Zalánpatak kettős ünnepe címmel Kisgyörgy Zoltán újságíró írt beszámolót, mely 2013. október 12-én jelent meg a Háromszék napilap hasábján.
2019-ben Zalánpatak egy nagy igényességgel elkészített, az eredetivel majdnem minden részletében megegyező országzászlót kapott ajándékba Ráduly József nyugalmazott tanítótól és nejétől, Ráduly Irénke óvónőtől, akik pedagógusként tizenhat éven át szolgálták a települést. A felbecsülhetetlen értékű ajándék a Kisboldogasszony római katolikus templomban lelt otthonra.
2013. október 6. óta a zászlórúd csúcsán lobogó nemzeti zászló hirdeti a parányi erdővidéki település, Zalánpatak nemzeti hovatartozását, és a hatvanhat évnyi rejtegetésből a rendeltetési helyére visszakerült három eredeti emléktábla ennek a századnyira zsugorodott székelynek a szabadságba vetett hitét.
Adja Isten, hogy soha többé ne kelljen eltávolítani!
Préda Barna
(Megjelent a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által kiadott Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok, emlékművek, emlékhelyek. Esszék című könyvben. Ötletgazda Galbács Pál, szerkesztette Sarány István, Illyefalva, 2024)
